Papírlapok mögött

Kosztolányi Dezső élete és művészete

Nemeskosztolányi Kosztolányi Dezső, teljes nevén Kosztolányi Dezső István Izabella, a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek neve összeforrt a lírai érzékenységgel, a nyelv mesteri kezelésével és az emberi lélek mélységeinek bemutatásával.

De ki is volt ő a papírlapok mögött?

Kosztolányi 1885. március 29-én született Szabadkán, egy művelt, polgári családban. Édesapja, Nemeskosztolányi Kosztolányi Árpád fizika- és matematikatanár, iskolaigazgató, édesanyja, Brenner Eulália zeneszerető, érzékeny asszony volt. Apai nagyapja, Nemeskosztolányi Kosztolányi Ágoston, bankpénztáros, negyvennyolcas honvéd százados, Bem seregében szolgált (személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is); ő tanította meg írni és olvasni, valamint angolul unokáját.

Pályáját újságíróként kezdte, ami végigkísérte egész életét. A Nyugat folyóirat első nemzedékének tagjaként Ady Endrével és Babits Mihállyal együtt a modern magyar irodalom megújításán dolgozott. Bár Ady lázadó stílusát csodálta, Kosztolányi lírája más utat járt be: nála a hétköznapi ember érzései, a mindennapok apró csodái és tregédiái kerültek középpontba.

Költőként lírai versei a legmeghatározóbbak. A szegény kisgyermek panaszai című kötete 1910-ben jelent meg, és rögtön hatalmas sikert aratott. E műben a gyermekkor elvesztése és a felnőtté válás fájdalma köszön vissza.

Prózaíróként is maradandót alkotott. Regényei, mint például a Pacsirta és az Édes Anna, a polgári világ külsőségei mögötti szenvedést és elnyomottságot mutatják be. Kosztolányi mesterien ábrázolta a szereplők belső vívódásait, a kimondatlan fájdalmakat és a társadalmi elvárások súlyát.

Nemcsak költőként és íróként, hanem műfordítóként is maradandót alkotott. Olyan világirodalmi klasszikusokat ültetett át magyarra, mint Shakespeare Rómeó és Júliáját, Goethe Faust című művét, vagy Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című művét. Nem pusztán fordított, hanem újraalkotta a műveket, figyelve a magyar nyelv zeneiségére és szépségére.

Élete utolsó éveiben torokrákkal küzdött, ami fokozatosan elnémította. 1936-ban, mindössze 51 évesen hunyt el. Betegsége ellenére az utolsó pillanatig alkotott — műveiben egyre inkább előtérbe került a halál gondolata és a mulandóság fájdalma.

Kosztolányi Dezső hagyatéka mindmáig él; versei, novellái és regényei ma is megszólítják az olvasót. A papírlapok mögött egy érzékeny, esendő, de rendkívüli tehetséggel megáldott ember állt, aki örökre beírta magát a magyar irodalom aranykönyvébe.

Balogh Olívia-Tamara, 9. I osztályos diák cikke a nagyváradi
Mihai Eminescu Főgimnázium Emishake című diáklapjában