a kék lagúna

A kék lagúna

Filmajánló Nikitől

Alapvetően sosem tartoztam azok közé az emberek közé, akik reggeltől estig képesek filmeket nézni, és igazság szerint semmi mással nem foglalkoznak. Valamiért mindig akadt tennivalóm: vagy olvastam és kijegyzeteltem egy könyvet, vagy házimunkát végeztem, esetleg a családommal és a barátaimmal töltöttem a szabadidőmet.

Azonban az elmúlt időszakban elég rosszul aludtam, így néha éjjel akár két óráig is fennmaradtam. Ezekben az órákban általában már nem volt erőm tanulni vagy könyvet olvasni (na igen, ha lapozgatni sem bírtam, akkor olvasni pláne nem), és mivel a családom is aludt, kénytelen voltam filmnézéssel eltölteni ezt az időt.

Reggelente persze mindig megbántam – ami természetes is volt –, de nem a filmeket sajnáltam, hanem inkább azt az időpontot, amikor megnéztem őket. Olyannyira rákaptam a filmezésre, hogy gyakorlatilag azt néztem meg, amit a TikTok feldobott, és valamilyen szinten ígéretesnek tűnt.

Az egyik ilyen film A kék lagúna volt, amelyről csak utólag derült ki, hogy több részből áll. Mondanom sem kell, hogy az a tény, miszerint 1980-ban készült, cseppet sem zavart.

Ha vannak hozzám hasonló éjjeli baglyok, akik esténként nem igazán tudnak elaludni, viszont szívesen töltenék az idejüket filmnézéssel, nos, számukra hoztam ezt a filmajánlót, amelyben a fentebb említett alkotást fogom bemutatni.

Ahogy már említettem, a film egy 1980-ban készült alkotás, amely talán már nem annyira felkapott, de továbbra is elgondolkodtató és jól megkomponált másfél óra. Két tinédzser, Brooke Shields és Christopher Atkins alakítják a főszereplőket, akiknek fejlődését követhetjük végig.

A történet a 19. században kezdődik, amikor két kisgyermek, Emmeline és Richard egy hajóútra indul, utóbbi, Richard az édesapjával. Az úticél San Francisco lenne, ám egy váratlan tűzvész miatt mindenki fejvesztve menekül a hajóról. A káoszban a két gyermek egy mogorva tengerésszel, Paddyval kerül egy mentőcsónakba, és egy lakatlan szigeten rekednek. A többi utassal nem találkoztak, őket bizonyára elsodorta vagy elpusztította a tenger, az életben maradt tagok azonban több nehézséggel is szembe kellett nézzenek. A túlélés érdekében Paddy szabályokat állít fel a szigeten, például megtiltja, hogy a gyerekek bizonyos bogyókat egyenek vagy a vízesés közelébe menjenek. A két árva természetesen engedelmeskedik a tengerésznek.

Paddy halála után Emmeline és Richard magukra maradnak, és az évek során serdülőkké érnek. Számukra ekkor kezdődik el az igazán veszélyes élet. Kis idő elteltével egyre jobban megismerik saját testüket, érzéseiket, és kapcsolatuk fokozatosan testvérségből és barátságból szerelemmé alakul. Ételük a hal és minden gyümölcs, amit a szigeten találni lehet. Mosnak magukra, és továbbépítik az otthont, amelyet az idős tengerész rendezett be nekik. Bár elszigetelten élnek, alkalmazkodnak a környezethez, és végül gyermekük is születik, akit Paddynek neveznek el.

Richard időközben egy csónakot épít, hogy elhagyják a szigetet. Amikor végre útnak indulnak, a kis Paddy véletlenül eszik a mérgező bogyóból. A kétségbeesett szülők követik a példáját… Vajon ez a végzetük, vagy visszatérhetnek a civilizációba? Talán a folytatásból kiderül!

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály