
Élet TikTok nélkül
Belegondoltatok már abba, hogy milyen volt az élet TikTok nélkül? Mit csináltunk előtte? Mivel foglalkoztunk? Akárhányszor próbálok visszaemlékezni azokra az időkre, amelyekben nem létezett az alkalmazás, semmi sem jut eszembe.
Bár már 2016-ban létezett, az igazi hullám 2019-2020 környékén nőtt nagyra. A Covid idején nagyon sokan elkezdtük használni, s azóta is mindennapi része az életünknek. Néha észre sem vesszük, csak arra leszünk figyelmesek, hogy az ujjaink szinte automatikusan rákattintanak, majd csak pörgetjük a kezdőlapot.
Egy ismerősömmel beszélgettem, amikor is megemlítette, hogy letörölte. Az első kérdéseim között az is szerepelt, hogy akkor most mit fog csinálni helyette? Válasza gyümölcsét már a következő napokban láthattam. Több időt szánt olyan dolgokra, amiket általában elhanyagolt: elkezdett olvasni, illetve sokkal jobban tudja beosztani az idejét is.
11.-esként nagyon sokszor előfordul velem, hogy délután, amikor hazaérek, semmi kedvem nincs semmihez. Ilyenkor általában egyből a TikTokhoz fordultam többi hobbim helyett. Ez egyből szórakoztatott, és stimulálta az agyamat is, mindaddig, amíg arra lettem figyelmes, hogy szinte napi 4-5 órákat is el tudok tölteni rajta…
Kíváncsiságból eldöntöttem, hogy én is megpróbálom ismerősöm lépteit követni, így hát letöröltem. Az első nap furcsa volt, ugyanis mindig, amikor a megszokott helyhez nyúltam a telefonon, nem a TikTokot, hanem egy teljesen más applikációt nyitottam meg.
Idővel megszoktam, és teljesen áttértem más alkalmazásokra. Ilyen a Tumblr és a Pinterest, ahol továbbra is tudtam kutakodni az érdeklődési körömön belül, legyenek azok filmek, könyvek, hírességek, stb. Az előbb említett filmekhez és könyvekhez a Letterboxd-t és a Goodreads-et is használom, illetve Spotify-on és az Airbuds-on zenehallgatásomra tekinthettem vissza
Bár egyenlőre csak egy hét telt el, sok pozitívumra leltem:
- Több időm van, amit jobban be tudok osztani, és a szeretteimre is fordíthatok;
- Lassú olvasóként is sikerült kiolvasnom két 750 oldalas könyvet;
- Jobban oda tudok figyelni az iskolában, és nem esik nehezemre hosszabb filmeket vagy videókat nézni;
- Szorgalmasabb lettem, és jobban kiveszem a részem a házimunkából is;
- Magabiztosabbnak érzem magam.
Azt a napi 4-5 órát, amit korábban a TikTokra fordítottam, most teljesen magamra és a régen elhanyagolt hobbijaimra szánom.
Kiemelt fotó forrása: https://www.theatlantic.com/technology/archive/2021/06/your-tiktok-feed-embarrassing/619257/
Lupu Ingrid Alicia,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály