camila (1)

Camila Cabello, a popdíva

Camila Cabello zenei karrierje és egyedi stílusa az utóbbi években folyamatosan a figyelem középpontjában áll. Az 1997-es kubai-mexikói származású énekesnő és dalszerző már fiatalon elnyerte a zenei világ figyelmét, és azóta is kiemelkedő tagja a popzenének.

Camila karrierje 2012-ben indult be igazán, amikor még csak 15 éves volt, hiszen akkoriban csatlakozott a Fifth Harmony nevű lánycsapathoz. A csapat a 2012-es X-Faktor tehetségkutató műsorban tűnt fel, amely rövid időn belül az egyik legismertebb lánybanda lett. Camila szólókarrierje előtt több olyan dalhoz is hozzájárult a lánybandában, mint például a híres Worth It és a Work from Home című dalok.

A lány 2016-ban jelentette be, hogy kilép az együttesből, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson. Első kislemeze nem sokkal később, 2017-ben jelent meg Crying in the Club cím alatt, azonban szólókarrierje sikerét a Havana című dal hozta meg számára 2018-ban. A latin ritmusokkal átitatott popdallal nemcsak az amerikai, hanem a nemzetközi slágerlisták élén is találta magát, ezt követően pedig elképesztő gyorsasággal, világszerte elismert művésznővé vált.

Camila zenei karrierjének köszönhetően a média középpontjában állt már egészen fiatal kora óta, így az embereket egyértelműen érdekelni kezdte, hogy miként alakul a gyönyörű lány szerelmi élete. Bár Camila igyekezett megőrizni magánéletét, néhány kapcsolata nagyobb figyelmet kapott, mint azt az énekesnő szerette volna.

2019-ben felrobbant az internet Camila Cabello és Shawn Mendes friss kapcsolatától, amely ugyan csak 2 évig tartott, mégis jelentős szerepet játszott a popkultúrában. Mivel mindkét fiatal énekes népszerű volt, ezért rajongóik között elképesztő gyorsasággal terjedt a hír, miszerint kedvenceik több év barátság után végre felvállalták kapcsolatukat. Több százával, sőt ezrével készültek az úgynevezett fanpage oldalak, ahova előszeretettel töltögették fel a frissebbnél frissebb képeket a párról.

Forrás: in.mashable.com

Kapcsolatuk többek között zenei munkát is rejtett, hiszen a Senorita című dalt együtt adták ki 2019-ben, ami hatalmas sikert aratott. A dal a top slágerek között szerepelt, így mindkét művész számára kiemelkedő pillanatokat okozott a karrierjükben. Úgy a zenei, mint a személyes kapcsolatuk is egyre szorosabbá vált, amit a rajongók örömmel vettek és egyre jobban szerették a párost, így mindenki számára hatalmas csapás volt 2021-ben a szakításuk híre. A pár ugyan kihangsúlyozta, hogy békében váltak el és barátok maradtak, a rajongók még hosszú évek után is próbálták összehozni őket és reménykedtek benne, hogy van még jövője a kapcsolatnak.

Bár Camila napjainkban nem tett bejelentést arról, miszerint új párja lenne, minden rajongó kíváncsian várja, hogy milyen irányba alakul az előadó magánélete. Az énekesnő elmondása szerint jelenleg a zenei karrierjére összepontosít, azonban, ha párja is lesz, minden valószínűség szerint nem fog akkora hibát elkövetni, mint előző alkalmakkor, és megpróbálja párkapcsolatát a négy fal között tartani.

Ti milyen véleményen vagytok Camiláról? Szerintetek mi érdekesebb, a dalai vagy az esetleges szerelmi drámák, amelyek a lány életét övezik?

Kiemelt fotó forrása: Variety

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év