Debütversek Darvasi Viktóriától

Szökevény

A folyó mellett, az ég alatt
hallatszik, hogy valaki matat:
az éjben egyedül motyog,
a felhők mögül egy csillag ráragyog…

Őt nem látja senki más, csak a Hold:
szeme könnyét takarja e folt.
A fák, az erdő, a sejtelmes szél:
most mind megnyugtatják, mert fél…

Viharvert testébe belekap a szellő,
nyugtalan szívében él még az erő.
Él még az erő, mely reményt ad neki,
remegő kezét ázott lelkéhez teszi…

S így, ahogy megy szerényen és komoran:
magához öleli a ködöt szorosan.
Gondolván úgy, hogy világában az egész:
múlt, jelen, jövő – csupán egy buta tévedés…

Mátrix

Van egy rendszer, mely
minket foglyul ejt,
És sötét, mint az éjszaka,
ravasz, mint az ötlet maga.
Olyan alvilági, mint Lucifer,
s ha meghallom, a víz lever.
De ha ilyen szörnyű a helyzet,
hát miért tűrjük el e botrányos, nehéz terhet?

Hogy miért?
Mert a zenekarban nem tűnik fel,
hogy a gonosz karmester a sírba visz el…
Sokaknak persze lehet, teljesen normális,
s csak egyesek érzik úgy, hogy hamis.
Átlátok én tisztán a színjátékon már!
Értem már, mit elmondani szóval kár.

Mert egy csillogó kalitkába
vagyunk mi bezárva,
ahonnan még nem jutott ki senki,
sőt, van, aki nem is akar próbálkozni.
Van egy rendszer, mely
minket foglyul ejt:
a Mátrix, melyben mindenki részt vesz,
s mely mindenkit megvesz.

Színes világ

Mindenhol csak áll a bál,
szemfényvesztés, Kánaán;
mi több, lebilincselő,
téged soha el nem engedő.

Komédia hatszázig,
miközben más átfázik,
szánalmas érvek
a naiv népnek.

Ezt építik, művelik,
sajnos tényleg működik:
áhítozva bámulnak nagy szemekkel
arra a hamis képre, mely tele van színekkel.

Darvasi Viktória,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály