
Top 3 leghíresebb női énekes 2025-ben
3) Ariana Grande:

Ariana Grande gyermekkorában kezdte a karrierjét, amely színészkedéssel alapozódott meg. Az egyik leghíresebb sorozat, amiben szerepelt, illetve ahonnan a világ megismerte őt, az a Nickelodeonon futó V, mint Viktória volt. A sorozat 2010-től egészen 2013-ig tartott, ez idő alatt pedig 4 évadot tudtak leforgatni. Ariana Grandenak világ életében gyönyörű hangja volt, sőt, még a sorozatban is jó párszor előfordult, hogy a szereplőknek énekelniük kellett, beleértve Arianát is. A fiatal tehetség nem sokkal később fejest ugrott a zeneiparba, ahol hatalmas sikert aratott. Nagyon jól teljesít mai napig is, világszintű énekesnő lett, bár sajnos sosem volt még annyira elismert, hogy egy Grammy-díjat el tudjon nyerni.
2) Sabrina Carpenter:

Sabrina Carpenter ugyanúgy kezdte a karrierjét, mint Ariana Grande. Elsősorban színésznőként vált ismertté, majd a húszas éveiben világszinten elismert énekesnő lett. A híres színésznő és énekesnő a Disney Channelen kezdte a karrierjét, majd nem sokkal később a Netflixen is láthattuk. Sabrina 2025-ben két Grammy-díjat is nyert, többek között az Espresso című dalával.
1) Billie Eilish:

Billie Eilish sem különb a felsorolt előadóknál, hiszen ő is tinédzserkorában kezdte a karrierjét: első dalát, az Ocean Eyes-t, mindössze 13 évesen írta és adta elő. Ez a dal tette igazán híressé. Ahogy teltek az évek, Billie egyre inkább olyan dalokat írt, amelyek a való világra összpontosítanak. Szeret olyan zenéket alkotni, amelyek mélyen megérintik az embereket, hiszen minél őszintébb és valósághűbb egy dal, annál nagyobb hatással lehet a közönségre. Billie eddig kilenc Grammy-díjat és több mint tizennégy másik elismerést nyert. Sajnos idén egyetlen Grammyt sem sikerült elhódítania, pedig 2024-ben szívét-lelkét beleadta az új albumába.
Kiemelt fotó forrása: Pexels
Kurtán Cyntia,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály
