
Leiner Laura: Nem egyszerű
Könyvajánló Patitól
Leiner Laura fiatalok ezreit hódította meg Szent Johanna Gimi című könyvsorozatával, amely 15 éve folyamatosan látható a könyvesboltok polcain, és még mindig elképesztő népszerűségnek örvend a fiatal tinilányok körében.
A Szent Johanna Gimi című sorozat volt Laura számára az a mérföldkő, amely egyenesen a sikerhez vezette őt, ám azóta számos új munkáját olvashattuk, amelyeknek egy része már nem tizenévesekről, hanem fiatal felnőttekről szól. Ilyen a Nem egyszerű című egyrészes regénye is, amely 2023-ban látott napvilágot, és hatalmasat tarolt egyszerűségének köszönhetően.
A huszonhárom éves Iza szerkesztőként dolgozik egy neves könyvkiadónál, ahol boldogan és elégedetten tölti mindennapjait, mégis vár egy olyan nagy lehetőségre, ami előrelendíthetné karrierjét. Így, amikor hirtelen a semmiből az ölébe pottyan egy kihagyhatatlan lehetőség, szó nélkül elfogadja. Azonban nem számol azzal, hogy a kézirat jóformán még el sem készült, így Iza kénytelen az elfoglalt színész után koslatni, hogy időben megkaparinthassa a kéziratot.
Mindeközben a fiatal lány élete minden más területen is kaotikussá válik: a határidővel való versengésen túl kénytelen megküzdeni az új albérletében kialakuló sorozatos konfliktusokkal, a szülei állandó aggodalmaskodásával, valamint legjobb barátja friss kapcsolatával is, ami jobban kiborítja, mint kellene. A lány nem tehet mást, csak sodródhat az árral, ami egy idő után olyan helyre sodorja, ami ijesztő és teljesen szürreális a szerkesztő számára.
Iza élete valamiért az első pillanattól kezdve szimpatikus volt nekem. Bár szétszórtsága néha túl sok volt, mégis épp elegendő. Elképesztően tudtam a problémáival és az élethelyzetével azonosulni, amiben bennragadt, hiszen mindenki számára aktuális nehézségeket sorakoztat fel a regény, így nem nehéz együttérezni vele. Fiatal, mégis olyan helyzetbe került, amelyből legszívesebben az édesanyja karjaiba menekülne.
Iza és mindennapjai energiaként hatnak az olvasóra, hisz a peches lány életét olvasva nagyon is tudunk azonosulni vele, önkéntelenül együttérzünk a helyzetével, mert pontosan tudjuk, hogy milyen rossz az, amikor mindenki csak legyint arra, ami éppen bántja a szívünket.
Iza a saját jólétét félretéve támogatja barátait, még akkor is, ha tudja, hogy a saját boldogságát ássa ezzel el. A lány tiszta szíve végül boldogságot ad neki, még akkor is, ha nem egyszerű.
Mert az élet nem egyszerű. A mindennapi nehézségek és akadályok miatt talán még a megszokottnál is nehezebbnek tűnik az élet, mégis csinálni kell és sosem szabad hátranézni. Akkor sem, ha nem egyszerű.
Szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet a mindennapokra, fiúknak és lányoknak egyaránt, mert Leiner Laura regényét olvasva nem érezzük magunkat egyedül a gondjainkkal és bajainkkal, éppen ellenkezőleg: motivációként hat ránk Iza élete.
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év