Szerelmi történet – Kendi Dominik versei

Tavaszi ébredés

Eljött a tavaszi ébredés,
De a tél, az még mindig itt vagyon,
Remények, kapcsolatok kötődtek,
Édes érzelem élt meg a fagyon.

A szél az hideg, mint a jég,
Mégis lágyan súgott minden ágon,
„Megtaláltuk, megtaláltuk,
S megtaláltuk” – hangzott el számon.

Sötétpiros patakok csordogáltak,
Búsak, szomorúak és sósak,
Most már szívem felragyogott,
A szív-nap sugarai Rólad zúgtak.

Eljött a tavaszi ébredés,
Most már a nyár is majdnem itt vagyon,
És egyből egyszer kettő lett,
Csónakkal úszunk az édes tavon.

Szívem

Szívem egyet sugall, egy szót, egy nevet,
A név, mely csillagként ragyog odafent.
A név egy szép leányhoz tartozik,
Lelkem nem bírja ki, nem habozik.

Te lettél az enyém a legszebb napokon,
A mi dalunkat játszom én saját lantomon,
Mit egyszer megígértem, végleg leteszem,
Ez a múltban volt, ami változott, hisz Te vagy a jelenem.

Te vagy a Hold az égen, ami napom fényesíti,
A vezérlő csillag, mi a savanyú napokat édesíti,
És az ég talán tele van végtelennyi csillaggal,
Én mégis csak a te szemeidet fürkészem minden nappallal.

Odaadtam a kardot, ami a szívem felé mutat,
Használata egy megölt szív felé juttat,
De az én bizalmamat én döntöm el, ki kaphatja.
A Te döntésed a hátbaszúrás, ha vér kerül az ablakomra.

Túl mély

Miért érzek ennyire erősen
Olyan érzelmeket, amelyek ölnek?
Egykor a legmagasabb hegy tetején,
Máskor az alján az öbölnek.

Ez az én átkom, túl mélyen érezni,
Hisz a félelem is körülölel engem,
Egy apró szellő, egy elhagyott betű,
Egy mozdulat dönti a váramat egyben.

Kemény kő az, nem dől annyira könnyen,
Csak a falaiban a kövek remegnek meg,
Minden nap és minden érzés szellőt hozhat,
S másnap halott kődarabok keresik nevem.

Amikor csak csend marad a szavaid helyén,
A váram, bármennyire is erős, lassan megadja magát,
Nem robban szét, nem tűnik el, átváltozik,
Mert megrontott ez az ocsmány világ.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály.