fast food

Top 10 gyorsétterem Nagyváradon

A városi kiruccanások egyik elengedhetetlen eleme a gyorséttermekbe való betekintés. Ezek az üzletláncok megannyi emléket őriznek, és egyik-másik helységhez már-már kötődést is érezni.

Habár az egészségügyi aspektusa eléggé vitatható, ma nem azért vagyunk itt, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen emiatt, hanem hogy rangsoroljuk az éttermeket. El is hoztam a saját top 10-emet, melynek kialakításához figyelembe vettem az árat, ízvilágot, a hely által nyújtott élményt, és egyéb aspektusokat is, melyek döntők lehetnek (pl. hátrébb kerül egy megálló, ha az nagyon városszélen vagy nehezen megközelíthető helyen van).

Dicséret: Mesopotamia

A Közel-Keletet imitáló gyorsétterem nálam csupán a „best of the rest” helyre elegendő. Az innentől kezdve sokszor megemlített ár-érték arány volt döntő, hiszen az adott árért máshol nagyobb adagokat sikerül bekebeleznünk. Pluszpont jár a születésnapi kampányért a személyi igazolványokkal, viszont az én szememben egy igazán enyhe lehúzás, így listán kívülre kerül a Meso.

10. hely: KFC

Már látom magam előtt, ahogy sokan fogják a fejüket. A Kentucy-i csirke világszerte nagy hírnévre tett szert, és sokan az ottani csirkére esküsznek. A fő indok, amiért nálam csupán tizedikek, az a fentebb is említett élmény, amely nem igazán nyerte el a tetszésemet. Az éttermek piszkosabbak voltak, mint máshol, ahol jártam, és habár az íz tényleg minőségi, ár-érték arányban nem találtam megfelelőnek, így nálam a lista aljára kerülnek.

9. hely: McNeil

Az előző két vetélytárssal ellentétben egy olcsóbb alternatívához érkeztünk. A McNeil a hasad mellett a pénztárcád barátja is lesz, hiszen itt a pénzedért arányosan adnak főleg gyrost, de más egyebet is. Az ízvilágban szerintem vannak jobbak, és a gyros kenyér-százaléka is magasabb, mint máshol, de egyik legjobb alternatíva a későbbi nagyágyúkhoz.

8.hely: McDonald’s

Ha egy szóval kéne jellemezni, akkor sok agyalás nélkül a túlértékeltre gondolnék. Ha túlnézünk a promóciókon és a játékokon, akkor drága menüket látunk, amelyet a későbbi Burger King jobban old meg, és minekutána nem fagyizóról vagy kávézóról beszélünk, a sült ételek számítanak mérvadónak. A nagy klasszikusok, mint a Big Mac, a sültkrumpli, és a kicsi menük segítik csak eljutni a nyolcadik helyre, mert szerintem vannak jobbak.

7. hely: Seven Food

A tipikus mindenből jó, ám semmiből sem kiváló versenyző. Úgy ár, mint minőség szintjén elismert sikerei vannak, és a menüje is igen széles. A Mini Seven szerintem mai napig az egyik legjobb ajánlat a városban, hiszen egy csirkés szenvics mellé kapható egy szép adag sült krumpli is 10 lejért. Nagy mínusz viszont az, hogy viszonylag szűkösek a helységek, így könnyebben fülled be a beltér, és ugyanolyan könnyen távozhatunk kellemetlen illatokkal.

6. hely: Magic Kebab

Az első olyan étterem, ahol már komolyabb negatívat nem tudok kiemelni. A Magic a crispy-shaormák ásza, és a csípős szószuk is az egyik legkellemesebb az összes közül ezen a listán. Ami hátrébb sorolja a később következőknél, az az lehet, hogy az egy shaormán kívül nem túl választékos az étlap, és elég ismétlődő ugyanazt kérni, viszont azt az egyet mindig lehozzák.

5. hely: La Turcu

Az egyik legrégebbi gyorsétkezde, amelyről ma már mindenki hallott Nagyváradon. A jellegzetes, egyedi fűszerezés mindenképp emlékezetessé tesz minden egyes harapást, és a háromféle választható hús is magáért beszél. Shaormán túl más is található az étlapon, de a közismert pita mégis a legjobb.

4. hely: Iskender Kebab

Lehet, nem a legismertebb hely, de mindenképp külön megemlítendő. A Transilvaniei sarkán elhelyezkedő kebabos legalább olyan jól kombinálja az elemeket, mint az előző kettő, de a különféle specialitások jelenléte magasabbra emeli vetélytársainál. A curry szósz nagy különlegességük, érdemes azzal próbálkozni, hiszen feledhetetlen élményt nyújt.

3. hely: Gyros House

A listán az utolsó a pitásokból. A Gyros House ugyanazt csinálja, mint az Iskender, a Turcu, vagy a Magic, csak sokkal jobban. Az alapvető különbség viszont az emberfeletti adagok, hiszen egyik menüelem sem megy 500 gramm alá, sőt, a háromnegyed kilót is el lehet érni. Ezentúl egyedi a sajtos shaormájuk, finom a curryjük (még ha nem is Iskender-szint), a szószok helyben kevertek, amibe a hátsó szoba kissé nyílt ajtaján betekintést is nyerhetünk, és a szalmakrumplijuk példaértékű.

2. hely: Burger King

A koronázatlan (vagy mégsem?) bajnok a burgerek között. Kétségkívül, az egyetlen létező hely megnehezíti az elérhetőséget, viszont nagy sorokra így sem lehet panaszkodni, a telefonos kuponokkal a spórolás is gyerekjáték, és számomra az élmény az, ami mindenek felett van. A papírkorona, a csomagolás, az ikonikus „whopper” elnevezés – minden adva van. Hatalmas pluszpont az újratölthető poharakért és a 7 lej 3 szósz ajánlatért, ami tovább emeli a fogyasztói élményt. Nagyvárad sokat gazdagodott a jötte óta.

1. hely: American Grill

Számomra sosem volt kérdés, ki lesz az első. Ha bárki tud mondani egy ízletesebb menüelemet az egész városban, mint bármelyik loaded fries a Grilltől, akkor szívesen várom a javaslatokat. Addig is, hadd emeljem ki az alkalmazásukat, ahol a hűségpont-rendszer és az ingyenes kupon miatt több száz lejt spóroltam már. A hot doguk is megemlítendő, hiszen, akárcsak a burgereik, szabadon személyre szabhatóak. Mégis, a húsos-sajtos-hagymás sült krumpli az igazi ínyencség. A kiírt 400 gramm nem szabad megtévesszen senkit, van egy sanda gyanúm, hogy elcsalják és belecsúszik ott még egy-két szál burgonya. A darált marha, hasonlóan a roston sült csirkéhez, minden egyes alkalommal tökéletesen van elkészítve, a hagymák mindig frissek, a szószok mindig tökéletes arányban. Nincs is értelme tovább húzni a szót, nálam ők a nyertesek!

Kiemelt fotó: Tazz

Kovács Bendegúz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály