Női életutak…

…, amelyek mind mások, mégis egy csoportba soroljuk őket. Miért? Talán azért, mert bár mindenki útja egyedi, a közös bennük az, hogy N(ŐK).

Megyery Sári – Sacy von Blondel

Napjainkban is vannak olyan helyek, ahol a nők előre meghatározott szerepeikben teljesedhetnek ki. A közeg, ahol a fiatal lányokat úgy nevelik, hogy csak egy férfi mellett érvényesülhetnek, szigorú elvárásokat támaszt velük szemben. A felnőtt élet küszöbén két lehetőség áll fenn: tartani a szokásokat és beilleszkedni a hagyományos keretek közé, vagy kitörni a megszokottból, vállalva a küzdelmekkel teli, de szabadabb életet.

Na meg ott vannak azok, akik kissé ellentmondásban élnek, akik két világ határán egyensúlyoznak, és saját útjukat keresik. Ilyen volt Megyery Sára (Balassagyarmat, 1897. július 28. – Párizs, 1983. február 5.) is – egykori színésznő, író és a mai főszereplőnk.

Ahogy fent is említettem, egész pályáját végigkíséri a férfiakhoz fűződő ellentmondásos viszonya. Olyan közegben nő fel, ahol elképzelhetetlen férfi nélkül életben maradni. Mintái olyanok, mint egy úrilányé: férjhezmenés, gyerek, vasárnapi korzó. Ebből a sorsból menekülve rohan bele a független, dolgozó nő szerepébe.

Ám ebben a világban hamar rá kell döbbennie, hogy a függetlenség csupán látszat: itt is csak férfiak támogatásán keresztül lehet előnyökhöz jutni. Noha gyűlöli a gondolatát, hogy egy férfi tárgyként bánjon vele, mégis rendre olyan viszonyokba keveredik, amelyekben az érzelmeiért és a testéért cserébe egyre feljebb léphet a karrierje lépcsőfokain. Az anyagi javak sem elhanyagolhatóak, de alapvetően az esze, tehetsége és műveltsége az, ami miatt valaki mellett kiköt.

Első férje, a híres filmrendező, válásuk után egy évvel öngyilkosságot követ el. A pletykalapok negédbe mártott vitriollal írnak róluk, Megyery Sárit kikiáltva bűnbaknak Gerőffy J. Béla haláláért. A könyvben Gerey Imreként szerepel. Tóth Béla, aki elindítja Sárit a filmes pályán, Fóth Béla néven bukkan fel a lapokon. Grünwald Andor Werner Sándorrá változik – ő az, aki másfél évtizeden át hordozza a tenyerén, és kalauzolja végig Európa luxusszállóin, múzeumain, tengerparti plázsain. Végül ott van „a bálvány” – az egyetlen, akinek még álnév sem jut. Ő a megtestesült eszmény, az a férfi, akit nem Sári hagy el, hanem aki őt. Egy örökre sajgó sebet hagyva maga után. (Viszont.hu | Bíró Kriszta: Mindent tudni akarok)

A férfiak mellett a sikeres karrierre is törekedett, így nem meglepő, hogy nemcsak némafilmes színészi pályája volt meghatározó, hanem írói tehetsége is megmutatkozott a későbbiekben, bár ez nem aratott osztatlan sikert.

Kezdetben rövid, könnyed írásokat publikált társasági lapokban, majd miután végleg felhagyott a filmezéssel, regényekkel és versekkel jelentkezett. Művei kiadásra kerültek, és eleinte Sacy von Blondel néven jelentek meg. Ám ez az álnév visszatetszést keltett abban az irodalmi közegben, amelyhez tartozni szeretett volna, ezért visszatért eredeti nevéhez.

Munkásságát a kritika ellentmondásosan fogadta. Egyesek lelkesedtek az úgynevezett őszinte női hangért és a leplezetlen erotikáért, míg mások élvezettel döngölték földbe. A Nyugat hasábjain Tanner Ilona is élesen bírálta anélkül, hogy sejtené, mennyire hasonló utat jár be személyisége a dilettánsnak tartott betolakodóéhoz.

Mindketten férfiak árnyékából próbáltak kitörni: Megyery Sára a támogató, ám meghatározó férfiak vonzásából, Tanner Ilona pedig Babits Mihály elismert alakja mellett próbálta megtalálni saját hangját. Mindketten szembesültek azzal, hogy tehetségüket és nőiségüket folyamatos megítélés övezi, és mindketten küzdöttek azzal a dilemmával, hogy függetlenségük ára gyakran az irodalmi világ elutasítása.

Sári életútja tökéletes bizonyíték arra, hogy ki lehet törni az elnyomásból, és hogy mennyire fontos a nők összefogása, még ha mostanság néhányan erről meg is feledkeznek…

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év