Vihar előtti csend – Pap Nikoleta versei

Mit is mondhatnék…

Mit is mondhatnék,
hisz szó nem mossa ajkam,
erősebb a szél,
ha nem is tépi hajam.

Merre is mehetnék,
kinek is mondhatnám,
minden problémát,
mely a szívemen foltot rág.

Ki hallgatja meg
esőben a bajom,
ki szeret még akkor is,
ha én nem akarom?

Mit is mondhatnék,
vagy merre is menjek,
hogy bökjem ki úgy, hogy magyarázkodni
senkinek se kelljen?

Szakadó esőben

Zuhogott az eső,
csordultak cseppjei,
úgy szaladtak, mint egy gyermek,
aki anyját nem leli.

Hömpölyögtek, dúltak, fúltak
végig az ablakon,
hogyha levél lett volna a csepp,
már rég lenne egy nagy halom.

Szakadó esőben szenvedtem eleget,
amikor az élettől kaptam hideget és meleget.
Szakadt az eső, s elsodorta könnyeim,
Ehhez erős szempilla kell, hölgyeim.

De kibírtam,
és itt vagyok,
nem adtam fel még akkor sem,
ha az eső mindent elmosott.

Valami nem jó

Valami nincs rendben,
hisz túl nagy a csend,
valami készül ott,
a völgyben lent.

Könnyek hangoskodnak,
nevetések fájnak,
minden kárára ment
ennek a szép mának.

Valami nem jó,
valami nem egész,
kikopott a házból
az összes nevetés.

Valami nem kell,
és valami hiányzik,
de legalább a gyümölcsfa
illatosat virágzik.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály