A lélek visszhangja – Szegecs Kevin verse

A lélek visszhangja

Ha lelkem egyszer elfárad,
Az arcom pedig elsápad,
Akkor jő a bú s a bánat,
Akkor hagyom el e házat.

Nem fogok már futni a réten,
S oly bús lesz ez az élet.
Árva leszel te, s a szíved,
De nevem fel-fel említed.

Ne sírj majd, ha mennem kell,
Szél zúg, s lelkem száll is el,
De mindig ott leszek veled,
S őrzöm minden léptedet.

Őrzöm arcod, őrzöm hangod,
Szívem mélyén ott a rangod,
Bár a sors majd messze sodor,
Lelkünk mégis együtt bolyong.

Ha éj csillaga felragyog,
Tudd, hogy én is ott vagyok,
Szellő súgja majd a neved,
S vigyázom minden léptedet.

Ne félj, ha egyszer sír az ég,
Lelkemből egy dallam kél,
Egy halk szó lesz a szívedben,
Mi örökké ott pihen.

S ha csend ölel majd át téged,
Érezd meg a messzeséget,
Hisz nem tűnök el nyomtalan,
Csak utazom majd láthatatlan.

S ha végül eltűnik a fény,
Ne hidd, hogy minden véget ér,
Mert a szívedben nyomot hagyok,
S örökre benned maradok.

Szegecs Kevin,
Nagykágyai I-es számú Szakközépiskola,
10. osztály