
Készülőben a Shrek 5!
A Shrek-széria a DreamWorks egyik világszerte leghíresebb és legikonikusabb filmsorozata. Nemrégiben megjelent egy 28 másodperces kedvcsináló előzetes, amely bejelenti, hogy a Shrek története nem ér véget a negyedik résszel, hanem folytatódik az ötödik filmmel, amely 2026 karácsonyán kerül a mozikba.
Az előzetes bemutatja az eredeti angol szinkronhangokat, köztük Mike Myerst, Eddie Murphyt, Cameron Diazt és Zendayát. Emellett felfedi az új animációs stílust, amely eltér a korábbi Shrek-filmek látványvilágától.
A videóból az is kiderül, hogy Shrek és Fiona gyermekei valószínűleg már felnőttek, hiszen az előzetesben feltűnik Felicia. Ezenkívül arra is következtethetünk, hogy a film modernizált stílusú lesz, mivel olyan internetes mémek is megjelennek benne, amelyek korábban csak a Shrek-filmek inspirációjára születtek, de magukban a filmekben eddig nem szerepeltek.
A rajongók reakciója azonban nem éppen olyan volt, amire a készítők számítottak. Az új előzetes akkora ellenérzést váltott ki, hogy a kommentszekciót végül le kellett tiltani.
Az „csalódottak” enyhe kifejezés lenne – sokan felháborodtak amiatt, hogy a dizájn megváltozott, és a DreamWorks elhagyta azt az ikonikus látványvilágot, amely a Shrek-szériát 2001-től 2010-ig, a negyedik film (Shrek a vége, fuss el véle) megjelenéséig jellemezte.
Emellett sokan azon is elgondolkodtak, hogy ha a negyedik film címe is a történet lezárását sugallta, és valóban idilli befejezést kaptunk, akkor miért veszik elő ezt a történetet 15 évvel később, és készítenek folytatást egy olyan filmsorozathoz, amely már „lezártnak” tűnt – különösen egy olyan korszakban, amikor a popkultúra is teljesen más trendeket követ?
A rajongótábor többsége nem sok esélyt lát arra, hogy az ötödik film sikeres lesz, és ugyanolyan ikonikussá válik, mint elődei.
Ami pedig a magyar rajongók számára egyelőre rejtély, az az, hogy ki lesz Shrek új magyar hangja. Mivel Gesztesi Károly 2020. január 4-én elhunyt, és az általa megformált Shrek-hang rendkívül ikonikus és nehezen utánozható, egyelőre kérdéses, hogy ki veszi át ezt a szerepet.
A magyar rajongók körében felmerült Radics Peti YouTube-videós neve is, mivel paródiáiban igen élethűen utánozza Shrek ikonikus hangját. Ő azonban ezt az ötletet visszautasította – természetesen érthető okokból.
Mindenesetre én személy szerint kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan alakul a közönség véleménye, amikor megjelenik egy teljes előzetes, valamint maga a film. Meglátásom szerint a Shrek 5. része igencsak megosztó fogadtatásban részesül majd.
Szűcs Evelyn,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály