
Harry Potter-filmek
Egészen kisgyermekkorom óta egyszerűen szerelmes vagyok a fantáziadús és hihetetlen filmekbe, amelyeknek alapja lehet akár egy régi épület, egy név, vagy talán még ennyi sem. Valamiért ezek a történetek mindig lehetőséget adtak arra, hogy felépítsem a saját kis világomat. Azt a világot, ahol élni szerettem volna, sőt, talán őszintén bevallva, még most is szeretnék.
Ezeknek a filmeknek a varázslatos világa engem is mindig magával ragadott, és szinte belerepített a cselekménybe – olyannyira, hogy néha még álmomban is a történet egyik szereplőjének éreztem magam. A családom sosem rajongott különösebben ezért a szenvedélyemért, amit néha meg is értek, hiszen sok ilyen film tele van harcokkal, vérrel vagy akár beszélő állatokkal is.
A legfurcsább talán, ami igazán bizonyítja a vonzalmamat ezekhez a történetekhez, az, hogy képes vagyok hetente újra és újra megnézni őket, teljes figyelemmel, mintha minden alkalommal felfedeznék bennük valami újat. De végül is, nem ez a lényegük? Hiszen minden fantasy film azért kerül a filmvászonra, hogy felkeltse a gyerekek figyelmét és lekösse őket a játékidő alatt. Mit mondjak? Sikerült nekik, még akkor is, ha ezáltal néha saját magamat is egy kisgyerek szintjére emelem vissza.
Na de, melyek is lehetnek ezek az ismert fantasy-filmek? Narnia krónikái, Csontváros vagy talán az Alkonyat? Valóban, mindegyikük ebbe a kategóriába sorolható, azonban a legismertebb és legközkedveltebb fantasy-film örökkön örökké a Harry Potter marad, számomra legalábbis mindenképpen.
A mai cikkemben a film különböző részeit szeretném bemutatni az olvasóknak – vagy azoknak, akik már most is rajongói –, hogy garantáltan mindenki kedvet kapjon egy igazi Harry Potter-maratonhoz hétvégén, akár egyedül, akár a család társaságában.
Harry Potter és a bölcsek köve

A Harry Potter című filmsorozat ezen részében tanúi lehetünk annak, hogyan kerül a kis Harry nagynénjéhez, Petuniához, annak férjéhez, Vernonhoz, és gyermekükhöz. A félelmetes nagyúr, akinek a nevét nem mondjuk ki – habár én kimondhatom, vagyis Voldemort –, megölte Harry szüleit, Jamest és Lilyt, ám a film főszereplőjével nem bírt el.
Ekkor érkezünk el Harry Potter jelenébe, amikor is nevelőszüleinél, a lépcső alatti kis kamrában él, és lassan kezd kibontakozni a benne rejlő varázslói tehetség.
Egy nap levelet kap a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Iskolától, miszerint felvételt nyert hozzájuk – még akkor is, ha valójában nem is jelentkezett. S bár nem tudja elolvasni a több tucat, sőt, több ezer neki érkezett levelet, a Roxfort igazgatója Hagridot, egy óriást küld el hozzá, aki mindamellett, hogy megleckézteti falánk unokatestvérét, még el is magyarázza neki, honnan származik.
Ezt követően Harry úgy éli a mindennapjait, hogy tudja, hamarosan iskolába megy, egy olyan helyre, ahol rengeteg olyan emberrel találkozhat, akik nemcsak őt, hanem a szüleit is ismerték.
Elérkezett az ősz, a 11 éves Harry pedig megkezdi tanulmányait a Roxfortban, ahol barátságot köt Ron Weasley-vel és Hermione Grangerrel, akik az egész útján végigsegítik majd őt.
Időközben több tanárt is megismer, például Perselus Pitont, aki már első pillanattól kezdve ellenszenves számára, valamint Mógus professzort és McGalagony tanárnőt is. Utóbbi közbenjárásának köszönhetően kerül be az iskolája kviddicscsapatába, ahol kiemelkedően jól teljesít.
Minden nyugodtan zajlik, egészen addig, amíg a három barát véletlenül be nem téved az iskola vezetősége által lezárt folyosók egyikére. Itt egy elrejtett szobában egy hatalmas, háromfejű, vérszomjas kutyával találják szemben magukat, akit – mint utóbb kiderül – Bolyhoskának hívnak.
Az említett kutya egy ládát őriz, amelynek tartalma később hatalmas jelentőséggel bír. Olyannyira, hogy ennek a mágikus tárgynak köszönhetően Harry végül szembekerül az ekkor még gyenge Voldemorttal, aki egyik tanára bőrébe bújva próbálja szabotálni a fiú terveit.
Az első tanév lassan véget ér, Harry pedig rengeteg kihívással nézett szembe, de ez még csak a kezdet…
Harry Potter és a Titkok Kamrája

Harry Potter második tanéve a Roxfortban elég nehézkesen indul, ugyanis Dobby, egy házimanó, többször is megpróbálja eltéríteni attól, hogy visszatérjen az iskolába. Tudta ugyanis, hogy Harryt most veszélyek hosszú sora várja.
Ezek a próbák már az első napokban megjelennek, ugyanis kiderül, hogy valaki kinyitotta a Titkok Kamráját, ami rengeteg mugli, azaz emberáldozattal járhat. McGalagony tanárnő megosztja az épp nyomozó Harry Potterrel és barátaival, hogy a kamrát Mardekár Malazár utódja tudja csak és kizárólag kinyitni. S bár a diákok ezt először nem értették, folytatták a nyomozást, mígnem eljutottak Draco Malfoyig, aki az iskola rosszfiúja volt, és viselkedése gyanút keltett.
Leitatták és kiszedték belőle, hogy egy lányt kell keresniük, aki szellemmé változott, mivel ő volt a Titkok Kamrájában rejtőzködő szörny egyik áldozata, ám azóta is az iskolában bolyong. A lánymosdóban találtak rá, ő pedig el is mondta nekik, hogy a tükörbe nézve egy szempárt pillantott meg, és ez okozta a vesztét.
A fiúk Hagridot keresve a Tiltott Rengetegbe tértek, ahol ez utóbbi tanácsára felkeresték a pókokat, akik elmondták nekik, hogy a kamrában lakó szörny egy baziliszkusz, amely a szemeivel öl.
Ezen információk felderítésével egy időben Hermione kővé dermedt, a fiúk pedig kénytelenek voltak tovább nyomozni. Kutatásaik eredményeként rájöttek, hogy Hermione azért nem halt meg, mert ő nem közvetlenül a baziliszkusz szemébe nézett, hanem csak a tükörbe, amelyben megpillanthatta a kígyót.
Hamarosan a fiúk rájönnek, hogy a mosdók csatornájában lakozik az állat, ám ekkor már késő, hisz Ginnyt, Ron testvérét is elrabolja. A fiúk félelmet nem érezve elindulnak a kígyó alagútjába, ahová egyik gyáva tanáruk kíséri el őket.
Időközben Ron a tanáruk áldozatává esik, Harry pedig egyedül folytatja tovább az utat, amely végében Tom Denemre bukkan, aki egy régi, gonosz varázsló volt az iskolájukban. Tom kezében tartotta a naplóját, amely által az embereket megbűvölte és rávette őket, hogy nyissák ki a kamrát.
Ezeknek tudatában Harry elkezdett harcolni ellene és a hatalmas baziliszkusza ellen, közben pedig igyekezett megmenteni a haldokló Ginnyt is. A Dumbledore által küldött főnix kiszúrta a baziliszkusz szemét, ennél fogva pedig Harrynek sikerült végeznie vele, majd méregfogainak segítségével elpusztította Tom Denem naplóját is, amely által megölte Tom lelkét, így az is meghalt.
A főnix további segítségével kijutottak a kamrából, és miután a csapat minden tagja felépült, már készülhettek is az újabb kalandra.
Kiemelt fotó forrása: https://wall.alphacoders.com/big.php?i=676896
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály