xo kitty

XO, Kitty

Sorozatajánló Patitól

2023 májusában hatalmas port kavarva robbant be a Netflixre a mindenki által várt XO, Kitty, magyar címén Puszi, Kitty című romantikus drámasorozat, amelyet Jenny Han készített. A sorozat A fiúknak, akiket valaha szerettem spin off-ja, amely 2018-ban szintén hatalmas népszerűségnek örvendett, így az írónő úgy döntött, hogy a főszereplő lány, Lara Jean kishúgáról is sorozatot készít. A 2018-as filmmel ellentétben erről a sorozatról nem készültek regények, mégis mindenki hatalmas izgalommal várta, hisz Kitty már mellékszereplőként is ügyesen magára vonzotta a figyelmet szórakoztató személyiségével.

Kitty a szerelmes szívét követve egy szöuli elitiskolába érkezik, hogy végre megtalálja a helyét a világban és többet megtudhasson elhunyt édesanyjáról, aki szintén ebben az iskolában sajátította el a tudását. A lány izgatottan és elképesztő energiával érkezik Dél-Koreába, azonban a szerelem és a boldogság helyett egészen más fordulatok várják a lányt.

Kitty, érkezését követően akadályokkal kell megküzdjön mind az iskolában, mind a magánéletében. A fiatal lány boldogtalan és rettentően csalódott, hisz azt hitte, hogy ugyanúgy fogja szeretni ezt a helyet, mint az édesanyja, ám ez közel sincs így. Kitty gödörből gödörbe esik, problémák merülnek fel a tanulmányaival kapcsolatosan, nem mellesleg Amerikában élő családjának is kénytelen hazudni, hisz tudja, hogy nem láthatják őt ennyire letörtnek.

A sorozat során Kitty rengeteget küzd, a legnagyobb harcot mégis saját magával kell megvívnia, hiszen hiába hitte azt eddig, hogy már ismeri önmagát, nagyon nagyot tévedett. A lány számára mindig is a családja volt a legfontosabb, így nyomozni kezd, és kíváncsiságának hála rájön arra, hogy közel sem tud olyan sokat édesanyjáról, mint azt gondolta. Éppen ezért kutatni kezd a múltban, és hirtelen olyan dolgokra bukkan, amiket látva azt kívánja, bárcsak boldog és tudatlan maradt volna.

Összefüggések hálózata, megannyi rejtély és titok, ami mind megoldásra vár, az egyetlen személy pedig, aki ezeket megoldhatja, az maga Kitty. Aki barátai segítségével újabb és újabb nyomokra bukkan, mindeközben pedig még a szerelem is rátalál. Csak nem amellett az ember mellett, akire számított.

Kitty kitartása példaértékű és hatalmas bátorságra vall, hisz még akkor sem adja fel a családja felkeresését, mikor zárt ajtókba botlik és elutasítják őt.

A sorozat második évada 2025. január 16-tól volt látható a Netflixen, ami talán még az elsőnél is magasabb nézettséget ért el, hisz olyan szereplők is megjelentek benne, akikre A fiúknak, akiket valaha szerettem című filmek óta várunk. A sorozatban megjelenik Peter Kavinsky, aki Lara Jean szerelme volt, illetve Kitty egyik nővére, Margot is.

A második évad befejező része alapján mindenképpen jönni fog a harmadik évad is, amely a feltevések szerint az utolsó lehet, így izgatottan várjuk, hogy az XO, Kitty újra lenyűgözzön minket.

Személy szerint engem ez a sorozat egyenesen visszarepített 16 éves koromba, amikor képes voltam éjszakáig fent maradni, csak hogy egyhuzamban meg tudjam nézni a Fiúknak, akiket valaha szerettem mindhárom részét. Kitty életét és történetét követve újra fiatal tini lehettem, aki halálosan szerelmes lett a színészekbe, és akit minden gond ellenére ki tudott kapcsolni ez a sorozat.

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év