disznóvágás

A tél alappillére

Lassan a tél végéhez közeledve bizton mondhatom, hogy a legtöbb jellemző ünnepen már túl vagyunk. Ide tartozik a karácsony, a Mikulás estéje, a Valentin-nap, és lassan már a farsang is. De mi az az ünnep, amiről nem túl sokat beszélünk? Nos, nem más, mint a disznóvágás, amelyet sokan nem is ünnepként, hanem inkább egy munkafolyamatként emlegetnek.

Természetesen van igazság ebben a megállapításban, hiszen a disznóvágás során vágni, pakolni, szaladgálni kell – egy szóval dolgozni, ami korántsem pihentető feladat. Mindemellett azonban ennek is megvan a szebb oldala: a család együtt tölti ezt az időt, legalábbis sok esetben.

A folyamatos rendrakás és pakolás mellett azonban újabb kihívásként jelenik meg a főzés is. Mindenki finomat, laktatót szeretne készíteni, olyat, ami a család minden tagja számára elfogadható, mindezt rövid idő alatt.

Ma nem olyan recepteket szeretnék bemutatni, amelyeket egy disznóvágás során el lehet készíteni, hanem inkább a disznóvágás legjellegzetesebb ételeit, mint például a kolbászt, a kocsonyát vagy akár a hurkát, és ezek elkészítésének módját.

Tisztában vagyok vele, hogy a tél lassan a végéhez közeledik, és a disznóvágásokat általában a hideg hónapokban tartják. Ugyanakkor előfordul, hogy hús hiányában kora tavasszal is sor kerül egy disznóvágásra. Ilyenkor pedig jól jöhetnek ezek a receptek.

Ha érdekel a disznóvágás klasszikus ételeinek elkészítése, tarts velem!

Kocsonya

A kocsonya sokak számára gusztustalan ételnek tűnhet, főként azért, mert gyakran sertésbőrt, farkat vagy fület is tesznek bele. Azonban egy rendkívül egészséges étel, hiszen nagy mennyiségben tartalmaz kollagént, amely hozzájárul a csontok erősségéhez és megerősödéséhez.

Forrás: CaTine.ro

Hozzávalók:

  • 1,5 kg sertésköröm
  • 80 dkg sertéscsülök
  • 50 dkg sertésbőr
  • 50 dkg sertésfül
  • 150 g vöröshagyma
  • 2 fej fokhagyma
  • bors ízlés szerint
  • köménymag ízlés szerint
  • 2 közepes darab cseresznyepaprika
  • 2 teáskanál ételízesítő
  • só ízlés szerint

Elkészítése:

Elsősorban minden húsdarabot és származékot alaposan megtisztítunk és belepakolunk egy nagyobb fazékba. Ezt felöntjük vízzel, nagyjából 4 ujjnyi rést hagyva a fazék tetejénél. A vöröhagymát megpucoljuk, majd zsiradék nélkül megpirítjuk, ezt követően pedig a megpucolt fokhagymával együttesen a fazékba tesszük, és lassú tűzön elkezdjük főzni. Ezt követően minden fűszert hozzáadunk, és nagyjából 5-6 órán keresztül, lassú tűzön addig főzzük, amíg a maradék hús le nem válik a csontról. Ezután leszűrjük, és kisebb tálakba elosztjuk a húsdarabokat, illetve a bőrt, amelyeket a csontról már leszedtünk, majd ráöntjük a főzőlevet is. Annak érdekében, hogy könnyebben megdermedjen és még kocsonyásabb legyen, lehet hozzáadni egy kevés zselatint is, ám ez elhagyható. Ezt követően csak várni kell, hogy megdermedjen, és már fogyasztható is.

Házi kolbász

A disznóvágások legszerethetőbb étele a házi kolbász, amelyet a disznótor estéjén főve szoktak fogyasztani az egybegyűltek. Ahány ház, annyi szokás alapon bemutatom, hogy nálunk hogyan készül ez a finomság.

Forrás: Pinterest

Hozzávalók:

  • darált hús, mennyiségtől függ, 4-5-6 kg (ki mennyit szán rá)
  • pirospaprika
  • bors
  • fokhagyma
  • bél
  • bor

Elkészítés:

Elsősorban akár a disznó belét, akár a boltból vásárolt beleket alaposan kitakarítjuk, átmossuk, majd nekiállunk a hús darálásához. Itt igény szerint szokás színhúst és zsírosabb húsokat is ledarálni, amiket együttesen darálunk a fokhagyma cikkekkel. Ekkor jól befűszerezzük a nyers darált húst, és hozzáadunk egy fél pohárnyi bort is, az íze érdekében. A húst összekeverjük, és kis gombócokat készítünk belőlük, amelyeket egy dudulya vagy egy daráló és dudulya segítségével a bélbe nyomkodunk. Ehhez a folyamathoz általában több ember is kell, de végeredményként nagyon finom kolbász szálak születnek. Ezeket a finomságokat vagy megfőzik, vagy pedig megfüstölik, és a későbbiekben is felhasználják krumpli- vagy paszulylevesekhez, esetleg magukban fogyasztják.

Hurka

Számomra a hurka semmilyen formában nem tartozik a kedvenceim közé egy disznóvágás során – kivéve, ha barackkompóttal fogyaszthatom. Egyébként is elég sajátos étkezési szokásaim vannak, de mentségemre szóljon, hogy ez a párosítás valóban nagyon finom.

Éppen ezért ajánlom mindenkinek, aki e recept alapján hurkát készít, de nem tudja, mivel fogyassza.

Forrás: gunartanya.hu

Hozzávalók:

  • 1 kg máj
  • 1 kg tüdő
  • 50 dkg húsos toka
  • 20 dkg rizs
  • 20 dkg zsír
  • 2 fej hagyma
  • só, bors
  • bél

Elkészítése:

A rizst általában már a disznóvágás előtti éjszakán vagy napon puhára főzzük, annak érdekében, hogy a következő nap ne kelljen azzal is foglalkozni. Másnap a friss májat, tüdőt, húsos tokát egy nagyobb fazékban kevés sóval puhára főzzük, és amikor kihűl, akkor ledaráljuk. A ledarált máj, tüdő és toka keverékét egy nagy teknőben, vagy vájlingban összekeverjük a megfőtt rizzsel, valamint zsírral, és ismét sózzuk, borsozzuk. Ha ezzel megvagyunk, egy dudulya segítségével beletöltjük a már megtisztított bélbe, és szálanként megfőzzük a zubogó vízben. Amikor készen van, kevés zsíron megsütjük, és már fogyaszthatjuk is.

Tepertő

Ha van valami, amit szeretek a disznótorokban – minden nehézség ellenére is –, az nem más mint a tepertő vagy töpörtyű, ki hogy nevezi. Ezeket a kis csinos hús- vagy bőrfalatokat még hetekkel a disznótor után is képes lennék falatozni, na már ha maradna még belőle…

Forrás: Monori Borbolt

Cikkem utolsó momentumaként ezt a disznótoros finomságot szeretném bemutatni a következőképpen:

Ezen étel elkészítéséhez nincs szükség receptre sem, ugyanis mindössze annyi a dolgunk vele, hogy felvágjuk közepes méretű kockákra a szalonnát, vagy a tepertőnek szánt húsos és zsíros disznórészeket, majd egy nagy lábosba helyezve felrakjuk sülni. Ez elég sok időt vesz igénybe, de az eredmény garantáltan megéri. Amikor felrakjuk sülni, megsózzuk, onnantól kezdve pedig időszakosan kevergetjük, annak érdekében, hogy le ne ragadjanak a tepertőszemek. Ha aranybarnára sült, akkor levesszük a tűzről, egy kevés vízzel meglocsoljuk, majd egy szűrő segítségével leszűrjük a zsiradékát, ami később megdermedt formában finom zsír lesz. Ha kihűlnek a leszűrt falatkák, fogyaszthatjuk is őket. A tepertőből készülhet tepertőkrém, illetve tepertős pogácsa is, amik úgy szintén kevés hozzávalót és időt igényelnek.

Ezek lettek volna az általam nagyon kedvelt disznótoros finomságok, melyeket garantáltan egyformán szeretnek a városi és a falusi lakosok is. Akinek lehetősége van rá, készítse el őket, és fogyassza egészséggel minden falatját!

Kiemelt fotó forrása: https://disznovagas-disznotor.hu/a-disznovagas-ara

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály