japán

F1: Japán Nagydíj

Elérkezett a száguldó cirkusz a naptár harmadik fordulójához, amely Japánban, Suzuka városában kapott helyet. A hétvégén korán kelők számára sok izgalmat nem tartogatott a verseny, szinte az összeset a szombati időmérőre sikerült beszorítani, úgyhogy lássuk hát, mi is történt Suzukában.

Hosszú idő után ismét Verstappen-dominanciát láthattunk
Forrás: total-motorsport.com

Az időmérő

Két hét telt el a legutóbbi futam és a suzukai futam közt, az erősorrend viszont a szabadedzések után sem tűnt változónak. A McLaren autója ezen a hétvégén is a leggyorsabb volt, az időmérőre pedig messze ők voltak a legesélyesebbek, ezzel a tudattal várhatták a nézők az időmérőt.

Szombaton román idő szerint 7-kor kezdődött az edzés, amely az elején még elég monotonnak tűnt, de ahogy telt az idő, egyre izgalmasabbá vált. A Q1-ben mondhatni várt versenyzők estek ki, a két Sauber, Esteban Ocon a Haas-szal, Jack Doohan az Alpine-al, Lance Stroll pedig az Aston Martinnal. Yuki Tsunodának sikerült továbbjutnia a Q2-be az első futamán, a Red Bull kormánya mögött, mely ráadásul a japán versenyző hazai futama volt.

Egy nagyobb hibát vétve sajnos ismét hamar búcsúztunk a második számú Red Bull-tól, hiszen Tsunoda egy nagyobb hibát követően kiesett a Q2-ben, így még idén nem láthattuk mindkét bikát a kvalifikáció utolsó szakaszában.

Sainz szenvedése folytatódott a Williamsben, zsinórban harmadjára verte meg Albon a spanyolt, aki ezennel a Q2-ben búcsúzott az időmérő edzéstől. A két említett versenyző mellett Pierre Gasly, Fernando Alonso és Liam Lawson búcsúzott, aki megverte Tsunodát az időmérőn, azok után, hogy a japán átvette a helyét a nagycsapatban.

A Q3 tartogatta a legnagyobb meglepetést az egész hétvége folyamán, Max Verstappen egy szó szerint tökéletes és hiba nélküli körrel megszerezte az első rajtkockát a vasárnapi futamra. A McLaren versenyzői belehibáztak a gyorskörükbe, így ha még csak egy hajszállal is, de Verstappen várhatta a másnapi körözést az élről.

Meg kell dicsérnünk Isack Hadjar kiemelkedő teljesítményét, aki a 7. helyre hozta be a Racing Bulls autóját, Alex Albont aki a Williams-szel lett 9., végül és nem utolsósorban pedig azt az Oliver Bearman-t, aki a Q3-ig menetelt a Haas-szal.

Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri az időmérő után
Forrás: autoracing1.com

A verseny

Azok, akik reggel 8-kor felkeltek, hogy megnézzék a futamot, aludhattak is tovább, hiszen viszonylag unalmasra sikeredett ez a verseny.

Azon kívül, hogy a boxkiállásoknál Verstappen leszorította Norris-t a fűre, semmi említésre méltó nem történt a futamon, olyannyira, hogy az első hat versenyző ugyanabban a pozícióban fejezte be a versenyt, ahogy elindult. Norris próbálta megszorongatni Verstappen-t, de a pálya karakterisztikája és részben a holland zsenialitása miatt ez lehetetlen volt.

Tehát Verstappen dominanciájával zárult a vasárnapi futam, aki annak ellenére, hogy az idei Red Bull a negyedik leggyorsabb autó – ráadásul elméletileg kezelhetetlen is kéne legyen – mégis megtalálta a választ arra, hogyan lehet ezzel az autóval nyerni. Ezzel a győzelemmel a bajnoki csatában a lemaradása mindössze egy pontra csökkent, úgy néz ki, mégis láthatunk idén harcot a bajnoki címért. Az egyéniért persze, mert egyelőre úgy fest, hogy a McLaren érinthetetlen a konstruktőri bajnokságban.

Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri a dobogón
Forrás: mclaren.com

Különleges festések

A hétvégén 2 csapat készült különleges festéssel, mégpedig:

A Red Bull, akik a Honda előtt tisztelegve fehér autóval és overállal köröztek a hétvégén, amelyek véleményem szerint zseniálisra sikerültek.

Forrás: the-race.com

Mellettük pedig a szintén fehér és abszolút mestermunka festésre sikeredett Haas volt. Egy sakura ihlette autóval érkeztek Suzuka városába, és vihettek haza 1 pontot.

Forrás: motorcyclesports.net

A következő futam rögtön ezen a hétvégén lesz, ezúttal Bahrainbe térnek vissza a versenyzők és csapataik. Izgalmas szezonnak nézünk elébe, kíváncsian várhatja minden F1-néző a következő hétvégét.

Kiemelt fotó forrása: https://www.the-race.com/formula-1/winners-losers-f1-japanese-grand-prix-2025/

Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály