Női életutak…

…, amelyek mind mások, mégis egy csoportba soroljuk őket. Miért? Talán azért, mert bár mindenki útja egyedi, a közös bennük az, hogy N(ŐK).

Március hónapja különösen a nőkről szól, hiszen ekkor ünnepeljük a nemzetközi nőnapot is. Ez az időszak remek alkalom arra, hogy reflektorfénybe állítsuk azokat a kivételes nőket, akik jelentős hatást gyakoroltak a történelemre, különösen a női jogok és az emancipáció területén.

Ebben a hónapban olyan inspiráló nőket szeretnék bemutatni nektek, akik különleges módon járultak hozzá a nők társadalmi helyzetének előmozdításához. A márciusi hónap lezárásaként egy olyan alapítónőt hoztam, aki nagy szerepet játszott a pedagógia világában. A mai cikkem főszereplője Brunszvik Teréz.

Brunszvik Teréz grófnő, a magyar óvodák megalapítója, 1775-ben született Pozsonyban egy arisztokrata családban. Apja halála után elhatározta, hogy nem megy férjhez, hanem életét a társadalom szolgálatának szenteli. Amikor húga megözvegyült, átvette gyermekei nevelését, és ekkor fordult figyelme a pedagógia felé.

Európai utazásai során találkozott Pestalozzi korszerű oktatási módszereivel, amelyek mély hatást gyakoroltak rá. Ennek hatására 1828-ban saját vagyonából létrehozta Magyarország első óvodáját, amely Budán nyílt meg. Az intézmény célja az volt, hogy a kisgyermekek világi nevelésben részesüljenek, és már korán megismerkedjenek az alapvető ismeretekkel, például az olvasással, számolással és környezetismerettel.

Elkötelezett munkájának köszönhetően néhány évtized alatt országszerte elterjedtek az óvodák. 1836-ban Kossuth Lajossal és más haladó gondolkodókkal létrehozta a Kisdedóvó Intézeteket Terjesztő Egyesületet, amely tovább segítette az óvodai nevelés fejlődését. Munkásságának köszönhetően élete végéig már 80 óvoda működött Magyarországon. Nemcsak az óvodák, hanem a nőnevelés és az ipari képzés terén is jelentős eredményeket ért el. Lányok számára ipariskolát alapított, és támogatta unokahúga, Teleki Blanka leánynevelő intézetének létrehozását.

Teréz 1861-ben hunyt el, ám tevékenysége a mai napig meghatározó maradt a magyar oktatásban. Emlékiratai és pedagógiai feljegyzései értékes forrásként szolgálnak a neveléstörténet számára.

Munkássága kapcsán elgondolkodtam azon, hogy milyen is lenne az élet, ha nem léteznének óvodák. Egyrészt óvoda nélkül a gyermekek otthon maradnának, és leginkább a családjuktól tanulnának meg alapvető készségeket. Bár a szülők is képesek tanítani, a strukturált közösségi nevelés hiánya hátrányosan érintené a kicsik szociális fejlődését. Az óvodában a gyerekek megtanulják, hogyan működjenek együtt másokkal, hogyan kezeljék az érzelmeiket, és hogyan alkalmazkodjanak egy közösség szabályaihoz. Ha mindez kimaradna, az iskolakezdés nehezebb lenne számukra, hiszen először ott találkoznának nagyobb létszámú csoportokkal és a kötöttebb tanulási rendszerrel.

A kisgyermekkori tanulás hiánya az értelmi fejlődésben is visszalépést jelentene. Az óvodai foglalkozások – mint a mesehallgatás, ének, mozgásos játékok és kézműves tevékenységek – mind hozzájárulnak a gondolkodás és a kreativitás fejlődéséhez. Ha ezek az élmények kimaradnának, a gyerekek kevesebb inspirációt és ösztönzést kapnának, ami hosszú távon a tanulási képességeikre is hatással lenne.

Társadalmi szinten az óvoda hiánya megnehezítené a szülők munkavállalását is. A kisgyermekes szülők – főként az édesanyák – sokkal nehezebben tudnának visszatérni a munka világába, hiszen nem lenne olyan intézmény, amely segítene a gyermekek napközbeni ellátásában. Ez nemcsak az egyes családok életére, hanem a gazdaság egészére is hatással lenne, hiszen csökkenne a munkaerőpiac aktív résztvevőinek száma.

Végszóként annyit mondanék, hogy jó olvasni olyan emberekről, akik nélkül talán nem ismernénk fel igazán a meglévő lehetőségeink értékét.

Kiemelt fotó: Szinay István munkája

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év