Rio (2011)

Rio de Janeiro csupa szín, kaland és lüktetés, azonban Azúr, az elkényeztetett házipapagáj hallani sem akar az otthonán és a gazdáján kívül semmi másról. Még repülni sem tud, pedig az ablakában megforduló galambok szerint azt bizony minden papagájnak tudnia kellene, ha házi, ha nem. Őt azonban ez egy cseppet sem hozza lázba, hisz gazdájával való kapcsolata bőven elegendő számára a teljes boldogsághoz. Véleménye szerint a kaland felesleges, a repülés pedig balesetveszélyes.

Ám Azúr élete hirtelen fenekestül felfordul, peches véletlenek sorozata úgy hozza, hogy kipottyan addig kényelmes életéből, s míg körülötte tombol a karnevál, addig ő próbál megbirkózni azzal, amit Rio tartogat számára.

Azúr hirtelen egy olyan világban találja magát, ami egészen eddig ismeretlen volt számára, naivitásának köszönhetően pedig olyanokban is megbízik, akikben nem kellene. A papagájnak, kalandos útja során még barátokra is sikerül szert tennie, akik segítenek neki túljutni az akadályokon, hogy újra otthon lehessen a gazdájával, azonban a különc, repülni nem tudó állat a kalandos út végén azon találja magát, hogy a természetre vágyik, nem pedig a négy fal közé, ahol ugyan minden csendes és nyugodt, ám ő már nem ezt az életet kívánja saját magának.

Azúr a történet végére minden lényeges dolgot megtanul önmagáról, és rájön arra, hogy nem a bezártság ad neki örömet, hanem az, ha magasra szárnyalhat és társaival együtt élheti az életét.

Engem személy szerint Azúr története rávilágított arra, hogy sosem kell félni attól, hogy esetleg kilépünk a komfortzónánkból, mert a legtöbbször épp ez a dolog segít minket abban, hogy többet megtudhassunk magunkról és azokká váljunk, akik a szívünk mélyén igazán szeretnénk lenni.

A mese során a papagáj hatalmas jellemfejlődése példaértékű, mégis rettentően ijesztőnek tűnhet, ugyanis Azúr nyitott könyvvé válik saját maga és a nézők számára is, neki pedig egyedüli dolga elolvasni azt, hogy mit is rejt ez a könyv. Ő pedig bátran belevág, pedig jóllehet eddigi élete során ő bizony semmi bátrat és figyelemre méltó dolgot nem tett. Ez így egy hatalmas lépés tőle, a házban élő papagájtól, aki gyermekként növekedett fel, nem pedig a vadonban, ahova valójában tartozik.

Talán a legnagyobb tanulság, amit ez a történet magában foglal, nem más, mint az, hogy bármennyire is azt érezteti velünk a környezetünk, hogy nem vagyunk képesek valamire, valószínűleg a legtöbb ilyen dolgot akadály nélkül képesek vagyunk teljesíteni. Amikor pedig ez a mi szemünkben is valósággá válik, akkor tudunk csak igazán nagy sikereket elérni. Mert lehet a világon ezer ember, aki azt mondja, nem fog menni, ha mi hiszünk magunkban és elég bátrak vagyunk megpróbálni, akkor bizony hamar rájövünk, hogy igenis képesek vagyunk mindenre, amit csak el szeretnénk érni.

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom,
I. év