Esős gondolatok – Kendi Dominik versei

Jonathan Bartlett, Fighting Our Inner Demons (15 pieces)

Szörnyeteg

Szörnyeteggé válni,
Nincs benne semmi kedves.
Látni a lassú átváltozást,
Ahogy kiált, de mégis csendes.

Olyanná válni nem lehetetlen,
Amiben nem ismerni önmagad,
De a szeretet mindig is ott lesz,
Az az egyetlen gyertyaláng, ami maradt.

Szeretetből épülni fel,
Melynek hatása összeomlaszt,
Az ünnepelt győztes még jelen van,
Melyet viszálykodás sorvaszt.

Démonok

Démonok köröznek,
Kint is, bent is,
Rossz cselekedeteket téve,
Minden szavuk most már hamis.

Ellenük küzdöttem nappalon, hajnalon,
Minden véres éjszakán,
Meg-megjelentek egyszer-egyszer
Lelkem aprócska ablakán.

Ahogy az idő tovaszáll,
Talán kezdem a tetteit megérteni.
Hogy miért tette? Mi okozta?
Mikor saját magától próbálta önmagát védeni.

Leírni

Leírni, feljegyezni minden gondolatot,
Amely sebes szívemet nyomta,
Talán mert segít elfelejteni,
Ahol lelkem a láthatatlan szavakat mondja.

Lehet, mégsem felejteni írok,
Pont, hogy feljegyezni, mint a deák,
Hogy minden újraolvasáskor tudjam,
Hogy nem mindig történnek csodák.

A papírnak több türelme van, mint az embernek,
Hisz ő minden jajkiáltásomat hallotta, olvasta,
Nem bosszankodik a száraz igazságon,
Soha nem hagyott egyedül, összeroskadva.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály