Hibás Miatyánk?

Az utóbbi időben több ismerősömtől is azt hallottam, hogy a Miatyánk című imádság hibásan épült be a köztudatba. Azt állítják, hogy ez egy hibás szöveg. Vallásos emberként először meglepődtem, majd megbotránkoztam… Mégis hogy lehet ilyesmit állítani az egyik legősibb keresztény imádságról? Miután azonban megmagyarázták, mi a probléma ezzel a szent szöveggel, már hajlottam arra, hogy igazat adjak nekik.

A Miatyánk imádság egyik sora így hangzik: „…és ne vigy minket kísértésbe…”, amelyet a történelem során több teológus is vitatott. Véleményük szerint ez a fordulat problémás, mivel a keresztények ezt az imát Istenhez, a mennyei Atyához intézik lelki épülésük érdekében – márpedig nem Isten az, aki kísértésbe visz bennünket, hanem a sátán. Erről eszembe jut az a bibliai jelenet is, amikor Jézus Krisztust a pusztában háromszor is megkísértette a sátán. Ez is alátámasztja, hogy a kísértés forrása nem az Atya, hanem a gonosz.

Jogosan vetődik fel tehát a kérdés: miért kérjük az imádságban Istentől, hogy „ne vigyen minket kísértésbe”, ha Ő – szerető és jóságos Atyaként – ilyet nem tesz gyermekeivel? Hiszen éppen Ő az, aki segít ellenállni a kísértésnek, nem pedig előidézi azt. Egyes értelmezések szerint a sor pontosabb fordítása így hangozhatna: „…és ne engedd, hogy kísértésbe essünk…”, ami sokkal inkább tükrözi az Atya valódi szerepét a hívő ember életében.

Jób hitét is a sátán tette próbára. A démonok küldték rá a csapásokat, betegségeket és veszteségeket – mindezek meggyötörték őt, mégis hű maradt Istenhez, nem tagadta meg hitét. Jóbra sem az Atya hozta a bajt, hiszen Ő maga a szeretet és a megbocsátás. Istentől csakis jó származhat – semmi, ami gonosz vagy romboló.

Mindezek fényében jogosan merül fel a kérdés: miért nem változtatta meg az Egyház ezt az apró, de jelentésében súlyos részletet a Miatyánkban? Miért maradt meg az imádság ebben a formában, ha egyszer teológiailag vitatható az egyik sora? A válasz a kánon fogalmában keresendő. Ez a görög eredetű szó a teológiában és a vallástudományban ‘szabályt’, ‘zsinórmértéket’, ‘normát’ jelent – egy olyan mintát, amelytől nem lehet eltérni, amit minden körülmények között követni kell, még akkor is, ha az nem minden szempontból tökéletes.

A Miatyánk egy olyan ősi, szent imádság, amely ebben a formájában kanonizálódott – rögzült –, és éppen emiatt nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: nem az Atya visz minket kísértésbe, hanem a sátán. Felmerülhet tehát: talán másként kellene értelmezni ezt a kérő mondatot?

Hiszem, hogy ez a kérdés mindig is viták tárgya lesz – egy örök teológiai vita, amelyben nem biztos, hogy végleges választ kell keresnünk, de annál inkább elmélyülést és megértést.

Kiemelt fotó forrása: Pixabay

Erni-Szakács Szilárd