Húsvét vigíliája: a Nagyhét
Az egyház egyik legnagyobb ünnepére kerül sor a hétvégén: április 20-án ünnepeljük Jézus feltámadását, azaz húsvétot.
A húsvéti ünnepkör több napból épül fel, érdemes ez esetben a vigília szót használni. De mit is jelenet ez a szó? A magyar nyelv értelmező szótára szerint a vigília valamilyen nagyobb egyházi esemény előestéje. A szó szoros értelmében a nagyhetet nem tekinthetjük előestének, de ha elrugaszkodunk ettől a standard nyelvi formától, akkor az ünnepet megelőző három napról beszélhetünk úgy is, mint előestek, akár felkészülési folyamatok.
A nagyhétbe soroljuk Nagycsütörtököt, Nagypénteket, Nagyszombatot. Ebben a cikkben ezek a napok kerülnek reflektorfénybe. Megnézzük, hogy milyen szokások alakultak ki e napok körül.
A nagyhéten belül bár Nagyszerda nem tartozik a legkiemeltebb napok közé, mégis több hagyomány és szimbolikus jelentés kapcsolódik hozzá. Egyes vidékeken ezen a napon került sor a zajkeltéssel járó pilátusverésre: egy szertartás, amelynek célja a gonosz, a rossz távol tartása volt.
A gyerekek ilyenkor a templomban vagy annak környékén nagy lármát csaptak: padokat, ládákat ütöttek, kiabáltak, sőt egyes helyeken a Pilátust jelképező deszkákat is ütlegelték, miközben haragos kiáltásokkal kísérték a jelenetet.
Bibliai szempontból Nagyszerda Júdás árulásához kötődik, aki ezen a napon állapodott meg a főpapokkal, hogy harminc ezüstpénzért elárulja Jézust. Ez az esemény jelzi a passió, vagyis Jézus szenvedéstörténetének kezdetét. Nagyszerda egyúttal az utolsó esték egyike, amelyeket Jézus a tanítványaival töltött.
A nagyhét eseményei közül Nagycsütörtök a kereszténység egyik legmeghatározóbb napja: ekkor ünnepeljük az utolsó vacsorát, amikor Jézus megtöri a kenyeret tanítványaival, és ezzel megalapítja az Eucharisztiát, a szentáldozás szentségét. Ez a nap nemcsak az áldozat szimbóluma, hanem Jézus elfogatásának előestéje is, hisz ezen az éjszakán kezdődik el a szenvedéstörténet, amely a keresztrefeszítéssel éri el tetőpontját.
A néphagyományban Nagycsütörtök – más néven Zöldcsütörtök – sajátos rítusokat őrzött meg. A nap legismertebb szokása, hogy elhallgatnak a harangok, melyeket a népi mondás szerint „Rómába küldenek”, s ezek csak nagyszombaton szólalnak meg újra. A harangszó hiányát kerepléssel pótolták, amit főként gyerekek hajtottak végre.
A nap másik elnevezése, a Zöldcsütörtök a zöld ételek fogyasztására utal. Ilyenkor csalánból vagy spenótból készült fogásokat tettek az asztalra, mert úgy tartották, hogy ezek elősegítik a termékenységet, gazdag termést hoznak, és az állatok egészségét is védik.
A keresztény liturgiában Nagypéntek a leggyászosabb nap, hiszen ekkor emlékezik meg az egyház Jézus kereszthaláláról. Ez a nap Jézus szenvedésének és halálának beteljesülése, a megváltás misztériumának kulcsfontosságú pillanata. Mivel ezen a napon Jézust felfeszítették a keresztre, a hívek világszerte csendben, alázattal és mély áhítattal emlékeznek meg róla.
A nagypénteki hagyományokat a szigorú böjt és a különféle mágikus, egészségmegőrző rítusok jellemzik. Még a protestáns közösségekben sem fogyasztottak húst, helyette egyszerű, tejes vagy húsmentes ételek (például bableves, főtt burgonya vagy mákos tészta) kerültek az asztalra. A babonák szerint kenyeret nem volt szabad sütni, mert az kővé válhatott volna, és tüzet sem gyújtottak, elkerülve ezáltal a balszerencsét.
Bár a nap a visszafogottságról szólt, néhány vidéken különös szokások is éltek: pálinkát ittak reggelente, a böjt ellenére is, talán éppen a test megtisztulásának vagy a nap súlyának enyhítése végett. Emellett fokhagymát és pattogatott kukoricát ettek, melyeket egészségvédő hatásúnak tartottak.
Nagypéntekhez sajátos, vízhez kapcsolódó szertartások is társultak. Az emberek hajnalban folyóvízben fürödtek vagy mosakodtak, amit a testi-lelki tisztulás, a betegségek elkerülése és a szépség megőrzése céljából végeztek. Sokszor haza is vittek a vízből, hogy azzal otthon is megmosakodhassanak. A sonkát és a szalonnát is megforgatták benne, hogy ne férgesedjen meg, a jószágokat pedig megfürösztötték a jó egészség és a bőséges szaporulat reményében.
Nagypénteken az időjárás is rendkívüli jelentőséggel bírt: ha esett az eső, az egyes területeken jó tavaszra, máshol rossz termésre utalt. A naphoz több tilalom és babona is kapcsolódott: például nem volt szabad hajat mosni vagy fésülködni, s a házimunkát is kerülni kellett.
A keresztény hagyományok szerint Nagyszombat Jézus sírba helyezésének és pihenésének napja, várva a harmadnapra esedékes feltámadást. Ezen a napon még nem történik ünneplés, a hangulat inkább csendes, várakozó. A templomokban zajlanak a feltámadási szertartás előkészületei.
A hagyományok között említést érdemelnek azok a rituálék, amelyek a gonosz elűzésére irányultak. A gyerekek által végzett féregűzés során, a szokás szerint kiabálva és seprűvel járva házról házra, kiáltották: „Kígyók, békák, távozzatok!”. Ezzel a módszerrel igyekeztek eltávolítani mindenféle rossz hatást, ami a ház körüli környezetet terhelhette. A gyerekek emellett csengőkkel, harangokkal futottak körbe, hogy fokozzák a zajt, ezzel is hozzájárulva a gonosz elűzéséhez.
A tavaszi nagytakarítás szintén elengedhetetlen része volt Nagyszombatnak: a házak körüli meszelés és mázolás a tisztaság előidézésére irányult. Egy másik különleges hagyomány a házasságjóslás volt. Ezen a napon a lányok fürdés után törülközőt tettek a párnájuk alá, remélve, hogy álmukban megjelenik jövendőbelijük, így jóslatot kaphattak a jövőbeli házasságukról. A szentelt tűz is a hagyomány része volt, amikor a templomokban új tüzet gyújtottak, melynek maradékát hazavitték, hogy a földön elhelyezve biztosítsák a termékenység fokozódását és a jégverés elkerülését.
A Nagyhét a keresztény húsvéti ünnepkör legfontosabb időszaka, amely Jézus szenvedését, halálát és feltámadását idézi meg, és hagyományos rituálékkal és böjti szokásokkal kíséri a hívőket a feltámadás ünnepére.
(Folytatása következik…)
Kiemelt fotó forrása: 24.hu
Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év