f1

Visszatér az F1 mezőnye a versenypályákra!

Hosszú várakozás után ezen a héten visszatér az F1 mezőnye a versenypályákra. Az első versenyhétvégét Melbourne-ben (Ausztrália) rendezik meg március 14. és 16. között. Romániai idő szerint az időmérő edzés szombaton 7:00 és 8:00 között lesz, míg a futam vasárnap reggel 6:00-kor rajtol.

Az előszezoni tesztek alapján pontos erősorrendet nem lehet meghatározni, de mindenképpen érdemes figyelemmel követni az eseményeket, hiszen a szezon során várhatóan több csapat és versenyző is harcba száll majd a futamgyőzelmekért.

Ebben az évben hat újonc vág neki a szezonnak, ami izgalmas és kiszámíthatatlan pillanatokat hozhat, hiszen a tapasztalatlanság olykor problémát okozhat. A hat újonc közül ketten is élcsapatnál kaptak lehetőséget: Liam Lawson a Red Bullnál, míg a mindössze 18 éves Kimi Antonelli a Mercedesnél versenyez majd.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az utolsó szezon a valaha volt legnagyobb szabályváltozás előtt. Emiatt egyes csapatok úgy dönthetnek, hogy nem fejlesztik tovább az idei autójukat, hanem inkább a következő évi modellre koncentrálnak, abban a reményben, hogy jövőre futamgyőzelmekért, vagy akár bajnoki címért harcolhatnak.

A tesztek alapján két dolgot szinte biztosra vehetünk: az egyik, hogy a McLaren különösen erős lesz versenytempóban, a másik pedig, hogy a Sauber várhatóan a mezőny végén kullog majd…

Fontos változások a pilótapiacon:

  • Lewis Hamilton 11 szezon után elhagyta a Mercedes csapatát, és gyerekkori álmát megvalósítva a Ferrarihoz igazolt. Ki tudja, talán az olasz istállónál megszerezheti nyolcadik világbajnoki címét?!
  • A Haas teljesen új pilótapárossal vág neki a szezonnak: Esteban Ocon (az Alpine korábbi versenyzője) és a fiatal Oliver Bearman alkotják a csapatot. Bearman tavaly három alkalommal is beugróként versenyzett, és teljesítményével valószínűleg kiérdemelte az állandó ülést.
  • A Sauber szintén teljes pilótacserét hajtott végre, felkészülve az Audi érkezésére. A csapatot idén Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto alkotja.
  • Az Alpine Pierre Gasly mellé szerződtette a fiatal Jack Doohant.
  • A Williams az egyik legbiztatóbb pilótapárossal rendelkezik, hiszen Alex Albon mellé megszerezték a Ferrari korábbi versenyzőjét, Carlos Sainzot.
  • A Racing Bulls Yuki Tsunoda mellé szerződtette az F2 tavalyi második helyezettjét, Isaac Hadjart.

Hol lehet követni a versenyeket?

Románia területén, akárcsak tavaly, idén is az Antena csatornáin lehet majd követni az eseményeket.

Kívánok minden F1-rajongónak egy izgalmas és élvezetes szezont!

Kiemelt fotó forrása: https://www.formula1.com/en/racing/2025/australia

Perei Nándor,
Ady Endre Líceum,
9. osztály