trevor (1)

A dublini fekete ruhás férfiak

Trevor Deely rejtélyes eltűnése

A 22 éves Trevor Deely 2000. december 8-án tűnt el egy karácsonyi buli után úgy, hogy a mai napig semmi hír nincs róla, és azóta is az egyik legelterjedtebb esetnek számít Dublinban.

A fiatal férfi 1978 augusztusában született, és a kelet-írországi Naasban nőtt fel három testvérével együtt. Trevor nagyon szerette a matekot, kifejezetten intelligens fiúnak is számított, azonban gimnázium után mégis otthagyta a főiskolát, mert nem szeretett oda járni. Nem sokkal később nővére segítségével egy informatikai képzést tudott elvégezni, amelyet követően az ír Nemzeti Bankban kezdett el dolgozni, IT-szakértőként. A fiú előtt fényes jövő állt, hiszen szerette a munkáját, nem mellesleg jó is volt benne, így az élete nagyon is jó irányba haladt.

A munkahelyén 2000. december 7-én egy karácsonyi bulit szerveztek, ahova nyilván Trevor is hivatalos volt. A viharos időjárástól függetlenül a férfi és barátai rengeteg szórakozóhelyen és kocsmában megfordultak, kifejezetten korán kezdték az ünneplést, azonban italozáson és beszélgetésen kívül az ott lévők elmondása alapján semmi nem történt.

A férfi hajnali fél négy körül távozott a szórakozóhelyről, azonban mielőtt hazaindult volna, betért a munkahelyére, feltehetőleg egy esernyőért, mivel nagyon csúnya idő volt. Ezt követően a biztonsági kamerák szerint egy férfival találkozott a munkahelye kapujában, azonban, hogy ki volt az a sötét ruhába öltözött férfi, sosem derült ki. Trevor és az idegen váltottak pár szót, azonban az informatikus hamar betért az irodába, ahol a biztonsági őrrel keveredett beszélgetésbe. Az éjszakai őr elmondása alapján nem kifejezetten tűnt részegnek a fiú, nagyon egybefüggően tudott beszélni, így nem is aggódott érte.

Pár perccel hajnali négy után vette fel a biztonsági kamera Trevor távozását, azonban ekkor már az idegen férfi sehol sem volt. Trevor minden valószínűség szerint elindult az otthona irányába, egy utcai kamera fel is vette őt az albérletétől mintegy 20 percre, hajnali 4 óra 14 perckor. Ekkor látták őt utoljára.

Mikor Trevor a következő héten nem jelent meg a munkahelyén, a hétvégén pedig senki sem tudott kapcsolatba lépni vele, egyből értesítették a rendőrséget, akik felkutatták Dublin utcáit, sőt még búvárok segítségével a környező folyókat, öblöket és csatornákat is átnézték, hátha beleesett az ittas férfi, azonban semmit sem találtak. Ez idő alatt érkezett néhány tipp a rendőrségre, miszerint egy kábítószer-kereskedő banda ölhette meg a fiút tartozás miatt, de semmi erre utaló jelet nem találtak, a család elmondása szerint pedig a fiúnak nem volt semmiféle függősége, hiszen jó kapcsolatot ápoltak vele és észrevették volna.

Trevor családja értelemszerűen teljesen összeomlott, az évek alatt sem sikerült elengedniük a reményt, jóllehet már csaknem 25 év eltelt a fiú eltűnése óta. 2017 áprilisában még egy 100,000 eurós nyomravezető díjat is felajánlottak, azonban semmi hír nem érkezett. Olyan volt, mintha a férfit valahol teljesen elnyelte volna a föld.

Az utcai biztonsági kamerák segítségével a rendőrség kiderítette, hogy egy fekete ruhás férfi bukkant felt Trevor mögött, mikor utoljára felvételre vették, azonban sosem sikerült beazonosítani senkit a felvételekről Trevoron kívül.

Rengeteg felvetés látott napvilágot azóta, hiszen egy rettentően intelligens és konfliktuskerülő srácnak írta le mindenki, azonban érdemleges bizonyítékok mai napig nem láttak nyilvánosságot, így nem is lehet tudni, volt-e bármiféle nyom a férfi eltűnését illetően.

Szerinted mi történt valójában Trevorral? Vajon tényleg olyan ártatlan volt, mint amilyennek tűnt?

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom,
I. év