A (táv)kapcsolatokról

Mostanában elég sokan megkérdezik tőlem, hogyan működhet egy kapcsolat, ha nem találkozunk naponta vagy akár hetente. A barátommal 4,5 éve alkotunk egy párt, és bár nagyjából félórányi út választ el minket, mégsem engedhetjük meg magunknak, hogy minden nap lássuk egymást. Az elmúlt időszakban ugyan lehetőségünk nyílt arra, hogy hétvégente találkozzunk, de egy idő után ez sem tűnik elégnek.

Ahogy említettem, tisztában vagyok vele, hogy egy félórás vagy akár egyórás út soha nem mérhető össze egy több száz kilométeres távolsággal, de a kapcsolat lényege mindkét esetben ugyanaz – különösen akkor, ha a szívek igazán szeretik egymást. És igen, valójában az egymás iránt érzett szeretet az, ami ezekben az időkben is egymáshoz láncol minket.

Azok a Jó reggelt és Jó éjszakát üzenetek, amelyeket gyakran sírva írtunk vagy írunk meg, mert nem tudjuk, hogy azon a napon mennyit tudunk beszélni, és abban a néhány szóban valójában mennyi érzést tudunk átadni neki.

Megjelenik a féltékenység, ami (bármennyire is furcsán hangzik) minden kapcsolatban jelen van, és talán jelen is kell lennie ahhoz, hogy a felek bizonyítsák féltésüket, szeretetüket és mindenekelőtt hűségüket a másik iránt.

Általában ezáltal kezdődnek el az első, sok mindent eldöntő viták is, amikor elbizonytalanodsz: vajon ugyanazzal az emberrel találkozol-e, akivel beszélgetsz és távkapcsolatot tartasz fenn?

Napokig nem beszélni, és közben saját magadat emészteni olyan dolog, amely belülről rágja mindkét szerelmes fél lelkét. És minden esetben az töri meg ezt a fájó rendet, aki a ragaszkodóbb – az, aki az online térben is szerelmes, és nem fél attól, hogy a párja képernyőképek előtt ülve neveti ki a barátaival a leírt érzéseit. Az is, aki félreteszi a büszkeségét, az önfejűségét, és tesz valamit. Az, aki minden körülmények között képes cselekedni.

Veszekedések, hisztik, rossz napok – ezek azok a pillanatok, amelyek megnehezítenek egy távkapcsolatot. Leginkább azért bénítják meg a kapcsolat tagjait, mert telefonon vagy egy hálózaton keresztül nem képesek megölelni, megpuszilni vagy egyszerűen csak magukhoz szorítani a másikat, ezáltal pedig a békülés vagy a jobb kedvre derítés sem olyan egyszerű.

Visszatérve egy kicsit a féltékenységre: ez végső soron a felek egymás iránt érzett mély kötődését és őszinteségét tanúsítja, mégis vannak, akik értelmetlennek tartják. Az „értelmetlen” szóval valójában arra szeretnék utalni, hogy egyesek ebben a nehéz időszakban valóban megcsalják a párjukat, és képesek eltitkolni előle.

Azt kell mondanom, hogy ez a része a legnehezebb, nem pedig a felek között lévő kilométerek.

Egy jól működő kapcsolatnak olyannak kell lennie, mint egy precízen mozgó gépezetnek: mindkét félnek egyformán kell szeretnie, képesnek kell lennie ellenállni különböző ingereknek, elkerülni bizonyos helyzeteket, és természetesen mindkét félnek bizalmat kell fektetnie a kapcsolatba.

Egy igazán jól működő kapcsolatban azonban ezek az alapvető érzések és értékek maguktól értetődőek, így nincs szükség arra, hogy külön megemlítsük őket, hiszen a pár mindkét tagja ismeri és tiszteletben tartja.

De létezik-e egyáltalán olyan kapcsolat, amely minden körülmények között vagy minden nehézség ellenére is jól működik?

Ez egy nehéz kérdés, hiszen minden párkapcsolatban eljönnek borús idők, amikor a bátorság, a hűség és a szeretet is meginog. Ilyenkor szokott minden megromlani, és ilyenkor válik igazán szükségessé egy találkozás.

Sokan nem hiszik, de néhány perc, amelyet a szerelmeddel töltesz – még akkor is, ha éppen minden csepp véred haragszik rá –, aranyat érhet, és kapcsolatokat, jövőket menthet meg. Nem kell hatalmas csokor rózsával érkezni, sem a legújabb ruháidban megjelenni… Csak a szívedet vidd.

Egy távkapcsolat egyik legfontosabb alappillére a kitartás, amely ugyan csupán néhány betűből álló szó, mégis világokat változtathat meg. Ki kell tartani akkor is, ha a fentebb említett nehézségek egyike jelentkezik, ki kell tartani akkor, ha egy régóta várt találkozó ismét eltolódik bármilyen okból, és kitartani akkor is, amikor valaki megkérdezi: „Lesz ez jobb?”, „Találkoztok majd sűrűbben?”, „Megéri?”.

Ilyenkor minden együtt töltött közös pillanat – vagy akár ezeknek a pillanatoknak a puszta elképzelése – lepereg előttünk, és nem mindig jut idő arra gondolni: „Igenis kitartok!”, pedig hasznos lenne.

És nemcsak az egymásra fordított idő miatt, amely ekkor talán elpazaroltnak tűnhet, vagy azért, mert rengeteg pénzt költöttem repülőjegyekre, és sok időt töltöttem utazással, hanem azokért az üzenetekért is, amelyekben megígértem, hogy nem számít a távolság. Azokért a mosolyokért, amelyek őszinték voltak. Mert tudtam, hogy képes vagyok annyira szeretni, hogy minden kilométer eltűnjön közülünk.

Kitartás és bizalom; eddig ezek azok az értékek, amelyek segítségével talán minden párkapcsolat képes átlendülni a távolság nehézségein.

De mire lehet még szükség ahhoz, hogy egy szerelmi kapcsolat stabil alapokon álljon és valóban működjön? A szeretetre. Az mindent felülíró, mindennél erősebb szeretetre, amely önmagában is hatalmas erővel bír. Ha pedig igaz és összetartó, akkor különösen erős tud lenni.

A szeretet által a felek támogatják és segítik egymást, így olykor még a távolból is átélhetik azt a meghittséget, amelyet leginkább a személyes találkozások alkalmával lehet érezni. És bár nem ölelhetik meg egymást nap mint nap, sőt, talán hetekig vagy hónapokig sem, mégis ugyanúgy ragaszkodnak egymáshoz. Nemcsak egymásba kapaszkodnak akár foggal-körömmel is, hanem magába a kapcsolatba is, amelyet életük egyik legnagyobb értékének tartanak.

Természetesen egy kapcsolat mellett – legyen szó távkapcsolatról vagy egy olyan kötelékről, amelyben a felek naponta találkoznak – létrejöhetnek barátságok és ismeretségek is. Azonban ha a szerelmesek igazán szeretik és tisztelik egymást, akkor ezek a külső kapcsolatok nem befolyásolják a kettőjük közti köteléket.

Összességében egy távkapcsolat is működhet gördülékenyen, ha mindkét fél tiszteli, megbecsüli és szereti a másikat. Ha törődik vele és az érzéseivel, és éppen ezért nem tesz olyasmit, amivel összetörheti őt. Még akkor sem, ha azt hiszi, hogy soha nem derülne ki.

Lényegében pedig a kapcsolat mindkét tagjának úgy kell cselekednie és olyan döntéseket kell hoznia, hogy a jövő reménnyel teli legyen, hiszen végső soron minden távkapcsolat célja az, hogy egy nap a szerelmesek végre együtt tölthessék mindennapjaikat.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály