A krimik krimijei

Igazság szerint rá kell jönnöm, hogy az elmúlt munkáim során, amelyekben filmeket mutattam be, nagyon sokszor füllentettem. Ugyanis nekem is voltak olyan időszakaim, amikor mérhetetlen mennyiségű filmet és sorozatot daráltam le viszonylag rövid idő alatt. Természetesen ezek az időszakok leginkább nyáron köszöntöttek be, és egyáltalán nem bánom, hiszen néha nagyon jól tud esni egy kis kikapcsolódás.

Persze, nem jó – és nem is hasznos – a folyamatos monitor vagy képernyő bámulása, de ha például egy olyan napon van szabadidőm, amikor zuhog az eső, szívesebben nézek meg egy filmet, mint hogy kint járkáljak, és ha szerencsém van, még egy szép kis megfázást is összeszedjek.

Egyébként pedig néha annyi stressz ér a hét folyamán, hogy szinte áldás számomra, ha sikerül 1,5–2 órát a hétvégéből arra szánnom, hogy befejezzek egy sorozatot, vagy megnézzek egy számomra szimpatikus filmet.

Hozzám hasonlóan édesanyukám is így tesz, és vasárnap délutánonként közösen nézünk filmeket. Akarom mondani, nem is olyan „random” filmeket vagy televíziós műsorokat, hiszen legtöbbször a híres detektív, Hercule Poirot leleményes gondolkodását és eseteinek felgöngyölítését követjük figyelemmel.

Igazság szerint a munkássága becsületre méltó – még akkor is, ha a bajszos öregúr valójában csak egy fiktív szereplő Agatha Christie műveiben.

Sok szeretettel kezdek hát bele Poirot munkásságának és ügyeinek bemutatásába – hátha a leendő olvasók is ellesnek tőle egy-két trükköt. Nekem még nem sikerült.

Gyilkosság az Orient Expresszen

Az első filmbemutatót igyekszem a sorozat egyik legismertebb részével kezdeni, annak érdekében, hogy az olvasók egy részletes bevezetőt kapjanak a nyomozó képességeiről és tehetségéről.

A történet 1934-ben játszódik, amikor is a belga detektív, Hercule Poirot Jeruzsálemből tér haza, ahol sikeresen lezárt egy ügyet. Egy jó barátja segítségével helyet kap az Orient Expressz nevű luxusvonaton, amellyel Európába utazhat.

Az utazás első néhány órájában ismeretséget köt Samuel Edward Ratchettel, a híres amerikai üzletemberrel, aki elmondja Poirot-nak, hogy fenyegető leveleket kapott, és megkéri őt, hogy védje meg az életét. Poirot ezúttal nem áll szolgálatára az amúgy is mogorva férfinak.

Mégis, meglepő módon, aznap éjjel furcsa zajokat hall a szobájából. Másnap reggelig nem is foglalkoztatja a dolog, ám akkor megtudja, hogy Ratchettet meggyilkolták: holttestét rengeteg késszúrás borítja.

Poirot és Bouc, az egyik kollégája, közös erővel kezdenek nyomozni az ügyben. Az események során különös bizonyítékok és régi sérelmek kerülnek napvilágra, amelyek egyre több kérdést vetnek fel.

Az igazi bonyodalom akkor kezdődik, amikor Poirot szemében minden utas bűnösnek tűnik, ugyanis kiderül, hogy mindegyikük kapcsolatban állt valamilyen módon az elhunyttal – pontosabban: az Armstrong családdal.

Az Armstrongék tiszteletben álló család voltak, akiket tragédia sújtott: kislányukat, Daisyt elrabolták és meggyilkolták. Az események következtében az édesanya elvetélt, majd belehalt a bánatba, az apa pedig öngyilkosságot követett el.

Akármilyen hihetetlen is, a vonat utasai között álruhás nagymamák, unokatestvérek, jó barátok és ismerősök is utaznak – mindannyian szenvedtek az Armstrong család elvesztése miatt.

De vajon melyikük kapott az alkalmon, hogy bosszút álljon Ratchetten? Egyáltalán: ő ölte meg? Vagy az egész csupán a véletlen műve, és valóban egy titokzatos idegen végzett vele?

Tíz kicsi néger

Agatha Christie ezen alkotásában ugyan nem jelenik meg a jól ismert, bajszos nyomozó, mégis remekmű született – különlegessége és fortélyos felépítése miatt, valamint azért is, mert az események sora hátborzongató és feszültséggel teli.

A történet egy rejtélyes meghívással indul a Néger-szigetre, ahol egy bizonyos Mr. V. A. Lacky várja a következő tíz – egymás számára idegen – embert:
az aranyifjú Anthony,
a háziasszony Ethel,
a komornyik Thomas,
a tábornok John,
a vénkisasszony Emily,
a kalandor Philip,
a bíró Lawrence,
a sebész Edward,
a rendőrfelügyelő William
és a tanárnő Vera.

Különös módon mindannyian elfogadják a meghívást, ám ekkor még valószínűleg fogalmuk sincs arról, mire vállalkoznak.

A megérkezésük után nem sokkal megtudják, hogy nem tudnak visszajutni a szárazföldre, mivel a tengeren hatalmas vihar tombol, így minden menekülési lehetőség elzárva. Ez a pillanat jelenti a valódi rémálom kezdetét.

A házban, ahová belépnek, egy tíz néger figurából álló szoborcsoport várja őket – mint később kiderül, valójában őket ábrázolja. Ezen kívül találnak egy verset is, amely szintén tíz ember történetét meséli el. Akkor még talán nem is sejtik, hogy a rímekben megfogalmazott sors valójában az övék lesz.

Idővel kiderül, hogy a jelenlévők mindegyike követett el gyilkosságot – szándékosan vagy mulasztásból –, amely sosem került napvilágra, vagy ha mégis, nem kapták meg érte méltó büntetésüket. Volt, aki ittasan, gondatlanságból oltott ki életet; más féltékenységből, haszonvágyból vagy pénzéhségből ölt. Akadt olyan is, aki autóbalesetben végzett valakivel, majd eltussolta az ügyet.

A legnagyobb kérdés azonban az: valóban csak ők tudtak ezekről a bűntettekről, vagy létezik valaki más is, aki ismeri a titkaikat? És ha igen, mire készül ezzel az információval?

Újabb rejtélyt jelent a figurák fokozatos eltűnése is. Vajon ezek a szobrocskák csak szimbolikusak, vagy valójában „magukkal viszik” az általuk megtestesített embereket is? Vagy csupán a múlt sötét árnyait, a bűntudat súlyát tükrözik vissza?

Az ABC-gyilkosságok

Poirot újabb gyilkossági ügybe keveredik – ám ezúttal a gyilkos előre figyelmezteti a rendőrséget és magát a nyomozót is. A rendőrök eleinte csupán egy ostoba tréfának tartják a fenyegető levelet, ám az események hamarosan igazolják a komolyságát.

Az első áldozat egy idős boltvezető hölgy, Alice Ascher, akit nem sokkal a levél megérkezése után holtan találnak meg saját üzletében. A holttest közelében egy ABC-menetrendet hagyott hátra a tettes – ez lesz a védjegye.

Néhány nappal később Poirot újabb levelet kap, ezúttal pontos dátummal és helyszínnel. A rendőrség igyekszik időben reagálni, de sajnos későn érkeznek: Betty Barnard, egy fiatal nő, már halott. Ebben az esetben a nyomozás nehezebb: Betty meglehetősen rossz hírű volt, és felmerül, hogy talán valamelyik férfi végzett vele, akivel az éjszakát töltötte. A zavaros háttér azonban nem változtat a tényen: a helyszínen ismét ott hever egy ABC-menetrend.

A C-betűs áldozat ezúttal Carmichael Clarke, egy idős és köztiszteletben álló férfi. Az ügy ezzel még baljóslatúbb fordulatot vesz. A gyilkos továbbra is betűrendben halad, és minden újabb levél újabb gyilkosságot vetít előre.

Poirot figyelme egyre inkább a gyilkos gondolkodásmódjára összpontosul. A részletekből kirajzolódik egy minta – ám nem olyan, mint amit bárki elsőre várna. Amikor Alexander Bonaparte Cust nevű férfi feladja magát, mindenki megkönnyebbül… kivéve Poirot-t.

Vajon sikerül-e ezúttal is igazságot szolgáltatnia? Vagy az ABC-gyilkosságok csak most kezdődnek igazán?

Kiemelt fotó forrása: Britannica

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály