Orbán Wanda versei

A fájdalom marad!

Rohan az idő, nem vár,
Múlnak a percek, de nem változik már.
Fájdalom marad, amit itt hagytál,
Hiányod egyre nagyobb talán.

Emléked őrzöm csendesen,
Lelkembe égett véglegesen.
Szavaim halkan elszállnak,
De sebeim sosem záródnak.

Árnyékod kísér minden úton,
Visszhangzik bennem régi múltunk.
Nélküled üres a világ,
Fény helyett csak sötétség vár.

De talán egyszer elcsitul
A szív, amely most vérbe fúl.
Te s a fájdalom, mit itt hagytál,
Egy halk sóhajjá változnál.

Tavasz hívása

Lágy szellő fut végig a tájon,
aranyba mártja a napsugár,
csillan a harmat a fákon,
s rügyek fakadnak száz ágán.

Suttognak halkan a rétek,
zöld selymet ölt a völgy, a domb,
csilingelő kis patak ébred,
vizében csillog a csillagnyom.

Fény csókol fákat, virágot,
életre kel a föld, a rét,
madárdal száll a határon,
s dallal köszönti a kék eget.

Minden levélben dobban a lélek,
minden virág egy tündérálom,
s a föld szíve halkan mesélget:
„Tavasz vagyok, minden jó lélek várjon!”

Orbán Wanda,
7. osztály