Schopenhauer, mint nevelő

Könyvajánló Istitől

Teljességgel állítható, hogy a jó nevelők elengedhetetlenek az okos emberek képzéséhez, meg úgy általában a neveléshez. Hisz kit is nevezhetünk okos embernek? Honnan állapíthatjuk meg, hogy az olvasó vagy akár bárki a világon képes felfogni dolgokat és tenni? Igazából mi is az okosság és a nevelés?

„Persze más eszközök segítségével is rátalálhatunk önmagunkra, magunkhoz térhetünk a sötét felhőként reánk települő kábulatából, de én nem ismernék jobbat a nevelőnkről és oktatónkról való megemlékezésnél. És úgy gondolok ma Arthur Schopenhauerra, akire mint tanáromra és mesteremre roppant büszke vagyok, hogy később másokról emlékezzem meg.”

Nietzsche egyik olyan elmélkedése ez, amely az akkori társadalomban elég nagy nézeteltérést és konfliktust hozott magával, hiszen ez a harmadik a négy Korszerűtlen elmélkedés közül. 1874-ben írta ezen esszéjét, amelyben megemlékezett arról, akitől a legtöbb korai elméletét tanulta, mint egy nevelőjére, Arthur Schopenhauerre. Schopenhauer 1860-ban vett búcsút a világtól, ami Nietzschet mélyen megérintette, ezért veszi elő újra az ő individualitását és őszinteségét.

A mű gerince teljes mértékben Schopenhauer géniuszára összpontosít, ezt pedig Nietzsche éles kontrasztba állítja a korabeli német kultúrával. Visszatérve a „nevelő” fogalmához: Nietzsche ebben az írásában nemcsak a tudósokat és tanárokat kritizálja, hanem leginkább az államot, mivel szerinte éppen az a fő oka a szellemi hanyatlásnak.

Nietzsche Schopenhauerben látta meg azt a filozófiai géniuszt, akit másban nem tudott felismerni az adott korban. A Német Birodalmat dekadensnek tartotta, amely szerinte egyre mélyebbre süllyedt, mert nem értette – vagy nem akarta érteni – a kultúra valódi célját. Ehelyett vakon támogatta és tanította azt, mint valami exkluzív dolgot.

Nietzsche szerint a kultúra célja az, hogy olyan géniuszokat neveljen ki, mint Schopenhauer vagy Goethe. De több ízben hibázott ebben az állam. Vegyük például az oktatást, Nietzschének itt három érve rajzolódik ki:

1. Hiányoznak a megfelelő oktatók, nevelők, akik képesek lennének az embereket a géniuszhoz elvinni, vagyis gyengék, kulturális értelemben. Ez az állami szolgálat miatt és az akkori európai értékek elvesztése miatt van, azaz nem tudták, hogy mit és hogyan tanítsanak, így nyers tudományokat és pár elhanyagolható dolgot tanítottak, amiket nem lehetett megkérdőjelezni.
2. Az oktatás közoktatás. Nietzsche egyfajta elitista volt, ami alkalmasint magával vonta ezt a kiváltságot. Azaz, a köznép számára lebutítják az anyagot, ezzel a géniuszokat is lehúzzák, tönkretéve a bennük rejlő potenciált.
3. Végezetül pedig az oktatás gyorsasága: Nietzsche kritikája szerint az oktatás túl hamar és túl sok mindent akar megtanítani a diákoknak. Úgy vélte, hogy a beéréshez — ami nem is a nevelés célja volt akkor — sok idő kell, hiszen mindig tanulunk. Például Goethe is egy élethosszat dolgozott a Fauston, 60 évet!

Ezekből is kristálytiszta, hogy Nietzsche szerint az akkori oktatási rendszer – nemcsak Németországban, hanem egész Európában – alacsony színvonalú volt, és nem volt alkalmas arra, hogy valódi kultúrát és kivételes szellemiséget teremtsen.

Ezek mellett egy sokkal mélyebb, introspektív elemzést tesz Schopenhauerre, majd pedig kitér az állami filozófusokra és tudósokra, akiket a géniusz ellentéteként lát – legalábbis szellemileg. Hiszen számára az állam egy olyan hatalom volt, amely eszközöket gyárt, majd azokat felhasználva elnyomja az igazi megismerést, és ezzel együtt az emberben rejlő szellemi erő kibontakozását is. Röviden: a régi értékeken hízott állam nem javult meg – talán még máig sem.

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnének az igazság nyomába eredni, és a világot szabadabban, tisztábban látni! Hiszen a kérdésekre adhatunk válaszokat, de egy olyan államban, ahol nem tesznek fel kérdéseket, ott az igazság sosem fog tündökölni…

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály