A kis Juliette művészkedik – Üveges István verse

A kis Juliette művészkedik

1.

A költők mérhetetlenül hazudnak,
S a vászon is csak akarat, képzet,
Német idealista, ártó hadak,
Hisz idézni s említeni oly aszott,

Mert mindenki hazudik, interpretál,
Nem megismerni, hanem élni kell,
S mert a természet gyakorolható csak,
A görög derű éljen örökre!

A görög derű melegítse szívem,
Míg tudva ellene szegülök néki,
Hisz Jézus bálványa is csak lebeg fent,
Míg mi lent halált várjuk, majd menni!

Míg mi lent élünk, kevesen, lám ide,
Hisz bálvány földi művészet hangja,
Zenéje melengesse magas embert,
Hisz költői Rousseau csak hazudik.

2.

Én lettem az örök nőies, örök!
Hisz Isten is egy nő, nincsen kétség,
Ha létezne e nagy jóság felhőkben,
S lám, áldást tetézve is oly korcsok,

Áldást tetézek magamra, egyedül,
Mert zeném, versem s művészetemben
Az örökkévalóság megtestesül,
A nagy istenivel ellentétben,

Mert enyém e Társadalmi szerződés,
Miben az ember szabad, s állam nincs,
A Föld porába süllyed, a Pokolba,
S holtan méltóztat összeomlani,

Hisz a géniusz nem ló befogatni,
Szekér előtt visszaköp, nem tanít,
Csakis a géniuszt, hisz az hasonló,
Miből végeláthatatlan élt lesz!

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály