papin

A Papin nővérek története

1933. február 2-án egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság rázta meg Franciaországot, pontosabban Le Mans városát. A borzalmas családi környezetben felnőtt cselédlányok, Christine (1905-1937) és Léa Papin (1911-2001), akik nem mellesleg testvérek is voltak, szemrebbenés nélkül gyilkolták meg munkaadóikat, Madame Léonie Lancelin-t és lányát, Genevieve-t.

Christine és Léa az 1900-as években születtek, édesapjuk Gustav Papin volt, édesanyjuk pedig Clémence Derré. A házaspárnak három gyermeke született, elsőszülöttjük Émilia volt, akinek hosszú évekig kellett a családdal élnie. 10 éves volt, mikor édesapja megerőszakolta, anyja pedig nem foglalkozott sem vele, sem a férjével, így szerencsétlen körülmények között kellett felnőnie. Tinédzserkorában egy katolikus iskolába küldték, ami egyenlő volt számára a jobb élettel, ugyanis nem sokkal később zárdába vonult saját akaratából és apáca lett belőle.

Ezt követően született meg a két fiatalabb lánytestvér, akik a nővérük nyomdokaiba szerettek volna lépni, ám anyjuk megkeseredett és gonosz volt, ezért előbb férje nővéréhez küldte őket, ahol évekig nevelkedtek, majd ugyanúgy egy katolikus iskolába jártak. Miután már elég idősek voltak ahhoz, hogy dolgozzanak, a Lancelin-házban kaptak munkát, ahol cselédlányok voltak, hisz minden házimunka az ő feladatuk volt. Anyjuk kényszerítette őket, hogy hazaadják a fizetésüket, így tulajdonképpen a lányok nincstelenek voltak; nem volt sem családjuk, aki mellettük állt volna, nem volt pénzük, sőt még saját otthonuk sem, azonban a 7 év alatt, amíg ebben a házban dolgoztak, ott is élhettek a Lancelin családnál.

Eleinte a lányok és Madame Léonie kapcsolata jó volt, azonban az asszonynak rengeteg elvárása volt a lányok felé, amelyeket nem volt könnyű teljesíteni. Christine és Léa azonban nem hátráltak meg, örültek annak, hogy anyjuk zsarnoksága már csak távolról érinti őket. Christine és Léa kapcsolata szokatlanul közeli volt, néha azt a benyomást is keltették, miszerint több is van köztük, mint puszta testvéri kapcsolat, ám a későbbiekben az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy nagy valószínűség szerint szó sem volt ilyenről, ez csupán szóbeszéd volt.

1933-ban a lányok ellátogattak egy műhelybe, ahova magukkal vitték a Lancelin család birtokában lévő vasalót is, majd saját pénzükből próbálták megjavíttatni, azonban a szerelő még aznap visszaküldte a lányokhoz a vasalót, hisz úgy látta, hogy nincs vele semmi probléma.

Madame Léonie és Genevieve épp vásárlásból értek haza, mikor a lányok szóltak nekik, hogy a vasaló már megint tönkrement és sajnos nem javítható. Christine és Léa tisztelettudóak voltak, próbáltak mentegetőzni a család előtt, miszerint nem az ő hibájukból történt, ám az asszony rettentően ideges lett rájuk, amiért nem képesek vigyázni a dolgaikra és fennhangon ordibálni kezdett velük.

Ez volt az a pillanat, mikor Christine-nek kikapcsolt valami, ugyanis különös kegyetlenséggel megölte az asszonyt, kinyomta a szemét, majd mikor Genevieve próbált segíteni anyjának, őt is megölte. Segítségül hívta húgát, Léa-t, ő pedig szó nélkül testvére mellé állt és segített neki megölni az anyát és a lányát. A rendőrség a későbbiekben arról számolt be, hogy mikor kiérkeztek a házhoz és sikerült bejutniuk, mindent vér és testrészek borítottak, azonban sötét volt, mert nem volt áram.

Nem sokkal később, mikor a ház ura hazaért, furcsa volt neki, hogy minden zárva van, hiszen pontosan tudta, hogy a lányok a házban vannak. Gondolkodás nélkül elment a rendőrségre és kihívta őket, hogy nézzék meg, mi folyik a házában, és ekkor találtak rá a két meggyilkolt nőre.

A rendőrök félve mentek fel az emeltre a lányok szobájához, hiszen azt hitték, őket is megölték. Eleinte egyáltalán nem gyanakodtak arra, hogy ők lettek volna a tettesek. Ahogy odaértek a szobához, megpróbáltak benyitni, ám az ajtó zárva volt. A rendőrség szakembert hívatott, majd teljesen megdöbbentek, mikor sikerült kinyitniuk az ajtót; a lányok az ágyon feküdtek egymás mellett; egyes források szerint meztelenek voltak, mások szerint volt rajtuk köntös, ám egy véres kalapács hevert az oldaluknál. A rendőrség egyből letartóztatta őket, a lányok pedig beismerővallomást is tettek.

Christine a börtönben éheztette magát, mivel nem láthatta testvérét, majd 1937-ben éhen is halt. Léa hamar szabadult, a források alapján hazaköltözött anyjához, nevet változtatott, majd egy szállodában kezdett el dolgozni.

A testvérek a börtönbe vonulásuk után csak egyszer találkozhattak, amikor is egymás nyakába borultak. Itt szintén felrebbentek azok a szóbeszédek, miszerint ekkor is volt köztük szexuális kapcsolat, ám ez amolyan mendemonda volt akkoriban róluk, így nem lehet tudni, mennyi szavahihetőség van benne.

Rengeteg összeesküvés-elmélet szól a lányokról, az ő kapcsolatukról, valamint arról, hogy miért is ölték meg valójában munkaadóikat, ám a rejtély azóta sem derült ki.

Ti mit gondoltok?

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év