társas

Csak játssz!

Társasjáték. Lehet, ez a szó számodra semmit nem jelent, nem csalogat elő semmilyen érzelmeket vagy emlékeket. Lehet, másnak a gyermekkora jut eszébe, vagy pozitív érzelmeket vált ki belőle. Szeretném, hogy kicsit az én szememmel lássátok meg ebben a rövid cikkben azt, hogy számomra mit is jelent ez a szó.

Ha egészen a kezdetekhez szeretnék visszamenni, már gyermekkoromban is érdekelt a társasjátékok világa. Emlékszem, ahogyan édesanyámmal malmoztunk. Megrajzoltuk a malom tábláját egy kartonpapírra, a bábuink fehér és barna paszulyszemek voltak. Ő tanított meg malmozni. Később, emlékszem, öcsémmel a híres Monopoly társasjáték alapján rajzoltuk meg sajátunkat, készítettünk mellé játékpénzt is, és kezdődhetett a társasozás. Mindig vérkomolyan vettük, nem volt mindegy, ki nyer, mindig volt tétje. Később megtanultuk a „krucsa” kártyajátékot (gondolom, ezen szó hallatán nem csak engem öntenek el az emlékek), ami akkoriban nagyon népszerű volt. Ez volt az egyik kedvenc családi programunk, mikor leültünk a szüleinkkel ezt játszani.

Itt említeném meg azt, hogy nem csak az én életemben volt jelen a társasjátékozás már ilyen korán, hanem ha a történelmünket is figyeljük észrevehetjük, hogy már az ókorban léteztek. Az első, régészek által feltárt és az utókor számára megmaradt társasjáték-lelet Egyiptomból származik. A modern kori történetének kezdete azonban visszanyúlik a 17-18 századi Amerikára, amikor is a földművelő életmód az emberek idejének nagy részét lefoglalta, mégis maradt idejük játékra, például a dámára, vagy a bowlingra, amely az akkori telepesek fő szórakozásainak számítottak. Az embereknek már kezdetektől volt idejük, pontosabban szakítottak időt arra, hogy játsszanak.

Azonban nemcsak szórakozást nyújt, hanem fejlődést is, legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. Mindenképp pozitív hatást gyakorol. Fejleszti a koordinációs készséget, türelemre tanít, javítja a koncentrációs készséget, segít fókuszálni, együttműködésre tanít, fejleszti a kognitív és stratégiai készséget, segíti a kreativitást és még hosszan sorolhatnám.

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy ha igazán ki akarsz ismerni valakit, ülj le vele társasjátékozni. Úgy gondolom, nagy igazság van ebben a kijelentésben. Az én baráti társaságom rendkívül társasjáték-kedvelő, ők is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy még jobban megszeressem a társasjátékok világát. Rendszeresen szervezünk társasesteket, ahol a játék mellett az emberi kapcsolatokat is építjük, mivel közösségépítő hatása is van.

Talán úgy gondolod, hogy nem neked való ez a fajta játék, de hidd el, a rengeteg választék közül van legalább egy, ami csak arra vár, hogy kipróbáld és felfedezd a társasjátékok világát. Kívánom, hogy érezzétek át ti is azt, amit nyújt ez a világ számotokra, ne felejtsetek el játszani!

Kiemelt fotó forrása: https://ivision.com/blog/4-ways-that-board-games-build-stronger-teams/

Elek Krisztina,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év