la masia (1)

La Masía

Akik kicsit jártasabbak a foci világában, azoknak ismerősen csenghet a La Masía név.

A La Masía az FC Barcelona akadémiája, amelyet sokan a világ egyik legjobbjának tartanak. Létezése óta olyan világsztárokat nevelt ki, mint Lionel Messi, Andrés Iniesta, Carles Puyol vagy az elmúlt időszakban szinte szupersztárként kezelt Lamine Yamal.

Történelme:

A La Masía név onnan ered, hogy az eredeti épületkomplexum, ahol a tehetséggondozás kezdődött, korábban farmként és bérlőházként működött. A nevet a mai napig megőrizték. Szó szerinti fordításban a katalán nyelvben parasztházat jelent.

Az épület eredetileg 1702-ben épült, és a Camp Nou közelsége miatt 1967 és 1979 között az FC Barcelona székhelyeként szolgált. Ezt követően edzőközponttá alakították, és 1979-től 2011-ig a La Masía székhelye volt, míg egy új edzőközpontot nem építettek, és a mai napig ott folyik a tehetségnevelés, amit úgy hívnak: La Masía – Centre de Formació Oriol Tort.

Filozófia:

Hogy igazából mi is a La Masía titka, azt nem tudjuk pontosan, hiszen nem lenne érdekük elárulni a saját nevelési módszerüket – különben a legtöbb akadémia átvenné azt.

Ami biztosan elmondható, hogy nagy fókuszt fektetnek az alap technikai tudásra, a rövid passzos játékra, a gyors döntéshozatalra, valamint a presszió kezelésére, amelyet az akadémia tagjai mind elsajátítanak. Ezen felül az egyéni erősségekre is ráfejlesztenek, hogy tökéletesítsék az egyéni képességeket. A technikai tudás mellett a fizikai képességek sem maradnak el, főleg a robbanékonyságra, gyorsaságra és állóképességre koncentrálnak. A másik tényező, ami segíti a felnőtt pályafutásuk sikerességét, az a különböző formációk és taktikák elsajátítása a korai években. Ez a későbbiekben a különböző taktikai stílusokba való könnyedebb beépülést könnyíti meg.

Ezen kívül komolyan veszik a pályán kívüli kiegyensúlyozottságot, így nagyon szigorúan kezelik az oktatást is, amely segíti az emberi tulajdonságok fejlesztését.

Eredményeik:

Ha fel kéne sorolnom az összes sikeres La Masía-játékost, akkor holnapig itt ülnék, így inkább azt említem meg, hogy 2010-ben, az Aranylabda-szavazáson az első három játékos mind La Masía-tanonc volt: Lionel Messi, Andrés Iniesta és Xavi Hernández személyében, ami soha máskor nem történt meg a futball történelmében, és ki tudja, lesz-e még ilyen valaha.

Egy másik elképesztő teljesítmény szintén 2010-ben történt. Abban az évben rendezték meg a dél-afrikai világbajnokságot. Az említett tornát a spanyol válogatott nyerte meg, a döntőben hét Barcelona-játékos volt a kezdőcsapatban, és mind a hét La Masía-nevelés volt. A meccs közben pályára lépett egy nyolcadik játékos is. Szinte el is mondhatjuk, hogy nem a spanyol válogatott volt akkor jelen, hanem a Barcelona és a La Masía állt fel a pályára.

Az utolsó dolog, amit megemlítek, a 2012. november 25-i Barcelona mérkőzés, amikor Dani Alves sérülése miatt bekerült a kezdőcsapatba Martin Montoya, és így mind a 11 játékos La Masía-akadémista volt. A mérkőzést 4-0-ra megnyerték. Ez a mérkőzés megmutatta, milyen nagy mennyiségű és minőségű játékost képes kitermelni az akadémia.

Reméljük, sokáig képes lesz ilyen magas szintű játékosokat kitermelni az akadémia, mivel nagyon sok szép emlék él a futballrajongók szívében a La Masía játékosaitól.

Perei Nándor,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. osztály