
One Piece
Sorozatajánló Patitól
A valaha készült legnépszerűbb anime élőszereplős verziója 2023-ban látott napvilágot, azóta pedig több millióan kattintottak rá a Netflixen. A sorozat első évada után a nézők epekedve várják a következő évadot, azonban az még várat magára, hiszen egyelőre semmi hírt nem tudni róla.
A One Piece eredetileg mangaként debütált még a kilencvenes évek végén, amely már több, mint 1000 részből áll, azonban 2023-ban jött ki a Netflixen az élőszereplős sorozat, és a legdrágább szériának tartják, amelyet streamingszolgáltató valaha készített. Még a Trónok harca 15 millió dolláros epizódonkénti költségvetését is leeelőzte, hiszen a One Piece közel 18 millió dollárba került epizódonként.
Monkey D. Luffy, a sorozat főszereplője már gyerekként is arról álmodozott, hogy olyan kalóz lesz, mint legjobb barátja, Shanks. A fiatal fiú a bizonyítási vágynak köszönthetően befalt egy démongyümölcsöt, melynek köszönthetően olyan erőt kapott, amely sok mindenhez hozzásegítette.
Luffy a sorozat legmeghatározóbb karaktere, hiszen az örökmozgó fiú mindenki szívét meglágyítja folytonos optimizmusával. A fiú hozzáállása az élethez mások szerint nevetséges, azonban ő olyan mélyen hisz az emberek álmaiban, hogy az bárhova eljuttatja őt, ahova csak vágyik. Ő pedig minden erejével azon van, hogy eljusson a One Piece-hez, hisz minden kalóz ezért küzd. Márpedig ő egy igazi kalóz, még ha ezt sokan meg is kérdőjelezik.
Luffy, útja során egy szedett-vedett legénységet hív össze, akik ugyan vele tartanak, viszont végül kiderül, hogy senki sem az, akinek Luffy gondolta. Zoro, az elérhetetlen kalóz-vadász utálja mindazt, amit Luffy képvisel, hirtelen azonban mégis a fiú legénységében találja magát, ahol rájön arra, hogy még élvezi is a csapat társaságát. Nami hirtelenharagú és ugyancsak kilóg a csapatból, hiszen tagad mindenféle barátságot és érzelmi kapcsolatot, azonban végül ő is igazi taggá válik.
Luffy kalandjai során jó néhány személy hozzácsapódik még a legénységhez, azonban ez az alap három tag a legjelentősebb, hiszen az ő karakterüket mutatja a sorozat a leginkább. Luffy a legnagyobb támogatója annak, hogy az álmait mindenkinek teljesíteni kell, Zoro és Nami azonban olyan álmokkal rendelkeznek, amelyek még Luffy elszántságát is megrendítik. A fiú azonban inkább halna meg, mintsem az útjába álljon barátai álmainak, hiszen Shanks megtanította neki, hogy milyennek kell lennie egy igazi kapitánynak.
Számomra ez a sorozat egyértelműen abba a kategóriába tartozik, amelyet nem elég egyszer megnézni, így én már többször láttam eredeti nyelven is, illetve magyar szinkronnal. Luffy karaktere volt számomra az, amely miatt mindig visszatértem a sorozathoz, nem mellesleg olyan fordulatok és kalandok övezik a fiatal kalóz útját, amelyek a képernyőhöz láncolják az embert, és nem eresztik.
Ajánlani tudom mindenkinek ezt a sorozatot, aki kikapcsolódásra vágyik, és kötelezőként tudnám felírni mindazoknak, akiknek kevés önbizalmuk van, hiszen Luffy egyénisége olyan elképesztő löketet képes adni az embernek, amit sosem várnánk egy sorozattól.
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év