magdi

Női életutak…

…, amelyek mind mások, mégis egy csoportba soroljuk őket. Miért? Talán azért, mert bár mindenki útja egyedi, a közös bennük az, hogy N(ŐK).

Április elején várlak, s ha majd húsz év múlva látlak…”

Ahogy beköszönt április, egy dal visszhangzik bennünk: Rúzsa Magdi Április című száma, amelynek sorai évek óta kísérik fiatalok és idősek életét is egyaránt. Nem is lehetne találóbb időpont arra, hogy az áprilisi N(ŐK) sorozat első cikke épp róla, Rúzsa Magdolnáról szóljon.

Rúzsa Magdolna 1985. november 28-án született a vajdasági Verbász városában, majd Kishegyesen nőtt fel. Már kisgyermekkorában megmutatkozott tehetsége, és hamar az éneklés felé fordult. Az első komolyabb zenei sikerét 2004-ben érte el, amikor a zentai „Farsangi Ki mit tud” versenyen megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanebben az időszakban énekesként csatlakozott a bácsfeketehegyi amatőr zenekarhoz, a Madnesshez.

A Megasztár és az országos ismertség

2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik évadába, amelyet 2006-ban meg is nyert. Ennek köszönhetően országos ismertségre tett szert, és még abban az évben megjelent első albuma, A döntőkben elhangzott dalok, amely rendkívül népszerű lett. Még 2006 novemberében kiadta első stúdiólemezét is, Ördögi angyal címmel.

A mindenhol elérhető információkon túl szeretném elmesélni, hogyan kedveltem meg Rúzsa Magdit, és miért érzem őt ennyire különlegesnek. Bár eddig csak a televízió képernyőjén keresztül találkozhattam vele, már az is lenyűgözött. Évekkel ezelőtt fedeztem fel, és az első pillanattól kezdve volt benne valami, ami igazán megfogott – egyfajta természetes kisugárzás, ami nem csupán az énekhangjából, hanem a személyiségéből is árad. Amit különösen szeretek benne, az az őszintesége és az a természetes közvetlenség, amellyel a közönséghez fordul. Nem egy megközelíthetetlen sztár, hanem egy olyan ember, akinek a szavai, dalai és történetei szinte mindenkit megszólítanak. Egyszerre érzem benne a szerető, gondoskodó édesanyát, aki mély érzelmekkel beszél a gyermekeiről, és a vagány, erős nőt, akire fel lehet nézni. Az az energia, amit a színpadon közvetít, magával ragadó, mintha minden egyes dalával egy történetet mesélne el, amelyben a hallgatók is részt vehetnek.

Ha már az anyaságnál tartunk, különösen csodálatra méltónak tartom, hogy három gyermek után is sugárzik belőle a nőiesség és az erő. Nemcsak külsőleg van fantasztikus formában, hanem belső kisugárzása is ugyanolyan erőteljes, mint korábban. Inspiráló látni, hogy az anyaság és a karrier hogyan tud tökéletes harmóniában létezni az életében.

Tehetsége vitathatatlan, ezt nemcsak én gondolom így, hanem a szakértők is egyértelműen elismerik. Hangja, előadásmódja és zenei világa egyedülálló a magyar könnyűzenében. Minden dalával egy darabot ad magából a közönségnek, és ez az, ami miatt annyian rajonganak érte. Egy olyan előadó, aki nemcsak énekel, hanem érzéseket közvetít, és akinek a dalai mélyen megérintik az embereket. Rúzsa Magdi nem csupán egy énekesnő, hanem egy olyan jelenség, aki generációkon átívelően képes hatni a hallgatóságára.

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év