álomlista

Álomlista (2025)

Filmajánló Patitól

Alex Rose (Sofia Carson) minden megtesz azért, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott élete legyen. Számára lehetetlennek tűnik, hogy valami ne úgy alakuljon, ahogy azt ő szeretné. Éppen ezért, otthagyja a legnagyobb álmát, hogy küzdelem nélküli, egyszerű élete legyen. Köszöni szépen, ő nagyon is jól érzi magát a videójáték-függő pasijával, aki mellett inkább könnyű, mintsem szép az élet.

Amikor kiderül, hogy édesanyja betegsége újra felbukkant és ezúttal a középkorú nő nem akar küzdeni ellene, Alex teljesen kiborul, az élete felfordul, hiszen elveszíti azt a személyt, aki igazán közel állt hozzá: a másik felét. Azonban a lány még ekkor sem találja magát teljesen zsákutcában, hiszen édesanyja üzletében dolgozni neki igenis elegendő a teljes élethez, így mikor felmerül a kérdés, hogy vajon mi szerepelhet az elhunyt nő végrendeletében, a lány úgy gondolja, nyugodtan hátradőlhet, hiszen nincsen félnivalója. Azonban hatalmasat téved, ugyanis neki esik le az álla a legjobban, mikor kiderül, hogy a boltot nem rá, hanem sógornőjére hagyta édesanyja, nem mellesleg ki van rúgva. Szó szerint.

Alexnek egyetlen dolga van: teljesíteni azt az álomlistát, amelyet még 13 éves korában írt, amely tele volt szürreális és megkérdőjelezhető célokkal, édesanyja mégis tudta, hogy teljes szívből írta. Így ahelyett, hogy megadta volna lányának azt az életet, amit élni akart, a nő olyan kihívásokat állított a lány elé, amelyeket kénytelen volt átlépni. Már csak azért is, mert minden teljesített cél után újra kaphatott kicsit az édesanyjából, Alexnek pedig ez volt a legfontosabb, nem pedig az igaz szerelem vagy a hivatása megtalálása.

Gyerekként ezernyi álom kering a fejünkben, ami időszakonként változik, s míg 5 évesen minden kislány hercegnő és királykisasszony akar lenni, addig a kamaszkorhoz közeledve egyre inkább reális és igenis létező hivatások bukkanak fel az elménk mélyéről, a szerencsésebbek pedig már gyermekkoruktól kezdve tudják, mihez is szeretnének kezdeni az életükkel, ha egyszer felnőnek. Mert felnőni bizony mindenkinek muszáj.

Ezek a célok és álmok egyengetik az utunkat, ezek miatt teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hiszen a jó és boldog élet reményében ezek elengedhetetlen dolgok. Azonban nyilvánvalóan, mint mindig, itt is akadnak kivételek, akik kicsit megnehezítik a dolgokat.

Van, aki kényelmes életet szeretne, ami kimerül abban, hogy reggel felkel az egyszerű lakásában, elmegy dolgozni a végtelenül egyszerű munkahelyére, buszozik, mint a legtöbb ember, majd hazamegy a pasijához, aki inkább a kényelmet, mintsem a párt látja benne. Számukra pedig így kerek a világ. Alex számára is kerek a világ. Azonban, mikor édesanyja fogja és beledobja a mélyvízbe, akkor bizony sem munkahely, sem pasi, sem buszozás nem marad a lánynak, hiszen kénytelen mindent megtenni, ami azon a listán szerepel.

Véleményem szerint Alex példája tökéletesen tükrözi a mai emberek gondolkodásmódját, és talán ezért is tetszett ez a film ennyire. Azonban nem sokan olyan szerencsések – vagy szerencsétlenek –, hogy valaki őket is kirángassa ebből a letargikus állapotból és visszahúzza a valódi életbe, ami tele van megpróbáltatásokkal, csalódásokkal, és sok-sok negatív és pozitív dologgal. Alex ezt akarata ellenére megtapasztalja.

Ha kicsit is reményvesztettnek érzed a helyzetedet, nézd meg ezt a filmet, mert bűn lenne kihagyni!

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom,
I. év