Februári csodák – 1. rész

Igazság szerint annyi cikket írtam már híres és mindenki által bizonyosan ismert személyiségekről, hogy mostanában egyre nehezebben találok új gondolatokat a bevezető szövegekhez. És bizonyára sokan gondolják, hogy fölösleges több száz szóval kezdeni a munkánkat, hisz a bevezetőt úgysem olvassa el senki, a közönség csak a leglényegesebb tartalomra koncentrál. Én azonban erről másképp gondolkodom, ugyanis minden cikkíró szeretné, ha nemcsak a téma, hanem ő maga, mint alkotó is megismerhetővé válna a sorai által. Épp ezért szeretnék én is egy-két összefoglaló mondatot írni azokról az emberekről, akikről ma már szinte senki nem beszél, pedig rengeteget tettek sok nemzedék számára.

Hogy miért feledkeznek meg róluk, nem okolok érte senkit. Nem gondolom, hogy a művészek, tudósok vagy mesterek hazája hálátlan lenne tetteikért, csupán annyira sok ilyen különleges személyiség létezett, hogy egyesek sajnos háttérbe szorultak, legalábbis időnként. Bár nem emlékezhetek meg róluk egy egész ország vagy település nevében, mégis hiszem, hogy cikkeim által kicsit előtérbe kerülnek, és az olvasók szívében is újra életre kelnek. Még akkor is ragyogni fognak, ha a sok említett személyiség közül csupán egyet jegyez meg valaki, hiszen néha egy ember sokkal többet jelent, mint az egész világ.

A mai cikkemben tehát néhány februári születésű személyt szeretnék bemutatni, annak érdekében, hogy neveik örökké éljenek a jövő nemzedékei számára is. Tartsatok hát velem a múltunk nyomában!

Hajnal Anna

Hajnal Anna 1907. február 1-jén született Holzer Anna néven Gyepűfüzesen. Az évek során nemcsak ő, hanem öccse, Hajnal Gábor, és annak lánya, Kartal Zsuzsa is kiemelkedő költővé váltak. Édesapja, Holzer Vilmos, vegyeskereskedéssel foglalkozott, míg édesanyja Trebitsch Rózsa volt. Családjukat az apa tartotta el.

Hajnal Anna elemi iskoláit Gyepűfüzesen és Pinkafőn végezte, majd Szombathelyen folytatta tanulmányait, ahol polgári vizsgát tett. Később Budapestre költöztek, ahol angol nyelvű magánórákat adott, hogy hozzájáruljon a család anyagi helyzetéhez. A Tóth Árpád Társaság alapítótagjaként került kapcsolatba a legkiválóbb írók és költők körével, így találkozott Radnóti Miklóssal, Weöres Sándorral, Devecseri Gáborral, Szerb Antallal és Cs. Szabó Lászlóval. A művészek, köztük festők is, gyakran tartottak megbeszéléseket, felolvasóesteket Anna lakásán.

Munkáit kezdetben az Álláspont és Pásztortűz című folyóiratok közölték, majd 1933 decemberétől már a Nyugat is megjelentette verseit. 1937 és 1938 között, Trencsényi-Waldapfel Imre irodalomtörténész és filozófus társaságában létrehozták az Argonauták nevű folyóiratot, amelyben Anna, Radnóti Miklós, Vészi Endre és mások munkái is szerepeltek. A folyóirat népszerűségének köszönhetően Babits Mihály is felfigyelt rá, akit ő végig példaképének tekintett. Emellett Horatius és Berzsenyi műveit is csodálta, bár nem olyan mély meggyőződéssel, mint Babitsét.

A folyóiratok és művészi közösségek alapítása mellett Anna saját művészeti pályájára is összpontosított. Első verseskötete, az Ébredj fel bennem, álom 1935-ben jelent meg. Ezt követően nem adta ki nagyobb köteteit egészen 1946-ig, amikor is Összegyűjtött verseim címmel publikálta összes addigi versét. 1952-ben újabb kötetet jelentetett meg Óriások százada címmel. Az ezt követő időszakban, egészen haláláig folyamatosan adta ki újabb műveit, beleértve több gyermekverset és elbeszélést is.

Magánéletét tekintve, 1937. december 19-én Budapesten kötött házasságot Dr. Kramer Imrével, aki a költők világában Keszi Imreként vált ismertté. Hajnal Anna 1977. szeptember 6-án hunyt el. Vészi Endre így emlékezett rá:

„Hajnal Anna egyik legmegbecsültebb és legszeretettebb kortársam. Költészetét és emberszeretetét, tevékeny, aktív emberszeretetét nem lehet szétválasztani. Egész életét a költészet sugallatában és szellemében élte át. Ez volt számára a legfontosabb.”

Kalocsa Róza

Kalocsa Róza 1838. február 5-én született Reformátuskovácsházán, és ő volt az első magyar diplomás tanítónő, református felső leányiskolai tanárnő, internátusigazgatónő, valamint író, aki nevet és emléket hagyott maga után. Édesapja, Kalocsa Mihály, a tanítói pályán követte édesapja nyomdokait, míg édesanyja, Vörös Krisztina, egyszerű leány volt.

Kalocsa Róza legelső tanulmányait szülőhelyén kezdte, majd mindössze 11 éves korában Aradon folytatta tanulmányait. Felnőtt korában Pesten egy gimnáziumban nevelőnőként dolgozott, majd 1864 és 1875 között a pesti református felső leányiskola igazgatónője lett. Ebben az időszakban ő vezette be a magyar nyelv helyes, tiszta és rendszeres tanítását, különösen a leányokból álló intézményekben.

Az 1875-ös évtől kezdve Szatmáron, majd Újpesten, Somorján és Cegléden dolgozott tanítói- és igazgatói munkakörben. Ezután felekezeti és felsőbb oktatási munkákat végzett, polgári és népiskolákban is tanított. 1893-tól a debreceni leányiskola internátusigazgatónője és tanára lett, és pályafutását is ezzel a munkával fejezte be.

A hosszú pályafutás során Kalocsa Róza férjhez is ment, bár erről nincs konkrét feljegyzés. Csak annyit tudunk, hogy halálának éjszakáján, 1901. február 16-án, a halotti anyakönyvbe özvegy Márkus Elekné néven került be.

Munkásságát leginkább a magyar nyelv fejlesztésére, virágoztatására és terjesztésére összpontosította. Ennek megfelelően legtöbb művét ezen a területen alkotta meg, köztük a következő műveket: A toll hőse (regény), Mondafűzér, Tündérkert, A bibliás asszony, A nagymama regéi, és még sok más népi ihletésű alkotás.

Kartal Zsuzsa

Kartal Zsuzsa, született Hajnal Zsuzsa, 1947. február 5-én született Budapesten, és ő Hajnal Anna unokahúga, valamint Hajnal Gábor leánya volt. Személyisége azonban nem csupán ismert költők árnyékában bontakozott ki, hiszen ő maga is kiváló költő, kritikus és műfordító lett.

Egyetemi tanulmányait 1966 és 1971 között végezte az ELTE Bölcsészettudományi Karán, latin és magyar szakos hallgatóként, majd 1974-ben elvégezte a MÚOSZ Újságírói Iskolát is. Első versei 1974-ben jelentek meg, amelyeket 1976 és 1979 között irodalmi, zenei, filmes és képzőművészeti kritikák követtek az Új Tükör hetilapban.

A következő években a Szabadidő Magazinnál, az Egyetemi Könyvtárnál, az Ádám folyóiratnál, az Expressz hirdetési újságnál és a Téka Könyvkiadónál dolgozott, mint munkatárs. 1990 és 1994 között pedig SZDSZ képviselőjeként is aktívan tevékenykedett.

A halál angyala 2011. május 11-én érte el, 64 éves korában hunyt el.

Legfőbb művei: Így döntöttem, Körözés, Tulipán és orgonaszó, Vesztesek történelemkönyve, valamint Századvégi versek (kiadatlan).

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály