
Így halt meg a gyönyörű pompomlány
Emma Walker története
Emma Walker mindössze 16 éves volt, amikor elhunyt, halála pedig mélyen megrázta Knoxwille városát. A lány 2000-ben született az Egyesült Államokban, Tennessee-ben, ahol boldog családi környezetben élt, szerető szülei voltak és egy testvére is.
A lány minden tini álmát élte, hiszen gyönyörű volt, népszerű, nem mellesleg játszott a helyi pompomlánycsapatban is. A fiúk gyakran hívták őt randizni, ám szinte mindenkit elutasított. Riley Gaul volt az a srác, akinek sikerült megszereznie Emma szívét, megismerkedésüket követően pedig egy pár lettek, a középiskolában mindenki irigykedett rájuk. Tipikusan az a páros volt, akik népszerűek voltak, hiszen a fiú a focicsapatban játszott, így olyan volt őket kívülről nézni, mint egy romantikus tinifilmet, azonban az ő történetük nem hepienddel végződött.
A fiatalok kapcsolatában hamar problémák merültek fel, elkezdődött az az időszak, amikor hol szakítottak, hol pedig újra összejöttek, így Emma barátai és szülei is hamar rájöttek, hogy a jóképű és kedves srác igazi arca közel sem olyan, mint amilyennek először mutatta.
Emma barátai a lány halála után szerepeltek különböző interjúkban és dokumentumfilmekben, ahol azt mondták el a hatóságoknak, hogy Emma és Riley kapcsolata nem volt egészséges, hiszen a fiú elkezdett neki parancsolgatni, megmondta a lánynak, hogy mit vehet fel és mit nem, ráadásul bizalmatlan volt Emma irányába. Folyton hívogatta, ha elment kikapcsolódni a családjával vagy a barátaival.

Amikor Riley főiskolára ment, rengeteg olyan kép jutott el Emmához, ahol szerelme más lányok társaságában volt látható, így eldöntötte, hogy hosszas huzavona után végleg szakít a fiúval, és megpróbál túllépni a kapcsolatukon, hiszen ekkor már ő is érezte, hogy nincs rá jó hatással ez a kapcsolat. Ekkoriban már a szülők is minden erejükkel azon voltak, hogy korlátozzák a két fiatal találkozásait, hisz érezték Emmán, hogy teljesen megváltozott, és egy olyan irányba tartott, ahol nem szerették volna látni őt.
2016-ban, egy novemberi estén Emma és édesapja fagyizni mentek kettesben, hogy kicsit kikapcsolódhassanak és beszélgethessenek, hazaérkezésüket követően pedig a lány elkészült a lefekvéshez és ágyba is bújt. A családapa az éjszaka közepén egy hatalmas csattanásra ébredt, elmondása szerint olyan volt, mintha egy ajtót csaptak volna be a lakásukon belül, ezért kiment és ránézett a gyerekeire, ám egyikük sem volt ébren, így az apa visszament aludni.
Reggel Emma édesanyja találta meg a lányt holtan, hiszen hiába is ébresztgette, a lány nem kelt fel és nem vert a szíve. Az anya azonnal kihívta a rendőrséget, akik a nyomozás alatt kiderítették, hogy Emmával egy lövés végzett, amit a falon keresztül lőttek és egyenesen a lány koponyájában landolt.
A lány halála mélyen megrázott mindenkit, hisz rengetegen szerették őt, a rendőrség pedig mindenkit kihallgatott, aki kapcsolatban volt Emmával. Még a lány volt barátját is, aki eleinte tagadta, hogy bármi köze lenne exbarátnője halálához, ám idővel a rendőrség rájött, hogy több köze van hozzá, mint azt először gondolták.
Végül a fiú két barátja volt az, akik bizonyítékot tudtak szerezni a fiú ellen, ugyanis Riley megkérte őket, hogy segítsenek eltüntetni a gyilkos fegyvert, amit a nagyapjától lopott el, ám megesküdött két legjobb barátjának, hogy semmi köze Emma halálához. A fiúk tudták, hogy mit kell cselekedniük, így akkor is, ha fájt nekik, értesítették a rendőrséget, a fiú pedig másfél év elteltével 51 év börtönbüntetést kapott.
Azonban az, hogy miért is ölte meg valójában a volt barátnőjét, homály fedi. Szerintetek mi történt?
Kiemelt fotó forrása: https://www.nbcnews.com/dateline/video/full-episode-noises-in-the-night-1281354307577
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom,
I. év