Láng – Pap Nikoleta versei

A tűz melege

A tűz már nem melegít,
Nem látom parazsát,
Minden, mi melegen tartott,
Ma messze ránt.

Fázik a szívem,
Megfagyott a lelkem,
Az sem zavar, ha holnap
Tovább kell mennem.

Az élet megtépett,
A tűz megégetett,
Pedig az erőmtől
A Nap is félhetett.

Búcsú

Az utolsó este, hogy láthatlak,
Az utolsó pillanat, hogy karomba zárhatlak.
Holnap visz a vonat, mi messze robog tőlem,
S te is elmész vele, jól felemelt fővel.

A búcsú fáj, a lelkemet kiszakítja,
Bárcsak elvinnéd, hogy ne legyen több bánata.
Hiányzol majd neki, s vérezni fog mindig,
Nem lesz jóval tele, sohasem, csak félig.

Ragyogó holdacska

A hold fele felragyog,
Kifehéredik az ég,
Nem tudom én igazán,
Hogy várjak-e rád még?

Mosolyog a hold,
S érzem a melegét,
Nem számít, hogy olykor fagyos,
Hisz az élet benne bugyog még.

Nézem a holdat,
Lecsordul a könnycseppem,
Mindenem, mim szebb volt,
Mégis csak elvesztettem.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály