
Laktató! – Három darált húsos recept
El tudnám képzelni az életem úgy, hogy a világ másik végén élek, vagy hogy tanár legyen belőlem, sőt, még az is valószínű, hogy teljesen eltűnök a világ elől. Na de egy dolgot semmiképpen sem tudnék kiiktatni vagy megváltoztatni az életemben: azt, hogy nélkülözzem a húsfogyasztást. Előfordulhat, hogy azért tartom fontosnak és mindennapinak a húsfogyasztást, mert falun nőttem fel, és a családom minden tagja ragaszkodott a húshoz mint ételhez. Valamilyen szinten igazuk is van, hiszen a húsok alapvetően egészségesek: a csirkemell vagy a hal tele van proteinnel, a vörös húsok vagy a különböző szárnyasok pedig szintén értékes tápanyagokat tartalmaznak. Mondanom sem kell, hogy bőven lehet válogatni közülük, és hogy milyen formában visszük be őket a szervezetünkbe. Mindemellett nagyon könnyen beilleszthetők bármilyen nem vegetáriánus étrendbe, leginkább azért, mert jól variálhatók, melléjük pedig zöldségek, tészták vagy egyéb szénhidrátok is fogyaszthatók.
A mai munkámban szeretnék bemutatni néhány olyan receptet, amelyben a darált hús a főszereplő, és amelyek által talán mások is élvezni fogják a húsos ételek fogyasztását.
Mindenekelőtt: töltött káposzta
A töltött káposzta a darált hús legkönnyebb és leggyakoribb felhasználási módja, ami azért is lehet így, mert könnyen és sokféleképpen lehet elkészíteni.

Hozzávalók:
- 1,5-2 kg darált hús
- 2-3 bögre rizs
- egy közepes fej hagyma
- só, bors, paprika, ételízesítő
- piros arany
- paradicsomlé
- víz
- káposzta
- füstölt kolbász vagy szalonna
Elkészítés:
Elsőként feltesszük főni a fejes káposztát, akár savanyítva is. Ha savanyított káposztát használunk, akkor többször is ki kell „mosni”, hogy elveszítse a túlzottan sós, savanyú ízét. Miután megfőtt és kihűlt, levágjuk a kemény részeit, felcikkezzük, majd nekilátunk a töltelék elkészítésének.
Először alaposan megmossuk a rizst, amit a töltelékhez szeretnénk használni, majd hozzáadjuk a darált húshoz. Ezután fűszerezzük sóval, borssal, ételízesítővel és egy kevés pirospaprikával. Hozzáadjuk a lereszelt vagy nagyon apróra vágott hagymát, és elkeverünk benne egy kis paprikakrémet is – bár ez opcionális. A megtisztított káposztalevelekbe töltjük a húsgombócokat, majd erősen felcsavarjuk őket, hogy főzés közben ne bomoljanak szét.
Egy nagyobb méretű edény aljára aprított káposztát teszünk, hogy a töltelékek ne ragadjanak le, majd ízlés szerint elhelyezzük benne a töltött káposztákat. Ezután rákockázzuk vagy felszeleteljük a kolbászt vagy a szalonnát – bár ez elhagyható, ha valaki nem ragaszkodik a füstölt ízhez. Végül ráöntjük a paradicsomlevet, ügyelve arra, hogy ne legyen túl savas, ezért felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a káposztákat. Egy kisebb fedőt helyezünk rá, hogy lenyomja a töltelékeket, így azok nem bomlanak szét főzés közben, majd lefedjük egy nagyobb fedővel, és lassú tűzön főzni kezdjük.
A főzési idő általában 1,5-2 óra, közben meg is lehet kóstolni, hogy a rizsszemek megpuhultak-e, mert többnyire ezen múlik, hogy elkészült-e az étel. Ha kész, tejföllel vagy kenyérrel tálalhatjuk. Sokak szerint azonban a kenyér elhagyható, hiszen a rizs önmagában is elegendő köretként szolgál.
Bolognai spagetti darált hússal
A bolognai spagetti egy nagyon könnyen elkészíthető, laktató finomság, amely rengeteg módon szokott megjelenni a házak asztalán.

Hozzávalók:
- 0,5-1 kg darált hús
- két kisebb vagy egy nagyobb fej hagyma
- egy darab répa
- olaj vagy zsír
- só, bors, paprika, ételízesítő, illetve alappor
- paradicsomlé vagy paradicsom
- tészta
- sajt
Elkészítés:
Mint minden pörköltnek, ennek is az alapja olaj vagy zsír, amelyre felvágjuk a hagymát – lehetőleg minél többet, hogy a végeredmény jó szaftos legyen. Ezután rászórjuk a tört paprikát, majd hozzáadjuk a húst is. Ízlés szerint fűszerezzük, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje. Ekkor belevágjuk a répát is, minél apróbb kockákra. Az egészet addig főzzük, amíg a hús meg nem puhul, majd hozzáadjuk a paradicsomlevet – természetesen ügyelve arra, hogy ne legyen túl savanyú.
Ha ezzel megvagyunk, egy edényben elkeverjük a bolognai mártás alapporát egy kis vízzel, majd ezt hozzáöntjük a már megfőtt húshoz. Ha az ízek jól összefőttek és a szósz kellően besűrűsödött, már csak annyi a dolgunk, hogy kifőzzük hozzá a tésztát.
Ehhez egy nagyobb edénybe vizet öntünk, adunk hozzá egy kevés olajat, majd megvárjuk, amíg felforr. Ekkor beletesszük a spagetti tésztát, és megfőzzük a csomagoláson feltüntetett idő szerint. Ha a tészta is elkészült, összekeverjük a húsos szósszal, majd megszórjuk sajttal, hogy még ízletesebb legyen.
Hortobágyi húsos palacsinta
A hortobágyi palacsinta bár nem a legegyszerűbben és leggyorsabban elkészíthető étel, mégis elég gyakran előfordul a mi asztalunkon, és ez nem is lehet véletlen, hisz nagyon finom.

Hozzávalók a tésztához és a töltelékhez is:
- 1 kg darált hús
- hagyma
- olaj vagy zsír
- őrölt paprika
- különböző fűszerek
- gomba
- 3 tojás
- 15 dkg liszt
- 4 dl tej
- 1 dl tejföl
Elkészítés:
A hortobágyi palacsinta elkészítésének legelső lépése maga a palacsinták sütése. Elsőként lisztet teszünk egy tálba, majd hozzáadjuk a tojásokat és alaposan összekeverjük. Ha csomómentesre kevertük, hozzáöntjük a tejet és a tejfölt, majd egy kevés sót is adunk hozzá. A masszát nagyjából fél órát pihentetjük, ezután egyenként, minél vékonyabbra sütjük a palacsintákat.
Közben nekiállunk a hagymát apróra vágni, majd kevés olajon megpirítjuk. Ha szépen megüvegesedett, rászórjuk az őrölt paprikát, majd hozzáadjuk a darált húst, és ízlés szerint fűszerezzük. Annak érdekében, hogy a húsunk kellően puha legyen, felöntjük egy kevés vízzel, és lassú tűzön tovább főzzük. Egy üveges gombát megmosunk, majd a húshoz adjuk, és együtt összefőzzük. Ha szeretnénk megkönnyíteni a saját dolgunkat, a gombát előre le is darálhatjuk, vagy apróra vághatjuk.
Ha a hús és a gomba megfőtt, elkezdjük megtölteni a palacsintákat. Ezután egy tojásos-lisztes panírt készítünk, amelybe a palacsintákat duplán is beleforgatjuk. Végül bő, forró olajban aranybarnára sütjük őket. A hortobágyi palacsintát tejföllel vagy fokhagymás tejföllel tálaljuk, általában krumplipüré vagy hasábburgonya kíséretében.
Remélem, hogy a cikkem elérte a célját, és sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy finomabbnál finomabb húsos ételeket készítsenek maguknak. Természetesen nem szeretném megbántani a vegetáriánusokat, és nem is célom megváltoztatni a véleményüket, de tiszta szívből ajánlom ezeket az ételeket másoknak – és talán egyszer nekik is.
Jó étvágyat kívánok!
Kiemelt fotó forrása: https://www.abeautifulplate.com/marcella-hazan-bolognese/
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály