Februári csodák – 3. rész

Mi is az az élet?

Mostanában egyre gyakrabban merül fel bennem a kérdés: mi értelme van ennek az egésznek? Félreértés ne essék, senki kedvét nem akarom elvenni az élettől, egyszerűen csak nem értem, miért küzdünk nap mint nap.

Gyakran jut eszembe Madách Imre Az ember tragédiája című műve, amely többször is érinti az élet valódi értelmét – mégsem nyugszom meg tőle.

Akarom mondani, szerető családom, nagyszerű barátaim, támogató párom és néha valójában tökéletes életem van, mégsem értem, mi értelme mindennek, ha egyszer egy pillanat műve alatt szertefoszlik. Természetesen igyekszem megélni a pillanatot, és teszek is azért, hogy az életem boldogságszintjét a jövőben is fenntartsam: tanulok, barátokat szerzek, és úgy érzem, megbecsülök mindent, amit valaha kaptam.

Miközben ezt a cikket írom, kénytelen vagyok rájönni: nem is az ijeszt meg, hogy élek, hanem az, hogy egyszer nem leszek, és senki nem fog emlékezni rám.

Elgondolkodom azon az időszakon, amikor már sem a szüleim, sem a barátaim és ismerőseim nem lesznek velem, a leszármazottaim pedig már nem fognak ismerni – csupán egy régi fénykép leszek egy poros albumban, valahol egy szekrény mélyén. Ekkor érzem a félelmet. És ekkor teszem fel a kérdést: vajon hagyok-e magam után valamit?

Ezekkel a gondolatokkal kanyarodnék rá a cikkem valódi témájára: olyan februárban született sportolókat szeretnék bemutatni, akik neveit és cselekedeteit a jövő nemzedékei trófeaként őrzik majd.

Zsivótzky Gyula

A februárban született hírességek sorát egy magyar sportolóval kezdeném, aki 1937. február 25-én született Budapesten – ő pedig nem más, mint Zsivótzky Gyula.

Gyermekkoráról és fiatal éveiről kevés adat maradt fenn, így az első jelentős információ vele kapcsolatban az, hogy 1952-ben kezdett sportolni a Kiskunfélegyházi Vasasban. Fő sportágául a kalapácsvetést választotta, amelynek elsajátításában és gyakorlásában néhány szakkönyv segítette.

Bár egyedül készült, mindössze két év alatt már a felnőtt ranglistán is a 12. helyet foglalta el a kalapácsvetők között.

A következő évben a TFSE versenyzője lett, ahol Gyarmati Sándor irányította az edzéseit és egyengette útját. Ebben az évben a válogatón a 4. helyen végzett, míg egy évvel később már a válogatott keret tagjaként tartották számon.

1957-ben, mindössze 20 évesen, már hatalmas sikereket ért el ebben a sportágban. Olyannyira tökéletesítette technikáját, hogy nemcsak bronzérmeket szerzett, hanem meg is döntötte Csermák József rekordját – aki egyébként példaképe volt pályafutása kezdetén.

Az év végére a világranglista 13. helyére került, majd az ezt követő két évben a magyar csúcsot is megdöntötte. 1959 szeptemberében az Universiadén aratott győzelme révén kilenc helyet lépett előre a világranglistán, így már a 4. helyen állt.

1960-ban új európai rekordot állított fel, amelyet ugyanazon év augusztusában tovább javított. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően már csak egy hajszál választotta el attól, hogy a világranglista élére kerüljön, hiszen már a 2. helyen állt.

Az elkövetkező 2-3 év során számos rangos európai díjat nyert, miközben továbbra is tartotta második helyét a világranglistán.

1963-64-ben azonban egészségügyi problémákkal kellett megküzdenie. Bélelzáródás miatt három műtéten esett át, amelyek következtében 19 kilogrammot fogyott. 1964 júliusában azonban újra versenyekre készült, és 66,60 méteres dobásával győzelmet is aratott.

Az olimpiai szereplései során 68,77 méteres eredményével újabb sikereket ért el, majd olimpiai csúcsot döntött. 1968-ra teljesítménye tovább javult, és 73,36, majd 73,76 méteres dobásokkal világrekordokat állított fel.

1969-ben Franciaországban, Budapesten és Zürichben is kimagasló sikereket ért el, noha ekkorra versenyképessége már némileg csökkent. 1976-tól visszavonult az aktív sporttól, és inkább sportvezetőként tevékenykedett – többek között a Magyar Olimpiai Bizottság és a Sportsegély Alapítvány kuratóriumának tagja, majd elnöke lett.

Időközben megnősült, és két fia született, Gyula és Attila, akik, bár nem követték apjukat a kalapácsvetésben, más sportágakban mégis tovább vitték a család sport iránti szeretetét.

Zsivótzky Gyula 2007. szeptember 29-én hunyt el, hátrahagyva számos olimpiai rekordot és maradandó örökséget, amelyet a magyar sporttörténelem máig nagy becsben tart.

Vaclav Fomics Nyizsinszkij

1889. február 28-án született az a lengyel származású, de orosz állampolgárságú férfi, aki az évek során a világ egyik legkiválóbb férfitáncosává vált: Vaclav Fomics Nyizsinszkij.

Szülei lengyel származású balett-táncosok voltak, akik a varsói cári balett társulatában léptek fel, gyakran kisfiukkal együtt. Nyizsinszkijt 1898-ban beíratták a pétervári színházi főiskolára, ahol rendkívüli tehetsége már rövid időn belül megmutatkozott.

Bár gyerekként is fellépett szüleivel, az igazi áttörést 15 éves korában érte el, amikor szerepet kapott az Ácis és Galatea című darabban. Ez a fellépése valóban berobbantotta őt a köztudatba.

Az iskola befejezése után, 1907-ben csatlakozott a Mariinszkij Színházhoz, ahol különleges testalkata ellenére rögtön az első táncos szerepét kapta meg. Bár alacsony termetű, rövid lábú és izmos fiatalember volt, a színpadon mozgása mégis a lebegés illúzióját keltette. Nézői csodálták kecsességét, törékenységét és gyöngéd mozdulatait.

Pályafutása csúcspontját 1909 és 1913 között érte el, amikor Szergej Gyagilevvel való barátsága és szerelmi viszonya fellendítette karrierjét. Mihail Fokin koreográfiáiban is kiemelkedőt nyújtott, többek között a Petruska, a Karnevál és a Seherezádé főszerepeiben.

Amikor azonban 1913. szeptember 10-én titokban feleségül vette Pulszky Romolát, karrierje hanyatlani kezdett, ugyanis Gyagilev féltékenységből kitette őt a társulatból. 1914 és 1916 között saját társulatot alapított, ám ezzel már nem aratott nagy sikereket.

1917-ben az addig sikeres balett-táncos mentálisan egyre instabilabbá vált, és életét nagyrészt naplójának írásával töltötte. Továbbra is szerette, ha fotózzák, sőt gyakran a Megváltónak képzelte magát.

A világháború bombázásai miatt családjával országokon át menekült, bejárták Sopront, Svájcot és Angliát is. Végül Londonban, egy ottani kórházban hunyt el 1950. április 8-án. Emléke mellett két leányt hagyott hátra, Tamarát és Kyrát.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály