A népi humor

Április 1.: a bolondok napja. No, persze, ezt nem kell a szó szoros értelmében venni, mert ez nem egy megbélyegzés egyes emberek irányába, hanem egy olyan nap, amely során a tréfák, az átverések és a humor kerül előtérbe.

A mai cikkben a népi humorról, a csúfolódásról és annak énkép-alkotó szerepéről lesz szó, de elsősorban egy rövid néprajzi áttekintést nézzünk meg ezzel a nappal kapcsolatban.

Április elsején a felnőttek gyakran tréfálták meg egymást, de leginkább a gyerekeket ugratták. Topolyán előfordult, hogy a gazda elküldte a kiskanászt a szomszéd tanyára szúnyogzsírért, de gyakori volt az is, hogy pénzt adtak a gyerekeknek, és boltba küldték őket, hogy olyan nem létező dolgokat vegyenek, mint az esernyőmag, trombitahúr vagy hegedűbillentyű. A rászedett gyerekeket aztán így csúfolták: „Április bolondja, május szamara!” Emellett sokféle gúnyos versike is elterjedt ezen a napon, amelynek több változata is ismeretes. Emlékezetem szerint az Érmelléken, Éradonyban a következőt mondogatták az alábbi időszakban:

„Április bolondja, // felmászott a toronyba. // Megkérdezte hány óra? // Fél tizenkettő, // bolond az a kettő.”

Ezek a hagyományok ma leginkább az iskolások körében maradtak fenn. Ilyenkor fordított napot tartanak, és mókás ruhákba öltöznek.

A népi gazdálkodásban viszont április elsejét nem tartották megfelelőnek a vetésre, mert úgy hitték, hogy a termés nem lesz szerencsés.

Örökérvényű emberi jellemvonás kell legyen az, hogy másnak a nevével nem csúfolódunk, nem tesszük azt humor tárgyává, hiszen az illető erről nem tehet, nem ő választotta azt. Az intelligens emberi magatartásba ez nem tartozhat bele, viszont ha a nép életét nézzük, akkor ez viszont elég jelentősen feltűnt a közéletben. Az alábbiakban néhány példát gyűjtöttem össze, amelyben úgy személynevek, mint helynevek is szerepelni fognak.

Egy kisközség, falu esetében igen gyakoriak az ilyen jellegű nevek, az alábbi három példát is egy saját, élőnyelvi gyűjtés során találtam meg én is.

Kutyaszorító: a falu egy zsákutcája (az adatközlő szerint olyan rész, amelyből nehéz, vagy épp lehetetlen kiszabadulni).

Kisasszony-tag: szántóföld (egy másik adatközlő szerint, valamikor itt valami nők élhettek, akik soha nem tudtak megházasodni, így róluk nevezték el a földterületet).

Cigánygödör: mélyen, már-már gödörben elhelyezkedő szántóföld, ahol valamikor roma családok éltek (fontos kiemelni, hogy ez nem az ellenszenv alapján alakult ki, hanem mi, emberek úgy működünk, hogy szeretünk megbélyegezni dolgokat, akár rossz és jó kategóriába; ilyen jellegű helynevek azért megjelennek olyan eltérések alapján is, mint a nemzetiség, vallás és anyagi/társadalmi helyzet).

A személynevek tára a leggazdagabb, biztos vagyok benne, hogy rengeteg ilyen nevet ismerünk a saját életközösségünkből, hisz általában azokat, akik a társadalmi normák ellen mennek (alkoholizmus, házasságtörés stb.), azok mindig kapnak valamilyen kritikát: ki így, ki úgy.

Saját példákat nem szeretnék hozni, mert azt nem tartom etikusnak, de elég megfigyelni a közismert irodalmi alkotásokat is. Ezekben a művekben gyakoriak a beszédes, humoros nevek is.

Döbrögi: a Lúdas Matyi antagonistája, aki egy tipikus férfi archetípust örökít meg; ha csak a nevét vesszük figyelembe, akkor a Döb a dobra (hangszer) játszik rá nyelvileg, amely nagy, kerekded – akárcsak Döbrögi.

A román kultúrában is megjelenik ez a nyelvi komikum, amelynek nagy mestere Ion Luca Caragiale volt. Az elveszett levél című drámájában (ro: O scrisoare pierdută) is rengeteg ilyen humoros és beszédes név jelenik meg.

Zaharia Trahanache: a keresztnév a román zahăr szóból ered, amely cukrot jelent (tehát egy olyan személyről van szó, aki ragadós és édes, negatív értelemben pedig hízelgő, megalkuvó vagy akár ravasz személyiségjegyeket sugallhat, de a zahariseală is kapcsolódik hozzá, amely a szenilisségre utalhat), míg a vezetéknév a trahana szóból eredeztethető vissza, amelynek magyar megfelelője a tarhonya szó (tehát könnyen formálható, irányítható ember).

A magyar irodalomban Rejtő Jenő és Jókai Mór voltak azok, akik a névkomikum szintjét igen magasan művelték.

A gyermekfolklórban igen gyakori jelenség a közösségformáló szövegek esetében, hogy megjelennek a csúfolók, amelyeken keresztül különböző neveket, helyzeteket, falurészt, falut, vidéket, népet, viselkedést, testi hibát és jellemeket gúnyolnak ki.

Az alábbiakban egy egyszerű táblázatot csatolok, amelyben a női és férfi nemhez köthető megnevezések jelennek meg, különböző metaforák szintjén:

A csúfolódásoknak énformáló, közösségépítő szerepük van, hisz ezek mind olyan emberi tulajdonságokra világítanak rá, amelyek általában negatívak, így a változásra sarkallják az illetőt. A gyerek kialakuló világképében ezáltal beépül az, hogy ki hogy látja őt (- Én így látlak, ez az én véleményem, ezen érdemes lenne változtatni). Fontos kiemelni, hogy ezeket a csúfolódásokat nem szabad tettlegességig hagyni elfajulni, vagy épp azt sem, hogy alpári módon beszéljenek a gyermekek egymással.

Látjuk azt, hogy nem csak ezen a napon, hanem az év minden napján megjelenik a humor, amely akár stresszlevezető szereppel is rendelkezhet. Az, hogy egy teljes nap alakult ki e hagyomány köré, azt mutatja, hogy a monotonitást szerették volna megtörni, és kifejezetten egy olyan napot kijelölni, ahol a szórakozás és a tréfa kap hangsúlyos szerepet.

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év