Kiss Milán versei

Pillanatok

Minden pillanat, mit vele töltöttem, öröm volt,
Minden percet kihasználtunk.
Felébredtem, és már ő volt a fejemben,
Egyszerűen túlságosan szerettem.

Éltem a pillanatnak, de megbántam.
Minden vele töltött idő jó volt,
De fájdalmam elzártsággá alakult.
Éltem a pillanatnak, de megbántam.

A közös idő örök emlék marad.
De a hit, amit belé tettem, összetört,
Szerelmet vallottam, de ő…
Ő már akkor másé volt.

Ajánlat

Mit ajánlottam, neki nem kellett.
Mit más kínált, arra nemet nem mondott.
Mit kívánt, megtettem,
Mit én kívántam, meg nem történt.

Mindent megtettem, de miért?
Mert túlságosan szerettem…

Túlságosan szerettem.
Minden ajánlatom a szívem és a törődésem volt.
Utolsó ajánlatom is: mindenem,
De szerinte választ nem érdemeltem.

Hiba

Hibáztam, hogy rajta töltöttem ki a dühöm.
De ő még nagyobb hibát követett el, hisz tudta,
Hogy csak őt szeretem, s benne bízom.
Bocsánatot? – Soha sem kaptam,
De a hiba tudata mindig velem marad.

Bár úgy bántam vele, mint egy királylánnyal,
Egyetlenegyszer hibáztam.
Ő többször is…
Ilyen a szerelem – valaki mindig üres és elveszett marad.

Szinte bármit megtennék, hogy újra a karjaim közt legyen.
De lehet, pont ez az egyetlen nagy hiba.
Miért vágyom én még mindig őrá?
Miért szeretem még mindig őt?
Miért nem vagyok képes végre elfelejteni?

Jéghegy

Még csak gyerekek voltunk.
Mindketten két kicsi forrás.
Útjaink külön vezettek,
Néha találkoztunk egy-egy helyen.

Aztán mintha megváltozott volna minden.
Egyre többet láttalak,
De egyre kevesebbet hallottam a hangod.
Talán ez csak egy álom?

Sajnos nem, sohasem engem keresett.
Azért találkoztunk, mert csak épp ott járt.
Én hittem, hogy lehetne valami, de nem.
Teljesen más lett.

Egyre hidegebb és ridegebb.
Egyszerűen megfagyott.
Nem tudom, hogy ki mit tett vele,
De amit most ő érez, hasonló ahhoz, amit én éreztem.
A szerelem megölt engem is, és őt is.

Pedig mindig ott lettem volna neki.
Minden helyen ott volt a lehetőség.
Neki is, és nekem is.
Én féltem, ő nem akart.

Csak arra tudok gondolni, mi lett volna, ha…
Ha nem csak köszönünk, hanem beszélünk is.
Talán lett volna egy szebb életünk?
De lehet, csak egy napig tartott volna…

Lehet, hogy csak ő ölt volna meg engem,
Lehet, én őt.
Ez már a múlt.
A következő esélyt nem szalasztom el.

Alatt és Fölött

Mindig azt hitte, hogy velem beszél,
De nem, sohasem értett meg.
Hisz nem én voltam,
Hanem csak a tudatalattim.

Sohasem tudta, hogy ki vagyok.
Én ismertem őt.
Mindig segíteni akart, de nem tudott.
Nagyon fáradt voltam.

S csak jöttek a szavak, semmin sem gondolkodtam.
Sértő vagy épp kedves szavak.
Attól függött, hogy épp mennyire voltam mélyen.
Ha csak egy kicsit is boldog voltam, mindig kedves voltam vele.

De sajnos ez egyre kevesebb napon esett meg.
Míg be nem telt a pohár, és már nem tudtam.
Nem tudtam, hogy mit is írok vagy mondok neki.
Nem én voltam, és nem vette észre sohasem.

Betegnek vagy megszállottnak hitt, nem tudom.
De sohasem tudta, hogy ki vagyok, ez zavar.
Nem tudott megismerni,
Mert túl mélyre süllyedtem…

Most lehet, boldog lennék vele, de nem.
Az ő vagy az én hibám, nem tudom.
De félek, egyszerűen nem tudom neki megmondani.
Már teljesen más minden.

Más utakat járunk, de
Csak az van a fejemben, mi van, ha nem épp akkor,
Hanem most ismerem meg, vagy mi…
Mi lenne, ha elmondanám, hogy mi is volt?

A vagy B

A volt, miért? A, mert ő az első.
Ő volt az, akit igazán szerettem.
Ő volt az, akit az igaznak éreztem.
Ő az, akit elveszítettem.

De ott a B.
Igen, de ő nem olyan.
Van hasonlóság, de akkor sem.
Teljesen más…

Akármennyire is akarom, A lett volna az igazi.
B sem rossz, de ez hazugság a szívemnek.
Mást szeretek, mégis mással vagyok.
Én rontottam el.

Igen vagy nem, nem tudom.
Én voltam, de mégsem.
Üres, mit sem mondó szavakat használtam,
És most fojtom a bánatom.

Kiss Milán,
Nagykágyai I-es számú Szakközépiskola,
9. osztály