Én, a féreg – Kafka kabaré a Szigligeti színházban

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy milyen érzés lenne féregként ébredni egy nap? Gregor Samsa nem csak elmélkedett rajta, hiszen egy reggel, amikor „nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.” (Franz Kafka, Az átváltozás c. novella részlete)

Franz Kafka, Az átváltozás című novellájának nyomán készült az Én, a féreg színházi előadás, amelyre végre nekem is sikerült eljutnom a hetekben. Mi okból akartam olyannyira megnézni? Egyszerű a válasz: megtudni, milyen is az a kafkai élmény.

Hamar kiderült számomra, hogy három érzés fog dominálni bennem az adaptáció nézése közben: undor, borzongás, s némi felszabadult dopamin, amit az őszinte felnevetések okoztak. Ugyanis, bár néha öklendezve fordultam el a színpad ellentétes irányába, jót szórakoztam a látottakon, olykor hallottakon.

Azonban, ha mélyebben beleássuk magunkat az adaptáció eredeti történetébe, közel sem olyan mulatságos ez a féreggé változás. Akik még nem látták, ne aggódjanak – az előadás többszöri szemszögváltásra ad lehetőséget. Abszurdnak éreztem az egészet, pont mint a novellát is, hiszen egyszer mintha a nézők is férgek lettek volna, a következő pillanatban pedig újra külső szemlélőként figyelhettük meg a féreg életét. Nehéz is lenne egy összefoglalót írni az eseményekről, mert szinte minden megtörtént a színpadon, ami igazán szokatlan. Törtek falat, üveget, sőt még cipőt is bedobtak a nézőtérre (persze, vigyázva mindenki épségére).

Azt gondolom, az átváltozás ott rejlik a mindennapok észrevétlen zugaiban. Legalábbis úgy hinnék, hogy nem szembetűnőek. Ezzel ellentétben, ugyancsak meglátszik az emberen, ha féregnek érzi magát legbelül, ugyanis minden, ami lezajlik bennünk, az kint még zajosabbnak hat. Abban az esetben is, ha mi magunk nem halljuk ezt a morajt. Nevetünk az előadás közben is, néha csak idegességből, mert annyira együttérzünk a színpadon levő alakokkal. Humorral leplezve, mindazt a fájdalmas átváltozást, ami eddigi életünk során ért bennünket. A családban, a munkahelyen, no meg a szerelemben persze. Pont, ahogyan Gregor is tette.

Örülök, hogy részem volt a kafkai élményben, bár azt hiszem, igazán senki nem lát bele egy ilyen abszurd, torz művész fejébe. Gond egy szál se, mivel pont emiatt szeretjük a mi Kafkánkat: az ő elborult képzeletének szüleményeivel.

Zárógondolatként egy olyan idézetet szúrok be Kafkától, ami nagy részben átadja a mű és az adaptáció főszereplőjének érzelmeit.

„Harcolok; nem tudja senki; egyesek sejtik, ez elkerülhetetlen; de senki nem tudja. Napi kötelességeimet teljesítem, egy kicsit szórakozott vagyok, ez kétségtelen, de nem nagyon. Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísérteteket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok. Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet.”

Mielőtt megnéznéd az előadást, érdemes lenne elolvasnod a novellát, amit az alábbi linken keresztül érhetsz el digitális formában:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/kafka/atvaltoz/html/02atvalt.htm

Kiemelt fotó: Dömölky Dániel

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év