Női életutak…

…, amelyek mind mások, mégis egy csoportba soroljuk őket. Miért? Talán azért, mert bár mindenki útja egyedi, a közös bennük az, hogy N(ŐK).

„Csak úgy – gondolkozni; és mindig arról: mi hogy volt, és hogyan lehetett volna. Mennyit eltűnődtem így, valósággal visszafelé élek!”
(Kaffka Margit)

Okkal választottam a fent említett idézetet, hiszen igazán közel áll a szívemhez. Számomra mindig is fontos volt a nosztalgia, és gyakran azon kapom magam, hogy (naponta többször is) elgondolkodom: „Vajon ha másként döntök, most jobb lenne-e?” Ez az érzés könnyen magával ragad, és ilyenkor hajlamos vagyok túlzottan a múltba révedni, olyasmin rágódni, amin már nem lehet változtatni.

Úgy gondolom, hogy a múlt bizonyos értelemben görbe tükröt tarthat elénk: megmutathatja, honnan indultunk, és hogyan fejlődtünk, akár személyiségünkben, akár kapcsolatainkban. Van viszont egy határ, amin túl már nem egészséges a múltba kapaszkodni. Mégis, bármennyire is hajlamos vagyok nosztalgiázni, mindig arra a következtetésre jutok, hogy minden okkal történik.

Talán ez a belső ellentmondás jellemzi leginkább a személyiségemet is: miközben hajlamos vagyok a múltba tekinteni, hiszek abban is, hogy minden esemény valamilyen céllal történt az életünkben. A legfontosabb, hogy tanuljunk a hibáinkból, de ne engedjük, hogy a múlt határozza meg a jelenünket.

És ezzel el is érkeztünk mai főszereplőnkhöz, Kaffka Margithoz (1880–1918), aki a fent említett idézet szerint hasonlóan gondolkodhatott, mint én.

Kaffka Margit neve mindmáig egyet jelent a legnagyobb magyar írónők egyikével. A Nyugat nagy nemzedékének meghatározó alakja volt, aki regényeiben a lélek finom rezdüléseit és a társadalmi változásokat egyaránt mesterien ábrázolta. Műveiben nyomon követhetjük a dzsentri világ lassú összeomlását, miközben saját életútja is egyfajta társadalmi ívet rajzol: a nemesi és polgári gyökerektől eljutott a szocializmus eszméjéig. Tragikus módon, éppen akkor ragadta el a spanyolnátha, amikor művészi pályájának csúcsára érhetett volna.

Sorsát már születése is meghatározta: apja polgári értelmiségi családból származott, anyja viszont ősnemesi família sarja volt. Így, Kaffka egyszerre örökölte a régi világ hagyományait és a polgári forradalmak eszméit. Családjában számos művész és értelmiségi akadt – egyik dédnagybátyja, Lauka Gusztáv Petőfi barátja volt, míg nagynénje, Hegyesi Mari híres színésznőként vált ismertté. Ám a gazdag szellemi örökség nem járt együtt az anyagi jóléttel: árvaságra jutva Kaffka szegény leányként nevelkedett, akinek egyetlen lehetősége az apácaiskola és a tanítónői pálya volt. A korszak társadalmi normái szerint egy nemesi vagy polgári származású nő számára a kenyérkereső foglalkozás sokszor egyet jelentett a megvetéssel vagy a különcség bélyegével.

Mégis, Kaffka Margit nem csupán tanítóként, hanem költőként és íróként is megtalálta önmagát. Fiatalon kezdett verseket írni, és a századfordulón már Kiss József és Heltai Jenő hatása alatt kereste saját hangját. A Hét című folyóirat rendszeresen közölte műveit, és hamarosan az irodalmi központ közelébe került: előbb Újpesten, majd Angyalföldön tanított, miközben egyre mélyebben beépült a Nyugat körébe. Kezdettől fogva sajátos, senki máséhoz nem hasonlítható témákat hozott az irodalomba: az egyedülálló, társadalomból kivetett nő sorsát, a női méltóság és önállóság kérdését.

Első házassága hamar kudarcba fulladt, de második férje, egy művelt orvos-biológus, megértő társa lett. Sógora, Balázs Béla révén Kaffka egyre közelebb került a Nyugat szellemi közösségéhez, ahol a korszak legnagyobbjai – Ady, Babits, Móricz – között foglalta el méltó helyét. Költészete a modernizmus jegyeit hordozta, de valódi ereje prózájában bontakozott ki.

1911-ben jelent meg Színek és évek című regénye, amely a dzsentri világ hanyatlását és egy nő küzdelmeit ábrázolja. A főhős sorsa nem azonos Kaffkáéval, mégis sok önéletrajzi elem fedezhető fel benne. A lélektani regény azonban túlmutat az egyéni sorson: a teljes társadalmi átalakulást ábrázolja. Ezt követte a Mária évei, amely már egy önálló utat járó nő tragédiáját mutatta be. Novelláiban és kisregényeiben is egyre tudatosabban rajzolta meg a nők helyzetét, sorsuk lehetőségeit és korlátait a századforduló Magyarországán.

Ahogy a világháború közeledett, művei egyre inkább társadalmi kérdések felé fordultak. 1917-ben írta meg Hangyaboly című regényét, amely egy apácazárda világán keresztül mutatja be a társadalmi hierarchiát és elnyomást. Stílusa letisztultabbá, tartalma forradalmibbá vált, miközben egyre jobban azonosult a munkásmozgalommal és a szocialista eszmékkel.

1918 őszén lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat, de nem sokkal később kitört a spanyolnátha-járvány. December elsején, mindössze harmincnyolc évesen, egyetlen kisfiával együtt a halálos kór áldozata lett. Kaffka Margit életműve azonban maradandó: ő volt az első magyar írónő, aki nem csupán művészileg, hanem társadalmilag is új távlatokat nyitott az irodalomban.

Felhasznált forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/a-magyar-irodalom-arckepcsarnoka-1239/kaffka-margit-18801918-5D9/

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év