Alice Csodaországban (2010)

Láttál már valaha repülő macskát, mellényes nyulat vagy éppen kardforgató kisegeret? Csodaországban mindez lehetséges – sőt, itt bármi megtörténhet, amit csak a képzeleted elbír. Egy világ, ahol az abszurd valósággá válik, és ahol a logika helyét a varázslat veszi át. Barangold be Csodaország titokzatos és lenyűgöző tájait Alice-szel, és engedd, hogy a fantáziád vezessen ezen a különös utazáson!

Az Alice Csodaországban című művet Lewis Carroll írta, és az évek során számos filmadaptáció készült belőle. A legismertebb ezek közül a 2010-es változat, amelyet Tim Burton rendezett. Ez a film a klasszikus történetet egyedülálló, látványos és sötétebb hangulatú feldolgozásban mutatta be, Johnny Depp, Mia Wasikowska, Anne Hathaway és Helena Bonham Carter főszereplésével.

Bár a 2010-es Alice Csodaországban első pillantásra egy klasszikus mesének tűnhet, amelyet elsősorban gyerekeknek szántak, az adaptáció sokkal mélyebb és összetettebb rétegeket hordoz. A film egyértelműen túlmutat egy egyszerű fantasy-kalandon: erős társadalomkritikát fogalmaz meg, különösen az egyéni szabadság, a társadalmi elvárások és az elnyomó hatalom témakörében.

Alice története egy fiatal nő útkereséséről szól egy olyan világban, amely megpróbálja beskatulyázni és korlátozni őt. A viktoriánus Anglia, ahol a film indul, szigorú társadalmi normák szerint működik: Alice-t egy előre kigondolt házasságba akarják kényszeríteni, amelyet nem ő választott, hanem a családja és a társadalom elvárásai diktálnak. Ez a nyomás tökéletesen tükrözi a nők korlátozott lehetőségeit és azt, hogy hogyan próbálják őket egy „helyes” életpályára terelni anélkül, hogy saját akaratukat figyelembe vennék.

Amikor Alice Csodaországba zuhan, valójában egy olyan világba kerül, amely ugyan őrültnek tűnik, de valójában jobban leképezi a valóság igazságtalanságait, mint azt elsőre gondolnánk. A Vörös Királynő zsarnoki uralma és könyörtelensége egyértelműen az elnyomó hatalom metaforája, amely félelemkeltéssel és manipulációval tartja fenn a rendszert. A „le a fejével!” parancsai szimbolikusan is megjelenítik, hogy a diktatórikus rendszerek miként szüntetik meg a lázadást és az egyéni gondolkodást. A Fehér Királynő ugyan a „jó” oldalt képviseli, passzivitása és tétlensége szintén kérdésessé teszi a vezetői képességeit – mintha a hatalom egyik formája mindig egy másik hatalommal váltaná fel magát anélkül, hogy a rendszer valóban igazságossá válna.

Alice fejlődése a történet során azt üzeni, hogy az igazi szabadság csak akkor érhető el, ha az ember képes túllépni a társadalmi elvárásokon és saját maga határozza meg az útját. Miután legyőzi a Jabberwocky-t és visszaszerzi önbizalmát, nemcsak Csodaországban találja meg a helyét, hanem a való életben is, ahol már nem engedi, hogy mások döntsenek helyette.

Tim Burton Alice Csodaországban című filmje tehát nem pusztán egy gyerekeknek szóló mese, hanem egy éles társadalomkritika is, amely reflektál az elnyomás, a konformizmus és az egyéni szabadság kérdéseire. A történet azt sugallja, hogy a világot nem kell feltétlenül olyannak elfogadnunk, amilyennek elénk tárják – lehetőségünk van arra, hogy új utakat válasszunk és saját szabályaink szerint éljünk.

Érdemes elolvasnod a könyvet is, amit az alábbi linken találsz meg:

https://mek.oszk.hu/00300/00348/html/

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év