
KOCKAKRÓNIKA
A LEGO története
A LEGO világszerte ismert és mára nagyon közkedvelt építőjáték. Neve a dán „Leg godt!” kifejezésből ered, amely magyarul annyit tesz: „Játssz jól!”. Különlegessége, hogy az alkatrészekből szinte bármit meg lehet építeni.
1932-ben egy dán asztalosmester létrehozta a vállalkozását Billund községben, Dániában. Ez a férfi Ole Kirk Christiansen volt, akinek a fajátékokat gyártó cégénél két évvel később szóba jött a LEGO név. A ma ismert, műanyagból készülő darabok gyártása csak 1947 után kezdődött, pénzügyi okok miatt. A legnagyobb újdonság az volt, hogy az építőkockák tetején kicsi bütykök voltak, az aljuk pedig lyukas volt. Emiatt könnyen lehetett összeilleszteni őket, de szét is lehetett szedni kevés erőfeszítéssel.

A műanyagjátékok ekkor még nem kaptak kellő bizalmat, és senki sem gondolta, hogy egy műanyag játék felválthatna egy fából készültet. 1954-ben viszont jött a változás egy új igazgatóhelyettessel együtt. Az alapító fia, Godtfred Christiansen javaslatára felülvizsgálták a játék akkori formáját. Ennek köszönhetően 1958-ban meg is született az igazi LEGO. Ez a változata már minden elvárásnak eleget tett, és a minősége is megfelelő volt mindenki számára. Ezt az is bizonyítja, hogy a ma legyártott darabok is összeilleszthetők a régi elemekkel, pedig közel 70 év telt el azóta.
Ettől kezdve a LEGO rohamosan ívelt felfelé minden szempontból. Akár a hírnév, akár az alkalmazottak számának növekedése is azt mutatta, hogy ez a cég hatalmasra fog nőni – és így is lett. 1990-ben bekerült a tíz legnagyobb játékgyártó közé, egyetlen európai cégként. Emellett a LEGO 2018-ban ünnepelte 60. születésnapját.
Mára a LEGO már rengetegféle témába belekóstolt, és folyamatosan jelennek meg az új készletek. A LEGO mindenkinek a kedvében jár: felnőtteknek, gyerekeknek, kisgyerekeknek, fiúknak és lányoknak egyaránt.
Ha ez valakinek nem lenne elég, a LEGO azokra is gondolt, akik nem szeretnek annyira játszani, hiszen több film is készült: A LEGO-kaland, A LEGO-kaland 2., LEGO Batman – A film, A LEGO Ninjago film.



Ezek mellett a LEGO több sorozatot is létrehozott – vagy inkább egész világokat –, mint például a LEGO Ninjago: A Spinjitzu mesterei, Mixelek, LEGO Nexo Knights, Chima legendái vagy a Hero Factory.



Benedek Dávid,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. D osztály