
Mit tudtunk meg az előszezoni tesztből?
Végre letelt a várakozás, idén először gurult pályára mind a tíz F1-es csapat, hiszen lezajlott a 2025-ös előszezoni tesztelés!
Ahogy az utóbbi években mindig, idén is a bahraini aszfaltcsíkon köröztek a versenyzők három napon keresztül, szám szerint 8 órát minden nap. – Ennyi időt kaptak a csapatok az új konstrukciók tesztelésére és finomhangolására, mielőtt hivatalosan megkezdődne a szezon, és élesben versenyeznének egymással. A csapatok megpróbálták kihozni a legtöbbet magukból ezen a három napon, ki több, ki kevesebb sikerrel. A bahraini eső, a hideg pálya és az áramszünet is a hátráltató tényezők közé sorolható, ám ezek ellenére is nagyszerű munkát végeztek a versenyzők.
Mi derült ki ebből a 3 napból?

Forrás: autosport.com
A megtett körök
Egy tesztelésen általában többet mondó az, hogy melyik csapat hány kört tudott megtenni a három nap alatt, mintsem az időeredmények. Az utolsó 2 helyen a Red Bull és az Aston Martin csapata áll, akik nagyjából 300 kört teljesítettek. A Red Bull csapatánál az első nap délelőttjén valamiféle szivárgás volt az autóban, ekkor épp Lawson vezetett volna. Ezek a kihagyott körök inkább Lawsonnak fájtak, mintsem a Red Bullnak, hiszen kevesebb ideje volt megszokni az autót. Az Aston Martin csapata elég elégedetlen lehet a tesztjével, hiszen a 3 nap alatt mindkét versenyzőjük lebetegedett (a beteg Alonso leváltotta Strollt, mert közben Stroll is megbetegedett, és végül rosszabbul érezte magát, mint a már amúgy is gyengélkedő Alonso).
Ezeken felül nagyjából minden csapat problémamentesen zárta a februári tesztet. Három kiemelkedő csapat van, aki az átlagnál több kört tett meg: a Mercedes, a Racing Bulls és a Haas csapata, akik nagyjából 450 körrel zárták a teszteket. Azonban, még mindig nem ez volt a fő dolog amiről a sajtó beszélt a tesztek után.

Forrás: Instagram | F1 Grand Slam
Lehet számítani bajnoki csatára?
Röviden a válasz igen. A tesztelésből nagyjából kirajzolódott az idei erősorrend, ami már magában elég sok meglepetést tartalmaz. Ugyan, nem tudhatjuk, hogy melyik csapat mennyire letekert motorral körözött, mennyivel tettek több üzemanyagot az autóba annak nehezítése érdekében, mindez nagyjából kivehető a telemetriákból és a hosszabb etapok köridejéből, illetve az autók végsebességéből.

Forrás: Instagram | F1 Grand Slam
Meglepő lehet a Williamset ilyen előkelő helyen találni a rangsorban, a nagyobb csapatokat pedig lentebb, viszont ez már megszokott az előszezoni teszteléseken. Ugyan a Williams csapata sokkal gyorsabb, mint az előző években volt, illetve nagy előrelépésre lehet számítani tőlük, mindezek ellenére nem fognak idén bajnoki címért harcolni.
A mezőny hátsó felére várható csapat a Sauber és a Racing Bulls. Ezen csapatok úgy egykörös, mint versenytempóban elmaradtak az él- és középmezőnytől. A Haas csapatát nagyon nehéz rangsorolni, hiszen ők teljesen más mint a többi csapat, viszont náluk sem lelhető nagy előrelépés, a Racing Bulls és az Aston Martin körül lehetnek. Az Aston Martin csapata a betegségek ellenére is elég lassúnak mutatkozott, főleg az autó viselkedése miatt. A középmezőny élére várható a Williams és az Alpine csatája. Ez a két csapat hasonló tempót mutatott, kicsit elszakadva a mezőny hátsó felétől. Szerencsésebb futamokon akár egy-két dobogó is kijárhat nekik.
Az idei élmezőny nem változott, ugyanúgy egy négycsapatos harc lesz a fronton. A Mercedes és a Red Bull csapatának összképe kissé homályos még, hiszen elég keveset mutattak az igazi tempójukból a teszteken, őket a 3-4. helyre lehetne rangsorolni. Mint ahogy az várható volt, az idei küzdelem az élen a McLaren és a Ferrari csapata közt fog zajlani, legalábbis eddig úgy néz ki. Rengeteg minden múlik azon, hogy hogyan fejlesztik a csapatok az autóikat, és annak ellenére, hogy a McLaren a leggyorsabb körök alapján a 8. és 13. helyen áll, ők az idei élcsapat, a leggyorsabb autóval.
A tesztelés során volt olyan etap, amikor Norris kocsiján egyszerűen olyan minimális volt a gumikopás, hogy sok körön keresztül konzisztens tempót tudott autózni, sőt, már-már túl konzisztenset. A McLaren autója a belső kamerás felvételekből szinte verhetetlennek tűnik a gyors kanyarokban, egyik autó sem olyan stabil, mint az övék.

Összegzés
A háromnapos előszezoni teszt nagyon eseménydús volt minden szempontból. Nekünk, nézők számára azért, mert végre kaphattunk egy képet az idei erősorrendről, a csapatok számára pedig természetesen a folyamatos körözés és tesztelés miatt. Minden jel arra mutat, hogy egy nagyon izgalmas szezon áll előttünk, melyet két hét múlva meg is nyitnak Ausztráliában, Melbourneben.
Reméljük, hogy egy szoros bajnoki csatát láthatunk majd, és talán négy év után egy újabb bajnokot avathatunk a Verstappen Era után.
Kiemelt fotó forrása: https://racingnews365.com/2025-f1-pre-season-testing-day-2-results
Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály