Pontos Kristóf legújabb versei

2025.03.05.

Tavaszra várva

Árva padok, némaság,
Fákra fagyott pusztulás.
Szél suhan, mint halk igézet,
S múlt meséje búvik véled.

Lámpák állnak, árnyuk rezzen,
Fényük alszik mélyen, csendben,
Mintha tudnák, hogyha kérnéd,
Újraélnéd régi fényét.

Holnap talán rügy fakad már,
Smaragd-táncot jár a határ,
S a padokon, hol tél pihent,
Tavasz csókol fényt s szívet.

Kezembe veszem kincsemet,
S láthatatlan vétkemet,
Mely minden szívverésben ott van,
Minden lélegzetben él.

Hálát adok mindazokért,
Kik szeretnek, kik észrevesznek,
Kik csendemben is megtalálnak,
Kik mellettem mindig ott lesznek.

Hálát adok a percekért,
Miket kéz kulcsol kezemre,
Mikor egy mosoly rám ragyog,
S melegséggel, szívem fedve.

Köszönöm mind, kitől tanultam,
Egy szóval, csenddel utat adtak,
S hálát adok azoknak is,
Kik próbára tettek – hagytak.

Hálás vagyok, hogy szerethetek,
Hogy adhatok és élhetek,
Hogy minden pillanat igaz,
Bár messze nem tökéletes.

A hála kincsem, égi fény,
Nem tartom, hisz nem enyém,
Én is kaptam, továbbadom,
Lelkem éneke most örömről szóljon.

Ha szemedből könny fakad,
S lelked mélyén bánat, lakat,
Ne félj, mert van, ki lát,
S ki gyengéden melléd áll.

Sebed sajog, szíved vérzik,
A múlt fáj, a jövőt kérdik:
Lesz-e még napfény, lesz-e remény,
Meggyógyul-e a seb, mi ég?

Van kéz, mi könnyet töröl,
Szeretet, mi csendben ölel,
Gyógyír a mély fájdalomra,
Fény a legsötétebb napokra.

Ne félj hát, ne add fel,
A sebek is begyógyulnak egyszer,
És ahol most fájdalom él,
Ott újraszületik a békesség.

Pontos Kristóf,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium