Asszonysorsok nők napja alkalmából
A nagymamák csendben halnak meg
Március 8.: nemzetközi nőnap; Ezen nap tiszteletére egy kevésbé rendhagyó írással készültem, melyben a nők a szerepét mutatom be a mi társadalmunkban. Egy történet fogja a keretét adni az írásomnak, néhol kitekintek különböző jelenségekre, megfigyelésekre.
A történet cselekménye FIKCIÓ, bármilyen jellegű egyezés a valósággal csak a VÉLETLEN szüleménye!
Mint azt megszokhattuk az eddigi cikkekben, melyekben népszokásokat olvastunk, a népi kultúra leredukálja a nők szerepét a háztartásra. A szokások azt mutatják, hogy a nők legnagyobb célja az életükben az volt, hogy férjhez menjenek, ne maradjanak „öreglányok”, ezt pedig a sziszüphoszi házimunka és később pedig a gyermeknevelés követte. Ritka eset volt az, ha egy nő ellenszegült a társadalmi normáknak és kitört a standarddá vált életmodellekből, de történelmünkben azért akad néhol példa erre is.
Történetünk főszereplője SZ.-né, aki az ’50-es években született egy szerető családba. A házaspár első gyermeke volt, őt négy testvér követte. Mindig örömmel beszélt a szüleiről, ha kérdeztük. Jó emlékek ötlöttek tudatába, ha gyermekkorára gondolt.
Fiatalon házasodott meg, hisz csak 19 éves volt, de ekkor elkezdődött az ő kálváriája. Felneveltek három gyermeket, akiktől öt unokájuk született a későbbiekben. A három gyermek fiatalkora nem volt a legfelhőtlenebb: bár nem szenvedtek hiányt semmiben, a családi összetartozás és az apai szeretet mindig is hiányzott.
Az elmondott történetek azt mutatják, hogy mi még inkább hálásak kell legyünk a gyermekkorunkért, mert nem éltünk meg annyi megrázkódtatást, mint ők.
A nőnek abban az időben nem sok szavazati joga volt a házas életben: SZ.-né élete erre tökéletes példa. Az elnyomó, basáskodó férfi a fejére nőtt, és soha nem tudott megszabadulni tőle hátralevő életében. Bár a férfi a nap erejével hat, ő dönti el, hogy a nap éget, vagy éltet. SZ.-né férje bizony elég erősen égetett.
Nem tisztelte felesége szüleit, sokszor elzavarta őket különböző családi eseményekről, verekedésekbe bonyolódott egyes családtagokkal. Félt tőle az egész családja, mert tudták, hogy hatalma van. Ez a hatalom viszont negatív volt, hisz a hierarchiát elég erősen demonstrálta és fitogtatta.
SZ.-né többször is elbújt a telkük különböző épületeiben, vagy épp más családtagoknál. Gyerekei nagyon sokszor követték őt, féltek édesapjuktól. Nehéz életük volt, így nem csoda, hogy rengeteg transzgenerációs stresszt cipeltek magukon, amit átadtak a gyermekeiknek. Ezért nem lehet felelősségre vonni őket, ők nem tehetnek arról, hogy egy nárcisztikus ember, egy érzelmi manipulátor sakkban és sokkban tartotta őket.
Karácsony a szeretet ünnepe, amikor az egész világon Jézus születését és az összetartozást ünneplik az emberek. Ebben a családban viszont elég különleges karácsonyok voltak, hisz nem épp a családi szeretetet mintázta az, hogy a karácsonyfát a tűzre dobták.
SZ.-né férje különleges összeesküvés-elméleteket is kitalált a házas éveiben. Az egyik ilyen, amely a legabszurdabb is egyben, az az volt (amikor a hazafele tartott a határról, hisz kint dolgozott a földeken), hogy 3 kilométeres távolságból azt is látta, hogy a házában felkapcsoltak egy villanyt, ez pedig azt jelentette, hogy felesége egy szeretőt vitt magával a családi fészekbe.
Rengeteg ilyen történt meg ebben a családban, viszont további felsorolásnak úgy érzem, nincs itt helye.
SZ.-né rengeteget dolgozott és dolgozik mai napig. Életét tönkretette a folyamatos félelem és rettegés, ezt pedig több érzékszerve is megszenvedte. Szereti a gyermekeit és unokáit, ez viszont a férjéről nem mondható el, hisz megannyi negatív jelzővel látta el őket. Igazából nem is várhatunk mást attól, aki a saját szüleit és testvéreit, az anyósát és apósát is elvből gyűlölte. Számára senki se volt jó. Csak ő volt tökéletes e földön.
A gyermekek és unokák mára már kiállnak magukért, nem hagyják, hogy a diktátor elnyomja őket. Sokszor viszont belegondolnak abba is, hogy a szót nem kell tovább tódítani, hisz a szülői háztól mindenki eljön, csak az édesanyjuk az, aki ottmarad. Ő az egyetlen, aki csendben tűri a további rettegést.
A nagymamák csendben halnak meg, szeretetük viszont annál nagyobb a külvilág, de leginkább a családjuk felé.
A hétvégén családi rendezvényen vettünk részt, és a szokáshoz híven, nem maradhatott el a csetepaté sem, amelyet SZ.-né férje kezdeményezett. Mikor a vacsora véget ért, és a vendégsereg oszolni kezdett, akkor láttam nagymamám meggyötört arcát igazán, ahogy tolta a biciklijét hazafelé menet. Ekkor jöttem rá, hogy a nők mennyire erősek.
50 évnyi házasság után is nevet, kedveskedik és beszélget, miközben az élete nagyját már leélte, és nem ő volt annak főszereplője.
A nemzetközi nők napja alkalmából csak annyit tudok hozzáfűzni e történethez, hogy köszönjük nektek, hogy vagytok; Erősek és törékenyek egyszerre, hisz veletek az élet valahogy mindig kegyetlenebbül bánik el.
Isten Éltessen Minden Nőt!
Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év