A tragédia születése

Könyvajánló Istitől

A színház világa a mai napokban is népszerű az emberek számára, ám a filmekkel és sorozatokkal hadilábon áll, hiszen sokan könnyebbnek érzik, ha a TV-t bekapcsolva, kényelmesen az ágyukban nézik a műsorokat. Valljuk be, nehéz felkelni, szép ruhát ölteni, és elvánszorogni a színházba, főleg, ha nem a közelében lakunk. Mégis, vajon miért létezik akkor?

Friedrich Nietzsche A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus című könyve választ ad számunkra erre a kérdésre. Ez a munka egy drámaelmélet és esszék összessége, amely nemcsak a dráma születését, hanem annak funkcióját és felépítését is taglalja. Először 1872-ben adták ki A tragédia születése a zene szelleméből címmel, majd 1886-ban újra kiadták a mostani cím alatt, egy új előszóval, amely „Önkritikai kísérlet” néven ismert. Nietzsche ezen munkája filológusi megközelítésből, a görögségre építve, a filozófiájának egyik alapvető darabja.

A műben számos korai elmélete fedezhető fel, mely majd későbbi filozófiájában is feltűnik, azonban egy sokkal érettebb formában. A legfőbb idea, amire művét helyezi, az a művészet kettősségének mivolta. Apollón, a költészet, jóslás, zene, tánc, művészetek istene, míg Dionüszosz a bor, mámor istene. Így osztja két részre: apollóni – maga az a fátyol a művészetben, drámában, ami elválasztja az embereket a valóságtól, egy látszat, a szép látszat; dionüszoszi – ez az erő testesíti meg a Nietzsche által feltételezett ősi világszenvedést, mivel Dionüszosz szenvedett élete során, ezért azonosítja vele.

Dionüszosz eredetileg Perszephoné és Zeusz gyereke volt, de Héra megbüntette őt, mivel fattyú volt. Megetette a titánokkal, és csak a szívét hagyta meg. Pallasz Athéné képes volt visszahozni Dionüszoszt az életbe, de Zeusz egyik másik szeretője, egy halandó méhébe tette a gyereket, Zeusz kérésére. Héra azonban hasonlóan eljárt a dolgokkal, megölve őt, de a gyerek megmaradt, akit Zeusz combjába helyeztek, onnan pedig megszületett, ezért is mondják, hogy kétszer született meg.

Nietzsche szemében a zene a dionüszoszi művészet, amely a valóságot tükrözi az emberek számára. Az ő tiszteletére jelentek meg az első színházak is, amelyek egyfajta mámort és realitást nyújtottak, lehetőséget adva az embereknek, hogy megízleljék annak valódi esszenciáját. Ez volt a teljesen dionüszoszi színjátszás, amely idővel keveredett az apollónival, létrehozva az Attikai színjátszást, amely Nietzsche szerint a legjobb színjátszás volt, ami valaha létezett.

Sokkal többet taglal még e műben, mint az Attikai színjátszás bukását és a szokratizmus feltörését, mindezt egy társadalmi kritikával megfűszerezve. Ajánlom a művészetek és a dráma kedvelőinek, de azoknak is, akik csupán valami érdekeset szeretnének olvasni.

Ezzel invitálom az olvasókat:

„Mennyit kellett szenvednie e népnek, hogy ilyen szép lehessen! Most azonban tarts velem, tragédia kerül színre, s áldozzál velem a két istenség közös templomában.”

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály